Hierarchia a családban

Hierarchia a családban

„A mi családunkban mindenki egyenlő, nálunk nincs hierarchia” – gondolhatnánk. Ám akár megnevezzük, akár nem, kimondva, kimondatlanul vannak a családban döntéshozók és végrehajtók. Hogy ki hozza meg a döntéseket, kihez alkalmazkodik leginkább a család, már önmagában hierarchiateremtő erő, és ez jól van így. Hierarchiát képzünk, ha valakit kihagyunk a döntésekből, mert keveset van otthon, s akkor is, ha az a szokás, hogy a nők döntenek és a többiek alkalmazkodnak. Bármi is vezetett a kialakult rendszerhez, jó tudni, hogy szabadon fenntarthatjuk, de át is alakíthatjuk azt.

Az tud jó döntést hozni, aki megfelelő információk birtokában van. Rendelkezik az ehhez szükséges kompetenciákkal, és felelősséget tud vállalni azért, amit elhatároz. Leginkább a szülők képesek erre, majd a fiatal felnőtt gyerekeknek is megtanítják ezt azzal, hogy lassan őket is bevonják a családi döntésekbe. Ahogyan a család élete dinamikus és változó, a családi hierarchia is akkor működik legjobban, ha tudunk rajta változtatni, olykor-olykor leszállni a csúcsáról, majd visszakapaszkodni.

Ki Ül A Hierarchia Csúcsán?

Azt is gondolhatnánk, az dönt, aki hangosabb vagy erősebb, viszont a gyengeséggel is lehet döntéshozó szerepbe kerülni. „Ha megsajnálnak és sírok, akkor talán könnyebben érvényesül az én akaratom.”

Döntéshozó lehet a kisgyerek is, ha köré szerveződik a család élete, ekkor tudattalanul ő dönt. Ha sír, ha megbetegszik, ha az iskolában az átlagostól eltérő viselkedést produkál, akkor apa, anya és a testvérek mind rá figyelnek. Összefognak, hogy a sírás csituljon, az iskolai viselkedés normalizálódjon. Így minden erőforrást ő irányíthat. Megszabhatja, hogy mikor találkozzanak egymással a szülők, strukturálhatja az időbeosztásukat, sőt, eloszthatja az anyagi erőforrásokat és megüzenheti, hogy milyen legyen a hétvégi kirándulás.

Ha rövid időre és megfelelő életkorban kerül a hierarchia csúcsára a gyermek, akkor a jó cél érdekében a család minden tagja alkalmazkodik ehhez. A családi rendszert akkor terheli meg ez az állapot, ha valaki végérvényesen elveszi a döntési szabadságot a család többi tagjától. Ha a gyermek megtanulja, hogy csak kirívó viselkedésével tud több figyelmet és gondoskodást kapni, akkor szívesen fog a hierarchia csúcsán ülni. De ide kerülhet a munkáját elvesztő szülő, aki veszített döntéshozó szülői pozíciójából, ezért megbetegszik – így ismét mindenki azt lesi, hogy ő mit szeretne.

Kevés rendszer tűri el a külső beavatkozásokat: ha a nagyszülők vagy rokonok szeretnék megmondani, hogyan éljen a család, akkor felborul az egyensúly. A házaspár között feszültségek jelennek meg és lojalitáskonfliktusok: a házastársam véleménye a legfontosabb, a szüleimé vagy az anyósomé? Ekkor már a gyerek sem tudja eldönteni, hogy kire hallgasson igazán.

Ha a házastársi szövetség van a hierarchia csúcsán, de ehhez nem ragaszkodnak, hanem időről időre el tudják engedni a pozíciót, majd visszavenni, amikor szükséges, akkor a család kiegyensúlyozott lesz: döntésképes, amelyben mindenki jól érezheti magát, és szívesen marad benne.

 

Ha érdeklődik a személyes fejlődés, az önfejlődés témái iránt, iratkozzon fel hírlevelemre.

