Együtt isszuk a kávét, de nem egy bögréből – mi van a szerelem szimbiózisa után?

Együtt isszuk a kávét, de nem egy bögréből – mi van a szerelem szimbiózisa után?

Csak mi ketten – majd egyre többen

Mások a kapcsolataink kamaszként, fiatal felnőttként, új házasként és nagyszülőként. Cikksorozatunkban végigjárjuk a párkapcsolatok útját, dinamikáját. Elsőként a szimbiózis és a differenciálódás szakaszairól, majd a gyakorlás és újraközeledés időszakairól olvashatunk.

Természetesen ezek az életszakaszok nem matematikai pontossággal meghatározhatóak egy ember életében, sokkal inkább dinamikus változásokról beszélhetünk, ami segíti a családot az új élethelyzetekhez való alkalmazkodásban. A fejlődés nem feltétlen egy ütemben halad, viszont ezek természetes folyamatok, és segítenek a hosszú párkapcsolat fenntartásában. Nagy kihívást a nagyban eltérő életciklusok okozhatnak, vagy ha egyáltalán nincsenek hidak közöttük. Azonban ha felismerjük, ki hol tart, megértőbbek lehetünk magunkkal és a párunkkal, akár még hidakat is építhetünk egymás felé. Ezért fontos megismernünk az alábbi életszakaszokat.

A szimbiózis időszaka

A kapcsolat elején jellemző szimbiózisban, az úgynevezett szerelemhormon hatása alatt nem a „te” vagy az „én” a fontos, hanem a „mi”: az összetartozás élménye a meghatározó. Közös az érdeklődési körünk, rengeteg az együtt szerzett élmény, minden közös. Egy rugóra jár az agyunk, egy bögréből isszuk a kávét, és ez nagy örömmel tölt el minket. Holott a megismerkedés utáni időszakban szinte két idegen van egymás mellett. Más családból, sokszínű közösségekből, eltérő és meglepő szokássokkal, különböző neveltetéssel kerülünk össze. Mégis nagyszerű érzés a másik közelében lenni, összeolvadni.

A szimbiózis könnyebbé teszi a párunk megismerését, az érdeklődés fenntartását. Mintegy olajozás segíti a fogaskerekek együttműködését, ami máskülönben fájdalmas is lehetne. Nem segítené az elköteleződést, ha azonnal azzal szembesülnénk, hogy a másiknak is vannak hibái, ő sem mosolyog mindig ragyogó szemekkel ránk, vagy észrevennénk, hogy mennyi mindenről másképp gondolkodunk.

Ebben az életszakaszban viszont önkéntelenül is a közösre fókuszálunk. Általában néhány évig tart ki a szerelemhormon, aztán fokozatosan elcsendesül és átalakul. Ez is természetes folyamat, mivel a folyamatos felhők felett járás megterhelő lenne az ember számára. A nehézség akkor következik be, ha újra és újra csak ezt az állapotot keressük, mert akkor folytonos csalódásban lesz részünk.

együtt isszuk a kávét

A differenciálódás

Hosszú távon fullasztó lenne folyamatos összekapcsoltságban élni, így a szimbiózis után következik saját magunk újrafelfedezése. Fontosabbá válik az én, viszont nem veszítjük el, hogy „mi” együtt vagyunk. Az egymásba olvadás szövetséggé alakul át.

Együtt isszuk a kávét, de nem egy bögréből.

Fontossá válhat ebben a fejlődési fázisban a külvilág: hobbi, barátok, karrier. Fontos szakasza ez a kapcsolatnak, hiszen ekkor dolgozhatja ki a pár közös szabályrendszerét, határait. Eldöntheti, hogy a hozott családi mintákból mit tart meg és mit alakít át. Ez az időszak hozza a vitákat, amelyek korábban nem voltak jelen. Ez ijesztően is hathat, viszont ezeket megküzdve erős, mindenki számára biztonságos szövetség jöhet létre. Ebben a szövetségben, már a gyermek is könnyebben érkezhet, míg a szimbiózisban szinte helye sem lenne.

Következő cikkünkben a gyakorlás és az újraközeledés fázisait járjuk körül, amelyek életünk nagyobb részét átölelik. Ezeknek is, mint minden fejlődési szakasznak megvannak az örömei és nehézségei. Az átmeneti időszakok krízisek is egyben, amelyeket közösen megküzdve, átélve a kapcsolat megerősödhet, hogy aztán új minőség szülessen belőle.

Dobrai Zoltán

lelkigondozó, mediátor

családterapeuta-jelölt

Forrás: vasárnap.hu

Ha érdeklődik a személyes fejlődés, az önfejlődés témái iránt, iratkozzon fel hírlevelemre.

Rendszeresn küldök hasznos tartalmakat, melyek segítségével fejlődhet, inspirálódhat, segítségre lelhet…

Új kihívások felé evezve – elengedés egy érett párkapcsolatban

Új kihívások felé evezve – elengedés egy érett párkapcsolatban

Mint minden változás, egy párkapcsolat fejlődése is veszteségekkel és nehézségekkel jár. Ezek azonban leküzdhető akadályok. Elakadás akkor léphet fel, ha a régi megoldási módok már nem működnek, és nem alakítottunk ki még helyettük újakat. Ha azonban ezek a friss családi és párkapcsolati struktúrák megszilárdulnak, az élet tele van újabb és újabb örömökkel.

A párkapcsolat fejlődésében elérkezik a szimbiózis és differenciálódás után a gyakorlás időszaka, majd az újraközeledés. Ahogyan már olvashatták korábbi cikkeinkben, ezek a szakaszok egyaránt rejtenek magukban örömet és új kihívásokat.

Közel lenni és távol menni – a gyakorlás időszaka

A gyakorlás idején már felértékelődik a kapcsolaton kívüli világ, a „mi” helyett, „ők” kerülnek a fókuszba: a barátok, a munka, a hobbik. Új kihívásokkal teli feladat a gyermeknevelés, az új családtagok befogadása. Újra átélhető a biztonság érzése, hogy jó hazamenni, vár otthon a szeretett személy. Amíg a szimbiózisban az elválás fájdalmas volt, itt egyensúlyba kerül az eltávolodás és a hazatérés öröme. Túl messzire merészkedni viszont a kapcsolatra nézve veszélyes is lehet. Nagy távolságból már nem látszik a másik, az érdekes és színes világ magával ragadhat, és a hazatérés feledésbe merülhet. Viszont, ha megvan a stabil érzelmi alap, akkor el lehet engedni a másikat, aki szívesen tér haza.

új kihívások felé

Te+Én – az újraközeledés időszaka

Érett párkapcsolatnak is nevezzük ezt az időszakot, ekkor repülnek ki a gyerekek, és marad a „Te+Én”. Újra közeledhet a pár egymáshoz, ismét megjelenhet a mi érzése, és az intimitás megerősödhet. A kapcsolat már meghitt és biztonságos, ismerem a másikat. Persze, ez az életszakasz sem jogosít fel minket arra, hogy elkezdjünk gondolatolvasóvá válni, vagy azt várjuk, hogy a másik találja ki magától, mi mit szeretnénk. Viszont újra felfedezhetjük a másikat, a közös értékeinket. Ismét jut idő a másikra, közös élményekre. Már nem a gyermekekről való gondoskodás, hanem a másikra való odafigyelés határozhatja meg a hétköznapokat.

A fejlődést nem lehet felgyorsítani, viszont olykor vissza-vissza lehet térni, feleleveníteni az előző szakaszokat. Nem érdemes egyiket sem kihagyni, mert mindegyiknek fontos funkciója és szerepe van a kapcsolatban. Sokat segít, ha megtaláljuk azokat az örömöket, erőforrásokat, amelyek számunkra támogatók a múlt elengedésében és az újhoz való alkalmazkodásban. Így a párkapcsolat és a család élete minden családtag számára biztonságos, elégedettséggel és szeretettel teli maradhat.