Rendszeresn küldök hasznos tartalmakat, melyek segítségével fejlődhet, inspirálódhat, segítségre lelhet…

Az értelem mindig ott van, csak nekünk kell rátalálni

Az értelem mindig ott van, csak nekünk kell rátalálni

Vannak módszerek arra, amelyekkel az egyéni tragédiák győzelemmé alakíthatók, éljünk tudatosan ezekkel a megoldásokkal. Találjuk meg életünk értelmét!

Három Út A Megoldás Felé

Viktor Frankl bécsi orvos, pszichiáter a múlt század második felében a maga és mások szenvedésének köszönhetően arra a következtetésre jutott, hogy a legnehezebb élethelyzetben is van értelme az életnek, amitől a szenvedés is értelmet nyerhet. Franklt 1944-ben az auschwitzi koncentrációs táborba deportálták, ahol állapotos felesége az életét vesztette, ő viszont túlélte a lágert.

Frankl szerint három fő útvonalat követve találhatjuk meg életünk értelmét: az egyik, hogy feladatot tűzünk ki magunk elé, a második út, ha valakit szeretünk, a harmadik pedig, ha a reménytelen helyzetben saját hozzáállásunkat változtatjuk meg. Ezekkel az utakkal még az egyéni tragédiák is győzelemmé alakíthatók. Tapasztalata szerint ha a szenvedés okát nem lehet megszüntetni, akkor a szenvedésnek értelme kell, hogy legyen.

Ha Nincs Jövőkép, Elveszik A Tartás

Visszaemlékezéseiben Frankl leírja, hogy a koncentrációs táborokban szellemileg, emberileg azért adták fel magukat a rabok, mert nem volt jövőképük, nem tudták, hogy meddig kell a táborban maradni. A jövője elvesztésével pedig elveszti szellemi tartását a fogvatartott, leépül testileg-lelkileg, fokozatosan következik be a halála. Nem tesz meg semmit a maga érdekében, nem kel fel, nem mosdik, nem megy orvoshoz. Másrészt, akik a táborban határozott időpontra várták a felszabadulást, ami a várt időpontban nem következett be, a csalódásba belehaltak.

Hasonló pszichológiai helyzetben van az a munkanélküli, aki nem ismeri a jövőjét és életét csak a múlt szemszögéből látja. Az első nagy világgazdasági válság (1929-33) jelentős munkanélküliséget okozott. „Nincs állásom, tehát haszontalan vagyok, az életemnek nincs értelme, célja” – gondolták ezek az emberek. Amiatt szenvedtek, hogy nincs feladatuk, életcéljuk, haszontalannak, lélekben üresnek érezték magukat. Ekkor továbbképzésre járatták őket, amitől a depressziójuk megszűnt, akkor is, ha a gyomruk ugyanúgy korgott, mert továbbra sem kerestek semmit. A tapasztalat az, hogy akinek van miért élnie, tehát van életcélja, az minden „hogyan-t”, azaz bármilyen körülményt elvisel.

Az Életünk Nem Önmagunk Körül Forog

Az ember egzisztenciájának lényege az úgynevezett öntranszcendencia, vagyis a másra, a másikra való irányulás, az, hogy valamire rendeltetve van, élete nem önmaga körül forog. Ez azt is jelenti, ha az életfeltételei korlátozva vannak, ez ellen lázadhat is, vagy elfogadva azt, a korlátozott lehetőségek közül választ, így próbál boldogulni.

A Frankl által kidolgozott pszichoterápia, a logoterápia úgy vallja, hogy az életnek minden körülmények és feltételek közt van értelme. A kifejezés a logosz szóból ered, ami többek között értelmet jelent. A szenvedésben a legemberibbet valósíthatjuk meg, a szabadságában korlátozott ember annyiban szabad akaratú, hogy a körülményeivel kapcsolatban állást foglaljon.