Dobrai Zoltán

lelkigondozó, mediátor

családterapeuta-jelölt

Forrás: vasárnap.hu

Ha érdeklődik a személyes fejlődés, az önfejlődés témái iránt, iratkozzon fel hírlevelemre.

Rendszeresn küldök hasznos tartalmakat, melyek segítségével fejlődhet, inspirálódhat, segítségre lelhet…

Miért veszélyesek a koalíciók egy családban?

Miért veszélyesek a koalíciók egy családban?

A házasságot életre szóló szövetségnek is szoktuk nevezni, amelynek célja a másik boldogsága, szeretete. Ezen túl is lehetnek szövetségek a családban, amelyek más célok mentén erősíthetik a szövetséget. Anya és lánya, akik együtt gondozzák a kerti virágokat, vagy apa és fia, akik szombatonként közösen mossák le az autót – szövetségesek egymással valami jó érdekében. A házaspár is szövetségre léphet az egyik szülő gondozása mentén, és közben erősödik a szövetségesek kapcsolata is.

De erősödhet a családi koalíciókra lépők kapcsolata is, ami azt jelenti, hogy a szövetség már valaki ellen jön létre, így lesz belőle koalíció. Ezek lehetnek időszakosak és bemerevedett hosszútávú szekértáborok is, ami akkor okoz igazi nehézséget, ha ez a működésmód rögzül, és ismétlődő megoldási stratégiaként használják.

Koalíció az is, amikor két testvér összefog a harmadik ellen: „mi mások vagyunk, mint ő, ezért kihagyjuk a közös tevékenységekből”, vagy „mi vagyunk az idősebbek, és te a fiatal, ezért mi mondjuk meg, hogy mi a jó neked”. A koalícióban benne lévők kapcsolata erősödik, viszont aki ebből kimarad, az eltávolodik, perifériára szorulhat akár olyannyira, hogy inkább kilép a rendszerből.

Amikor a kör bezárul

Akkor is tetten érhető a koalíció, amikor a család úgy fogalmaz, hogy a másik családtag miatt nem jó most nekik, de ha vele minden rendben lenne, akkor bezzeg nagyszerű lenne az életük. „Ha ő nem inna annyit, akkor minden rendben volna”. Vagy a vita után a szülő az egyik gyerekének panaszkodik, előtte sír. A gyerek megkérdezi, hogy mi a baj? „Tudod, apád…” A gyereket ezzel máris bevonják a koalícióba apával szemben. Idővel pedig ő fog tüneteket produkálni, és a probléma már az lesz, hogy nem tud a gyerek tanulni, aludni, bepisil… esetleg hány (a helyzettől), hirtelen megváltozik a viselkedése. Felnőttként pedig meglepődve tapasztaljuk, hogy szerfüggőségekkel küzd, ami bár nem ad válaszokat, de elfeledteti a kérdéseket.

Aki pedig kiszorul a koalícióból, az keres más támaszt: a boros üveget, egy külső kapcsolatot, éjszakáig nyúló munkát – mivel máskülönben nem tudna benne maradni a látható és láthatatlan koalíciók sűrűjében. Ezzel pedig a kör bezárul, újra elmondható, hogy vele van a baj, és ha nem lenne ilyen, akkor minden rendben lenne.

koalíciók a családban

Családi koalíciók hatásai

Mindaddig fennmarad a koalíció, amíg a rendszer legalább egy tagja el nem indít egy változást. Viszont változni nagyon nehéz, mivel sokszor a rossz állapot is biztonságosabb, megszokottabb, mint az új, az ismeretlen, ami veszélyesnek látszik. Nehéz változtatni, mivel a családi dinamika egyensúlyra törekszik, és ezt az egyensúlyt így vagy úgy, de fenn akarja tartani. Rövidtávon haszna van a koalíciókból a családnak és az egyéneknek is. De a rövidtávú haszonnak nagy ára lehet. Minél tovább maradnak meg ezek a struktúrák, annál nehezebb lesz ezen változtatni, és egyre több veszteséggel járhat. A változás kemény és bátor munka, ennek is ára van. Mérlegelhetünk, hogy melyik éri meg jobban.

Dobrai Zoltán

lelkigondozó, mediátor

családterapeuta-jelölt

Forrás: vasárnap.hu

Ha érdeklődik a személyes fejlődés, az önfejlődés témái iránt, iratkozzon fel hírlevelemre.

Rendszeresn küldök hasznos tartalmakat, melyek segítségével fejlődhet, inspirálódhat, segítségre lelhet…

Fehér foltok egy családi történetben

Fehér foltok egy családi történetben

Léteznek egyéni és családi emlékkönyvek – ezeket folyamatosan írjuk: hol közösen, hol magunk. Hogyan egyeztethetők össze az egymástól eltérő egyéni történeteink? Miért látjuk mindannyian másképpen, ami a családunkkal történt? Hol van az igazság?

Az igazság ritkán van megragadhatóan és objektíven előttünk, inkább részigazságaink vannak. A család mindegyik tagja saját értelmezésében látja a közösen megélt ünnepet. Mindenkinek van egy saját szemüvege, amin keresztül a történéseket szemléli. Ebben benne van az illető személyisége, élettörténete és a családtagokhoz való viszonyulása is. Eltérő pozícióból nézi ugyanazokat az eseményeket a szülő, a gyerek, de a családi rendszerbe az ünnep alatt belecsöppenő vendég.

Közös történetünk

A családnak van egy közös, központi története is, amit tudatosan vagy tudattalanul kommunikál a külvilág felé is. Ez adja a tagok összetartozásának élményét és identitását, mintegy keretrendszer. Megmutatja a világlátásukat, azt, hogy milyen szemmel tekintenek az eseményekre és a másikra. Ezek a jövő felé is irányulnak, előrejelzéseket adhatnak arról, hogy ezután mi fog történni velük. Sőt, előírásokat is rejthetnek az elérendő vagy elkerülendő célokról.

Ilyenek lehetnek az alábbi meghatározások: „Mi alapvetően egy jó család vagyunk, akik…” , vagy „Mi vagyunk azok, akiket mindig kihasználnak” , esetleg „A mi családunkban mindenki dolgozik” , vagy „Nálunk nem szokás elválni”.

Kell egy bohóc

Egyes családi történetekben például a gyerek hangját nem igen hallani, vagy mindig kell egy bohóc, mert ettől lesz izgalmas a narratíva. Amíg mindenkinek komfortos a szereposztás, addig ez egy sikersztori lesz. Ha viszont a központi történet destruktív, akkor érdemes belenyúlni a történetbe. Meg lehet kérdezni, ki emlékszik esetleg másképp, elő lehet keresni egy pozitív történetet és azt előtérbe helyezni. Természetesen ez nem könnyű, hiszen a rosszhoz is hozzá lehet szokni és az is valamiféle biztonságot képes adni, bármennyire is sok negatívumot hordoz magában.

Hiányos puzzle

Ismerünk összefüggő történeteket és olyanokat is, amelyek nagyon töredezettek, esetleg hiányosak. Leginkább az összefüggő történetmesélések segítenek az egyénnek és a családnak is. Ezeket felidézve, még egyszer átgondolva újabb felfedezésekre és összefüggésekre találhatunk az életünkkel kapcsolatban. Családterápiában abban támogatjuk a klienseket, hogy sokat meséljenek és nagy részletességgel. Ezzel a szakemberek is könnyebben átélik és megértik, milyen is a család. Kiderülhet, hol van az egyén ebben a történetben. Mit tett hozzá az ünnepi találkozáshoz, esetleg mi a rejtett, nem tudatos haszna a sok vitából, és mivel járul hozzá a családi békéhez. A család együtt is felfedezheti az összefüggéseket, és konszenzussal újra is írhatják azokat.