Elmélet És Valóság

Úgy tűnik, hogy a valóság tapasztalata ellene mond Maslow amerikai pszichológus elméletének, aki szerint az élet alacsonyabb rendű szükségleteinek előbb ki kell elégülniük ahhoz, hogy az élet értelméről feltehessük a kérdést. Vagyis csak az gondolkozik el az életén, aki egészséges, van mit ennie, van hol lakjon, szerető család veszi körül, karriert épített a munkahelyén. Ez koránt sincsen így, hiszen testileg, vagy lelkileg sérült embereket ismerünk, akik nagy művésszé váltak. Például Andrea Bocelli vak olasz operaénekes, Stephen Hawking angol sclerosis multiplexben szenvedő fizikus, csillagász, Roosewelt is tudott az USA elnöke lenni kerekesszékből a második világháború idején.

Az Adott Helyzetben A Legjobbat Tegyük

A logoterápia szerint az ember belső nyugalmához egy egészséges feszültség is szükséges, mely az értelmesnek érzett feladatokból és célokból származik. A szenvedő képes lehet békésen elfogadni az állapotát, vagy átkozhatja a környezetét, összetörhet, siránkozhat, kétségbeeshet, vagy akár erőt is gyűjthet. Az értéket az adott helyzetben a hozzáállás alakításával lehet megvalósítani. Ezt nevezi a logoterápia személyes beállítódásnak. Ez egy készség arra, hogy az adott helyzetben a legjobbat tegyük.

Modern illúzió az, hogy az ember mindent korrigálhat. Nem lehet mindent. Ezért van szükség a személyes értékbeállítódásra, hogy a nézetét, hozzáállását változtassa meg, ha már a körülményeket nem tudja. Ha a szenvedés okát nem lehet megszüntetni, akkor a szenvedésnek értelme van. Az ember minden körülmények között egy értelmes feladatot és célt keres a rajta kívül álló világban. Az értelem mindig ott van, csak nekünk kell erre rátalálni.

Ha érdeklődik a személyes fejlődés, az önfejlődés témái iránt, iratkozzon fel hírlevelemre.

Rendszeresn küldök hasznos tartalmakat, melyek segítségével fejlődhet, inspirálódhat, segítségre lelhet…

EGÉSZséges Élet: boldogság, stressz, új szemüveg

EGÉSZséges Élet: boldogság, stressz, új szemüveg

Mit is nevezünk lelki egészségnek? Egy baráti beszélgetésben azt mondanánk: amikor jól érezzük magunkat a bőrünkben. Ez pedig akkor lehetséges, ha vannak céljaink, ha magunkkal és másokkal is békében élünk, fontosak vagyunk valakinek és képesek vagyunk pihenni, feltöltődni. Ezzel foglalkozik a mentálhigiéné, amely szó szerinti jelentésében a lélek vagy lelki egészség védelme, karbantartása. Ennek mentén haladva nézzük meg: mire is van szükségünk a boldog élethez?

Az élettel való elégedettség, régi nevén boldogság

A pénz nem boldogít. Ezt onnan tudjuk, hogy a kutatások alapján nem azok a legboldogabbak, akik gazdagok. A legboldogabb emberek, akiknek jók a kapcsolataik, barátaik és rendezettek a családi viszonyaik. Ebből következik, hogy segítik egymást, és ez szintén hozzátartozik az élettel való elégedettséghez. Bár kétségtelen, hogy vannak külső tényezők, amire csekélyebb ráhatásunk van. A kutatások alapján fontos számunkra, hogy ne legyen háború, éhínség, járvány. Máskülönben sokkal nehezebb boldognak lennünk.

Így nem csoda, ha mostanában kicsit mindenhol megingott az élettel való elégedettségünk.

Az viszont biztos, ha megtanulunk a pozitív dolgokra és lehetőségekre koncentrálni a rossz dolgok és negatívumok helyett, akkor kiegyensúlyozottabbak és boldogabbak lesznünk. Mindehhez arra van szükség, hogy azonosítsuk azt, hogy a saját életünkben mi viszi el az energiánkat és mi tölt fel bennünket. Írjuk össze egy papírlapra, hogy mi az, ami megterhel, kizökkent minket és kellemetlen stresszforrásként jelentkezik! Számbavétel nélkül csekély lehetőségünk van arra, hogy kontrollt is gyakoroljunk felettük…

„Én-idő”