A hiányos vagy homályos részek különösen érdekesek lehetnek. Ezekben az epizódokban történhetett valami jelentőségteljes, aminek üzenetértéke van a jelen helyzet kialakulásban. Valamint azért is lehet hiányos a mese, mert még nem tart ott a család, hogy beszélni tudjanak róla. Minden családban vannak ilyen fehér foltok, elveszett emlékképek, amelyek nem is oly elveszettek, csak jó mélyre vannak elásva, mert talán nem fért bele a család központi történetébe. Minden egyes felidézéssel könnyebb lesz ezeket elmesélni, és ha a család a terapeuták felől elfogadást és ítéletmentességet érez, akkor az felszabadítóan hathat. Így a régi homályos foltok is újra láthatóvá és elfogadhatóvá válhatnak.

Saját történeteinket is akkor tudjuk átírni, ha biztonságban vagyunk. Mivel a kölcsönös bizalom, a biztonságérzet, megkönnyíti a kockázatvállalást, mi már sikersztorikat mesélhetünk tovább a következő generációknak.

Dobrai Zoltán

lelkigondozó, mediátor

családterapeuta-jelölt

Forrás: vasárnap.hu

Ha érdeklődik a személyes fejlődés, az önfejlődés témái iránt, iratkozzon fel hírlevelemre.

Rendszeresn küldök hasznos tartalmakat, melyek segítségével fejlődhet, inspirálódhat, segítségre lelhet…

Családi főszabály: Nem bántjuk egymást!

Családi főszabály: Nem bántjuk egymást!

Ha napjainkat, heteinket most otthon töltjük, ez sok új lehetőséget nyit meg számunkra, ugyanakkor számos kihívás elé is állít minket. Korábban kevesebb időt töltöttünk együtt, most viszont a legtöbb nehézségünk, érzelmeink mind a ház falai között maradnak, és nem tudjuk úton-útfélen elpanaszolni a bánatunkat, sértettségünket és örömünket sem. Ebben a helyzetben több út van előttünk. Az egyik a megújulás és a megerősödés felé vezető út. Új szokásokat, új megoldásokat, új erőforrásokat találhatunk, amelyek megerősítik kapcsolatainkat. A másik út, ha a családtagjaimat okolom a kialakult helyzet miatt, ha a munkámból adódó feszültséget a gyereken vezetem le, ha a barátok hiányának feszültségében a páromat bántom. Hogyan kerülhető el a bántalmazás?

A családi főszabály ez legyen: egymást szeretjük, és nem bántjuk!

A bántalmazás elkerüléséhez meg kell értenünk, hogy mi a bántalmazás. Talán elsőre a fizikai agresszióra gondolhatunk, és bántalmazóként egy férfi juthat eszünkbe. A kutatások alapján sokkal több mindenkit érint, mint gondolnánk. A legtöbb bántalmazás a családon belül történik és az összezártság még több feszültséget hozhat magával, ha nem figyelünk. Ez a szexuális erőszakra különösen érvényes, és a gyerekek nagy számban érintettek. Ők még inkább veszélyeztettek a krízisek idején, mivel ők ki vannak szolgáltatva a szülőknek. Bántalmazás az is, ha a szülő nem tudja megoldani a nehézségeit, és olyan információkat oszt meg a gyerekkel, amire ő még nem érett, és nem tud mit kezdeni a helyzettel, nő benne a bizonytalanság és kiszolgáltatottság. Ez a gyermek érzelmi fejlődését is megakaszthatja, vagy olyan felnőtt szerepbe kerül, ami személyiségének egyes részeit nagyon fejletté teszi, másokat pedig háttérbe szorít.