Elsőre talán önzőség szinonimájaként is értelmezhetnénk, de mindez inkább az egészségünkről szól. A lelki egészség és kiegyensúlyozottság szempontjából nagy jelentősége van az úgynevezett „énidőnek”. Mivel nem vagyunk robotok, hogy folyamatosan készenlétben legyünk, a munkára és az újabb feladatokra koncentráljunk, kell, hogy legyen időnk hobbira, kikapcsolódásra, testi-lelki gondozásunkra. Miért KELL, így, csupa nagybetűvel? Mert máskülönben leépülünk, elfáradunk, kiégünk. Ezért aztán az énidő keresése nem okozhat lelkiismeret furdalást, mivel e nélkül csak betegségek és még több stressz jelenik meg az életünkben.

Be kell tervezni az időnkbe a gyerekmentes, házimunkamentes és egyéb feladatok nélküli időszakot, amikor azzal foglalkozunk, amivel szeretnénk.

Milyen az az idő, amit csak önmagunkra fordíthatunk? Ha nincs ötletünk, mert annyira elszoktunk a magunkra szánt óráktól, akkor megkérdezhetjük a családtagjainkat, kollégáinkat és barátainak is, hogy ők hogyan csinálják, van-e ötletük a megvalósításhoz. Nem szégyen másoktól tanulni…

Ha jelentkezik a szorongás…

Stresszes helyzetnek nevezzük azokat a szituációkat, amelyek többnyire feszültséget, szorongást okoznak bennünk. Az akadályokkal való szembesülés, a megoldások hiánya is jelenthet stresszt számunkra. A stressz lehet pozitív hatású is, amikor pl. nagyobb teljesítményre ösztönöz. Valójában az alacsonyabb szintű stressz (eustressz) kihívást, izgalmat jelentő állapot, mintegy optimális ingerszint, ami teljesítményfokozó hatású. A hétköznapi szóhasználatban azonban a stressz olyasvalami, ami megnehezíti az életünket, vagy akár egyenesen meg is betegíthet. Ez lehet kellemetlen feszültség, lelki teher vagy akár testi probléma is. Minden olyan életesemény stresszfaktorrá válhat, amelyben túl magas az érzelmi telítettség. Bármely érzelem kiválthatja tehát, nemcsak a negatív, hanem a pozitív érzelmek is. Ez a túl magas érzelmi telítettség viszont csökkenti a teljesítményünket. Az, hogy kinél hol van a túl magas szint határa, személyfüggő. Vannak olyanok, akik „jól bírják a gyűrődést”, erős megküzdési képességgel rendelkeznek. Ezzel szemben vannak olyanok, akik mindentől „kiborulnak”, a legkisebb problémától, konfliktustól is „kiadnak” és folyamatosan stresszállapotba kerülnek. A stressz tehát nemcsak szubjektív, hanem relatív is. Kutatások alapján azonban általánosan annyi elmondható, hogy egy közeli hozzátartozó elvesztése, válás, betegség, baleset, sőt még a házasságkötés is a legstresszesebb időszakok közé tartoznak.

Mit kezdjünk a stresszel?

Az biztos, hogy a stresszt nem lehet elkerülni, mivel a mindennapi életünk része, de mindenképpen kezdenünk kell vele valamit. Azoknak a helyzeteknek az elfogadása, amelyeken nem tudunk változtatni, jó hatással van érzelmi állapotunkra, és csökkentheti a stressz szintet. Viktor Frankl, a logoterápia megalkotója szerint ez a fajta magatartás, emberi szabadság az élet bármely helyzetében felülemel minket a korlátokon és nehézségeken.

Az önrefelexió is segít, ami annyit jelent, hogy saját hozzáállásunkon változtatunk. A stresszkezelés leghatékonyabb módja, ha megvizsgáljuk: valóban akkora stresszt okoz-e számunkra egy adott helyzet, mint azt elsőre hittük? Lehetséges, hogy saját gondolataim, viselkedésem, hozzáállásom megváltoztatásával csökkenhet vagy megszűnhet a kellemetlen érzés. Segíthet, ha megnézzük, milyen hatással lesz az adott esemény az életünkre egy hét múlva, két hónap múlva stb. Legyünk megértőek és elfogadóak magunkkal!

Tanult tehetetlenség

Lehetünk olyan állapotban is, amikor úgy érezzük, teljesen mindegy, mit teszünk, úgysem történik semmi pozitív. Nem tudunk változtatni, el kell viselnünk, ami velünk történik. A tanult tehetetlenség szorosan összefügg a negatív látásmódunkkal, azzal az elképzeléssel, hogy nincs hatásunk arra, ami történik velünk. A tanult tehetetlenséget kísérletekkel vizsgálták. Egy kísérlet során kutyákat rendszeresen elektromos ütések értek. A kísérleti állatok számára nem volt menekvés. Ezt követően a kutyákat olyan helyzetbe hozták, ahonnan egyetlen ugrással megszabadíthatták volna magukat, de nem tették. Ezzel szemben azok a kutyák, amelyekben előzetesen nem rögzült a tehetetlenség, azonnal kiugrottak a csapdából.

A negatív szemlélet helyett ezért érdemesebb a pozitívat keresni. Ez nem a valóság letagadása, hanem inkább szemléletváltás, a probléma körüljárása. Másképpen néz ki ugyanaz az élethelyzet, stresszforrás egy másik oldalról, egy eltérő nézőpontból, vagy akár egy kis idő elteltével is. Az biztos, hogy könnyebb és egészségesebb az életünk, ha a kapcsolatainkat ápoljuk, merünk és tudunk segítséget kérni, valamint ha önmagunkat is megajándékozzuk énidővel, nem csak másokat. A pozitív szemüvegünket pedig bármikor szabadságunkban áll felvenni.

Ha érdeklődik a személyes fejlődés, az önfejlődés témái iránt, iratkozzon fel hírlevelemre.

Rendszeresn küldök hasznos tartalmakat, melyek segítségével fejlődhet, inspirálódhat, segítségre lelhet…

A múlt újraértelmezhető és a jelenünk megváltoztatható! – Generációs minták a párkapcsolatban

A múlt újraértelmezhető és a jelenünk megváltoztatható! – Generációs minták a párkapcsolatban

Kommunikációnkban a jéghegy csúcsaként sokszor csak annyi látszik, hogy a másik túl sokat kérdez, vagy épp még válaszra sem méltat. A kapcsolatainkban legtöbbször a másik ember pillanatnyi reakcióját látjuk. Nem tudjuk, miként ébredt fel aznap, milyen hatások érték, mielőtt velünk találkozott. Azt sem ismerjük, hogy milyen tudattalan, évtizedekre és generációkra visszanyúló családi örökségének megnyilvánulásaival találkozunk a jelenben.

Egy fiatal házaspár kért segítséget, mert úgy érezték, hogy a konfliktusaikból nem tudnak kilépni, és ez eltávolítja őket egymástól. Első pillantásra egy kommunikációs problémának is tűnhetne az ő nehézségük, viszont ennél mélyebben gyökereztek az egymás meg nem értésének okai. A férfi ugyanis rendre kíváncsi volt feleségére, ő viszont alig-alig válaszolt férjét kielégítő módon.

Minél több mindenre volt kíváncsi vele kapcsolatban, a nő mintha egyre távolabb került volna, a férje pedig elutasítottságot és tehetetlenséget, végül magányt élt át.

Mit tehetne azért, hogy a feleségéhez közelebb kerüljön? Csak a jéghegy csúcsa látszott számára: hogy nem beszél, mintha nem is érdeklődne iránta. Egyre csak próbálkozott, de folyton a szótlanságába ütközött. A terápiás folyamatban kiderült, hogy a feleséget származási családjában soha nem kérdezték arról, hogy mi van vele, hogy van, mi foglalkoztatja, hogy érzi magát. Így nem is tanulta meg, hogy miként reagáljon az effajta érdeklődésre, sőt, alig-alig tudta még maga számára is megfogalmazni a saját érzéseit, hiszen korábban ezzel nem foglalkozott.