Nem gátolja meg a családon belüli erőszakot az egzisztenciális biztonság és társadalmi helyzet sem. A kívülről „jól szituált” családoknál viszont sokkal nehezebben lát napvilágot az erőszak, könnyebben tudják mindezt elrejteni. A család önmagáról féltve őrzött, és a társadalom felé kialakított képe melegágya lehet a bántalmazásnak. Ebben sokszor összejátszik az egész család és az őket körülvevő környezet is azzal, hogy bagatellizálják, elfordulnak attól, amit látnak, vagy látni vélnek. Tovább menve az a szülő is együttműködik a bántalmazásban, amelyik szemet huny felette, vagy hallgatólagosan egyetért. Hasonlóan a férfi bántalmazottakról is kevesebbet hallunk, mivel velünk él a hiedelem, hogy „a férfi nem sír, nem nyafog”, és ők jobban tartanak a társadalmi megbélyegzéstől is.

Ennek fényében fontos leszögezni, hogy az erőszak semmilyen formája nem elfogadható, mert beláthatatlan következményei lehetnek a bántalmazott jelenében vagy akár évekkel később is. Sem a szülőbántalmazás, sem a gyerek, testvér, sem a házastárs felé irányuló agresszió nem lehet megoldás. A düh és az agresszió velünk van, mindannyiunkban, viszont, hogy ezzel mit kezdünk, az a mi felelősségünk.

Vannak alapvető meghatározásai a bántalmazásnak, de a legfontosabb, hogy minden bántalmazás nevezhető, amit a másik fél annak él meg. Ez lehet a túlzó büntetés, káromkodás, fenyegetőzés, zsarolás, lelki terror, lökdösődés, szexuális visszaélés és gazdasági erőszak. Ezek a helyzetek, és ebben a szexuális és gazdasági abúzus is legtöbb esetben a hatalomról, a kontroll gyakorlásáról szól. Gazdasági bántalmazás, ha a házaspár egyik tagja anyagilag kiszolgáltatott és függő helyzetbe kerül a másiktól. Például, ha „zsebpénzt” kap, vagy minden kiadásra engedélyt kell kérjen. Szexuális bántalmazás, ha az egyik fél olyat tesz a másikkal, amiben ő nem partner. Ez azt jelenti, hogy a bántalmazó hatalmat akar magának szerezni, kontrollálni akarja a másikat, irányítani az életét. Teheti mindezt azért, mert saját életét nem tudja irányítani, alacsony önértékeléssel, bizonytalan identitással bír, és ez csak akkor elviselhető számára, ha a másik önértékelését megtépázza. Lehetnek tanult családi minták, gyerekkori bántalmazás is a hátterében. Annak ellenére sem lehetnek ezek enyhítő körülmények, hogy mindezen működésmódok nagyon mélyen gyökerezhetnek a személyiségben és mivel a saját maga felett gyakorolt kontroll csekély, így szakember segítsége nélkül nehéz ezen változtatni.

Felelősségvállalás és erőforrások

A változásban segíthet az egyéni felelősségvállalás. Mindenkinek joga van a biztonságra és minden felnőtt személynek vállalnia kell tetteiért a felelősséget. Ha valaki bántalmazott, akkor meg kell erősítenie magában, hogy „nem velem van a baj, hanem azzal, ami velem történt”. A bántalmazó célja, még ha nem is tudatosan, de az, hogy az önértékelést, önrendelkezést leépítse. Így azt kell erősítenie annak, aki ezt elszenvedi, hogy ő maga jó, és segítséget kell kérnie, mert a helyzet viszont nem jó. Ez sem mindig könnyű, hiszen függőség alakulhat ki a két fél között, és a bántalmazott felnagyítja a másik fél jó tulajdonságait, amivel elviselhetővé válik számára, ami történik: „legalább dolgozik, legalább nem iszik, legalább nem csal meg, de egyébként szeret”. Az erőszak akármekkora szeretet mellett sem elfogadható, és nem lehet soha megoldás.
Normális körülmények között, amikor nincs járvány, érzéseinket sokfelé csatornázzuk, és egyértelmű határok vannak az életünk különböző színterei, szerepei és területei között. Most mindezek összemosódhatnak. Segít elkerülni az agressziót, ha újra gondoljuk a szerepeinket és határainkat. A „félig áteresztő és válogató” határok az egészségesek. Amikor meg lehet válogatni, hogy kit és mit engedünk be a négy fal közé, mennyi ideig engedjük be. Közösen döntünk-e vagy felülírjuk egymás döntéseit? Több időnk lehet magunkra, így figyelhetünk még inkább az érzéseinkre. Az érzéseink mit jelentenek számunkra, ki felé irányul valójában, mi a gyökere? Biztos, hogy a páromra, a gyerekre vagy a szüleimre vagyok dühös? Mit kezdek most ezzel az érzéssel? A megoldás és a felelősség a felnőtt ember kezében van.