Külső szemlélő azt hihetné, a válaszadás könnyű, sőt, örülhetne a nő, hiszen párja érdeklődő és kíváncsi. Mégis leginkább megnémult a férje kérdésére, olykor még dühös is lett, mivel számára a másikból csak a jéghegy csúcsa látszott: férje kérdésekkel bombázza, számonkéri, nem hagyja békén. Értetlensége és tehetetlensége teljesen őszinte volt. „Mit akar ő tőlem? Miért kérdez ilyeneket? Mondtam már, hogy jól vagyok” – ilyen és hasonló gondolatok fogalmazódtak meg a feleség fejében.

Amikor a családfa-feldolgozáshoz érkeztünk, kiderült, hogy ő soha nem tapasztalta meg, milyen az, amikor valaki kíváncsi rá.

Azt sem tudta, miként reagáljon az őszinte érdeklődésre. Gyermekkora és fiatalkora legfontosabb kérdései azok voltak, hogy ma épp mit kell nélkülöznie, és az apja aznap mennyit ivott. Nem érdeklődtek, hogy érzi magát, milyen volt a napja, és milyen vágyakkal, célokkal és nehézségekkel küzd. Legfőbb vágya a biztonság és a nyugalom volt. Így érdekes módon hozzáment egy megbízható és húsz évvel idősebb férfihoz, aki már elég nyugodt, kiszámítható és nem mellesleg erős is. Úgy tűnik, megkapta a biztonságot és a nyugalmat, amire vágyott, „épp csak a nyomulós kérdéseivel ne jönne folyton.”

Mit lehet ilyenkor tenni? – merül fel a kérdés bennünk. Mint ahogyan minden ember és minden kapcsolat más és más, így nem léteznek minden helyzetre alkalmazható receptek. Ami viszont biztosan állítható, hogy a kapcsolat mindegyik szakaszában érdemes sokat beszélgetni és mesélni a származási családunkról, amelyben felnőttünk. A családfa feldolgozása is ebben segíti a párt az ülések alkalmával. A családok otthon a két találkozás között megrajzolják a családfájukat két-három nemzedékre visszamenőleg, és rendhagyó módon azt gyűjtik össze, hogy kinek milyenek voltak a kapcsolatai, hogyan házasodtak, milyen emlékezetes történetek kötődnek az egyes személyekhez. Az említett házaspár esetében fontos lehet megismerniük, hogy miként kommunikáltak a szüleik és a nagyszülők. Hogyan zajlottak a beszélgetések? Ki hogyan fejezte ki az igényeit, vágyait? Fontosak voltak-e ezek a beszélgetések vagy témák a felmenők életében, vagy ez leginkább csak sokadlagos kérdés volt az élet kihívásai közepette?

Akárhogyan is alakult a családfa története, biztosan segít saját magunk és a jelen helyzetek megértésében, a nehézségek elfogadásában vagy épp újabb erőforrások és megoldási stratégiák felfedezésében.

Mint kiderült, a feleség családjában a legfontosabb a túlélés volt: legyen mindennap megfelelő mennyiségű étel az asztalon, és hazaérve az apa az alkoholtól inkább álmos legyen, mintsem agresszív. Bár a feleség családi hátterének jó részét ismerte férje is, mégis mintha most más füllel hallgatta volna. Mi változott? A terápiás szoba vagy a segítők jelenléte miatt figyelt másképp? Azt hiszem, leginkább ő változott és lett egyre érzékenyebb a mélyebb mozgatórugók megértésére. Most értette meg először, hogy nem azért nem kap választ és merül mély hallgatásba párja, mert nem akar beszélgetni, hanem mert nem tudja, miként reagáljon, szinte szavai sincsenek a válaszadásra. Lassan elkezdtek kommunikálni a kommunikációról. Minél több mindent osztottak meg saját magukról, érzéseikről, egyre közelebb kerültek ahhoz a közös nyelvhez, amelyet mindketten értenek és szívesen beszélnek.

A férfi megértette, hogy felesége számára a biztonságot kell megteremtenie azzal, hogy nyugalomban beszélgetnek. S érdekes módon később valamiképpen az étkezések köré csoportosultak a komolyabb és mély beszélgetéseik. Úgy tűnt, hogy régi családi mintákhoz tudtak alkalmazkodni és ezekkel jól bánni. Ez nem azt jelenti, hogy egyik pillanatról a másikra már jól is voltak, hanem hogy hétről-hétre többet értettek meg saját magukból és a másikból is. „Ez olyan mesterkélt módszer, nem is igazi” – gondolhatnánk, és ugyanez elhangzik a párok szájából is. Igazuk is van, mivel leginkább az a természetes és magától értetődő számunkra, amit gyerekként megtapasztaltunk a családunkban. Egy hosszabb önismereti folyamat végén viszont már választhatunk. Eldönthetjük, hogy a korábbi jól megismert mintát követjük, amely kétségkívül biztonságos, mert ismerős; vagy a még szokatlan, kicsit kényelmetlen megoldást választjuk, amely bár még ismeretlen, de egyre kényelmesebb és jobb, mint az előző.

Tehát nem kell csodálkoznunk azon, ha nem megy olyan gyorsan a változás, mint elvártuk magunktól.

A korábbi szokásaink, kommunikációs stílusunk sem egyik hétről a másikra alakult ki, hanem évek és sok-sok „gyakorlás” kellett hozzá. Így lehet a jelenünk is reménykeltő: türelemmel és gyakorlással a múlt újraértelmezhető és a jelenünk megváltoztatható.

kepmas.hu

Dobrai Zoltán

mentálhigiénés tanácsadás, mediáció, pár – és családterápia

Ha érdeklődik a személyes fejlődés, az önfejlődés témái iránt, iratkozzon fel hírlevelemre.

Rendszeresn küldök hasznos tartalmakat, melyek segítségével fejlődhet, inspirálódhat, segítségre lelhet…

11 befejezetlen mondat párok számára

11 befejezetlen mondat párok számára

A munkám során gyakran találkozom párokkal, akik nehezen vagy talán még soha nem mondták el a másiknak, hogy mi az, amire ők vágynak. Arról sem beszéltek, hogy a párjuk mondatai mit is üzennek számukra valójában. Miért fontos ez?

Hiába akarunk mi nagyon kedvesek és szeretetteljesek lenni, ha a párunknak nem arra van szüksége, amit mi épp adni akarunk. Hiába kapok a strandon három szendvicset ajándékba, ha éppen szomjas vagyok. A házasságban/párkapcsolatban pedig hiába mosogat el és főz csoda vacsorát párom, ha én egy kis beszélgetésre és sétára vágyom. A törődése és szeretete nehezen fog elérni hozzám, hiszen másra lenne szükségem.

A befejezetlen mondatok módszerét otthon is használhatjátok. A mondatokat külön – külön fejezzétek be, majd csak ezután beszéljétek meg az eredményeket. Alapszabály, hogy az érzésekkel nem vitatkozunk. Azok tőlünk szinte függetlenül vannak. Ha valaki abból érzi a szeretetemet, hogy pontosan érkezem a találkozóra, akkor abból érzi és pont.

  1. Ha szomorú vagyok, akkor azt szeretném, ha te…
  2. Ha olyat teszek, amit nem kellene, akkor te ne …
  3. Amivel legjobban megbántasz az, hogy …
  4. Amiben te tudnál nekem segíteni az, hogy …
  5. Amiben én tudnék neked segíteni az, hogy …
  6. A legszebb közös emlékem veled az, amikor …
  7. Abból érzem, hogy szeretsz, hogy …
  8. Amit a legjobban szeretek tőled hallani az, hogy …
  9. Amit még soha nem mondtam neked, de szeretnék róla beszélgetni …
  10. Azzal tudod megdobogtatni a szívem, ha …
  11. Amit még ezen kívül szeretnék mondani az az, hogy…

 

Ha érdeklődik a személyes fejlődés, az önfejlődés témái iránt, iratkozzon fel hírlevelemre.

Rendszeresn küldök hasznos tartalmakat, melyek segítségével fejlődhet, inspirálódhat, segítségre lelhet…