Ez a te véleményed, ez az enyém, juthatunk közös nevezőre, vagy akár találhatunk egy harmadik megoldást. A negatív megjegyzések, például az „Ezt nem jól csináltad” helyett fokozottabban használjuk az énüzeneteket: „Nekem ez nehéz, nekem fáj, én úgy érzem magam most, mint…”.

A közös beszélgetésekkel is mélyül a saját magam és a másik érzéseinek, szükségleteinek ismerete, megértése. A családfa és családi minták megbeszélésével nagyobb rálátásunk lehet azokra a tanult mintákra, amelyet érdemes kerülnünk, és olyan erőforrásokat, példaképeket találhatunk, amelyek segítenek abban, hogy a körülöttem lévőket és önmagamat egyre jobban tudjam elfogadni és szeretni.

Dobrai Zoltán

lelkigondozó, mediátor

családterapeuta-jelölt

Forrás: vasárnap.hu

Ha érdeklődik a személyes fejlődés, az önfejlődés témái iránt, iratkozzon fel hírlevelemre.

Rendszeresn küldök hasznos tartalmakat, melyek segítségével fejlődhet, inspirálódhat, segítségre lelhet…

Egy betegség is összetarthat egy családot

Egy betegség is összetarthat egy családot

A betegségek hátterében sokszor állhatnak kapcsolati, lelki nehézségek, problémák. A családterápia fejlődésének kezdetén azt figyelték meg, hogy a gyógyultnak nyilvánított beteg visszatérve a családba újra megbetegszik. Így alakult ki az a nézet, hogy a kezelések legalább egyes szakaszaiba érdemes bevonni a család többi tagját is. Ilyenkor nem az a cél, hogy bárkiben bűntudatot keltsünk, vagy a felelősség súlyát a másik viselje, hanem hogy a családtagok felismerjék, együtt milyen lehetőségeik vannak a változásra. Azt is felfedezhetik, mi jelent erőforrást számukra, és miként járulnak hozzá mindannyian a betegség fenntartásához vagy a gyógyuláshoz.

Már az is változást tud létrehozni, ha egymástól hallják a családtagok, ki miként éli meg a betegséget, hogyan viszonyul hozzá. Utóbbi meghatározó, mivel mindenkinek van valamilyen véleménye a betegségről, ehhez képest vesz fel egy szerepet, pozíciót a közösség minden szereplője.

Betegség, ami összetart

Így lehetséges az, hogy egy beteg gyerek is képes összetartani a családot, amely nélküle már széthullana. Köré szerveződik a napirend, a figyelem, az anyagi erőforrások és feledésebe merülnek párkapcsolati nehézségek, sérelmek. A betegséghez képest már nem is olyan fontos, hogy nem érzem jól magam a bőrömben. Amint megszűnne a betegség, akkor újra előtérbe kerülnének a házastársak közötti konfliktusok, és ez nagyobb kihívást jelenthet a pár számára, mint a beteg köré szerveződő gondoskodás.

Lehet nyertese egy betegségnek?

Akármilyen rosszul hangzik, a fent leírt esetben több nyertese is van a betegségnek. A gyerek megéli, hogy bár beteg vagyok, de legalább anya és apa együtt vannak. A pár pedig mentesül a kapcsolati nehézségek megoldásától, és a család együtt marad, amire mindannyian vágynak, bár most csak ekképp tudják fenntartani az egyensúlyt. Mert így vagy úgy, de minden rendszer egyensúlyra törekszik.

A tünetek története

Ami ebben az esetben feloldást jelenthet, ha felismeri a család, hogy életünk cselekvő irányítói vagyunk, s képesek lehetünk egy másféle harmóniát is megteremteni. Ez elindíthatja őket a változás és a változtatás útján: újra kell szervezni a párkapcsolat dinamikáit és minőségét, majd ezzel együtt a tünethordozó betegsége már feleslegessé válik. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy minden betegség törvényszerűen javítható terápiás segítéssel. Az első lépés minden esetben az orvosi segítségkérés. Ha viszont ez nem hozza meg a várt eredményt, akkor el lehet azon gondolkodni, hogy mi más története lehet egy-egy tünetnek vagy köthető-e valamilyen eseményhez a betegség megjelenése. Voltak-e a felmenőink körében beteg emberek, és hogyan alakult az ő történetük.

Génekben a betegség?

Egy betegség vándorolhat egyik nemzedékről a másikra is. Ha a nagyszülő azt látta otthon, hogy a háborúból hazatért édesapa maradandó sérülései mozgósítják a család erőforrásait, akkor ő a betegségre úgy tekinthet, mint a család együtt maradásának zálogára, ahol ő fontossá válhat, mert segíteni kell a hadirokkant édesapát. Nem tudatosan, de továbbviszi a mintát a saját családjába, ahol a sok nehézséggel együtt (vagy ezek ellenére) élete akkor nyer értelmet, ha gondoskodhat például egy alkoholbeteg családtagjáról.

Függőség mint összetartó erő

Rejtett érdekévé válik a függőség fenntartása. Ha marad a függő családtag, akkor ő megélheti a családfenntartó, gondoskodó szeretetét, ráadásul környezetétől mindezért sok elismerést is kap. Ugyanez a működés öröklődhet tovább a gyermekeinek családjába – akár egy hasonló függőséggel –, hiszen ez egy családot összetartó erő. Amikor pedig valaki felismeri mindezt, és megszakítja a láncolatot, akkor öntudatlanul, de a rendszer új egyensúlyra törekszik. A kérdés az, hogy képes-e kialakulni egy egészséges állapot vagy a beteg szerepét egy másik családtag veszi át.

Új egyensúly

A rendszerben bármilyen változás történik, akkor a többi tagnak ehhez valamilyen módon alkalmazkodnia kell. Felismerve az öröklődő megoldási láncot, elindulhatunk ezen az úton. Leginkább saját életünkre, működésünkre hathatunk, nem érdemes azt várni, hogy majd a másik megváltozik. Ha lehetséges, akkor a felismeréseket meg lehet osztani a család többi tagjával is. Mivel érzékeny és mély témákról beszélünk, nagyon finoman és szelíden kell bánnunk velük. Érdemes arra felkészülni, hogy nem minden esetben fogunk elsöprő sikert aratni, hiszen sokszor nagyon régi és erős, sőt, biztonságot adó kereteket kérdőjelezünk meg.

Viszont a változással és a nehézségekkel való szembenézéssel új és még erősebb, még biztonságosabb egyensúlyt teremthetünk magunk számára és a következő generáció számára is.

Dobrai Zoltán

lelkigondozó, mediátor

családterapeuta-jelölt

Forrás: vasárnap.hu

Ha érdeklődik a személyes fejlődés, az önfejlődés témái iránt, iratkozzon fel hírlevelemre.

Rendszeresn küldök hasznos tartalmakat, melyek segítségével fejlődhet, inspirálódhat, segítségre lelhet…