„Hogyan kísértenek előző kapcsolataink?” – Miért fontos a múlt lezárása, feldolgozása és elgyászolása a rendszerszemléletű családterápia nézőpontjából
Azt mondják, mindannyian egy „csomagot” viszünk magunkkal, amikor új kapcsolatba kezdünk. Nem csupán az aktuális érzéseink, vágyaink és szándékaink hatnak a párkapcsolat alakulására, hanem a múltbeli élményeink, a korábbi kapcsolatokból hozott megélt minták, fájdalmak és örömök is. A rendszerszemléletű családterápia arra világít rá, hogy ezek a régi kapcsolataink a jelenlegi párkapcsolati dinamikákban is megjelennek. Ha nem dolgozzuk fel és nem „gyászoljuk el” a múltat, könnyen elakadhatunk a jelenben, mert láthatatlanul kísértenek minket a korábbi élmények. Az alábbiakban arról lesz szó, miért is olyan meghatározó a lezárás, és hogyan tud ebben támogatni a rendszerszemléletű gondolkodásmód.
A lezáratlan kapcsolatok „szellemei” a jelenben
Sokunknak ismerős lehet a jelenség, amikor egy új kapcsolatban újra és újra hasonló konfliktusokba ütközünk. Mintha ugyanazt a filmet néznénk, csak más szereplőkkel. A rendszerszemléletű családterápia szerint a párkapcsolati és családi rendszerekben korábbi tapasztalataink beépülnek a tudatos vagy tudattalan elvárásainkba, viselkedésmintáinkba, amelyeket magunkkal hozunk (Minuchin, 1974; Bowen, 1978). Ha például valaki a múltban egy hűtlenség okozta bizalomvesztést élt át, előfordulhat, hogy a következő kapcsolatban túlzott féltékenység vagy állandó ellenőrzési késztetés jelenik meg – akár olyan helyzetekben is, ahol erre nem lenne reális oka.
A megalázottság, az elhagyás, a megcsalatás, a beszédből hiányzó őszinteség mind-mind olyan gyakori traumatikus emlékképek, amelyek megkeseríthetik az új kapcsolat kibontakozását, mert a kimondatlan sérelmek és félelmek mélyen belénk égnek (Johnson, 2004). Ezek a „szellemek” néha úgy jelennek meg, hogy fel sem ismerjük, tulajdonképpen a múlt sebek aktiválódnak újra, nem a jelenlegi partnerünk tettei indokolják a reakcióinkat.
Miért fontos a lezárás és az elgyászolás?
1. Az érzelmi teher csökkentése
Minden kapcsolat vesztessége gyászfolyamatot indít el, függetlenül attól, hogy ki hagyta el a másikat vagy milyen körülmények között történt a szakítás (Worden, 2009). Ha ez a gyász nem kap teret, a fájdalom és a düh „befagyott” állapotban maradhat, és folyamatosan szivárog a jelenlegi kapcsolatba. Az érzelmek ki nem mondottak, nincs lehetőségük lecsengeni, így korlátoznak a későbbi kötelékekben.
2. Az új párkapcsolat védelme
A lezárás hiánya gyakran torzított elvárásokat hoz létre az új partner felé. Az egykori csalódás vagy családi minta hatására láthatatlanul azt várhatjuk: „most végre valaki kompenzálja mindazt, amit a múltban nem kaptam meg”. Ez súlyos teher a partner számára, és növeli a csalódás kockázatát. Egy egészséges, kölcsönös kapcsolatban mindkét fél a jelen pillanatban egymáshoz szabott igényekkel és vágyakkal érkezik, nem pedig egy régi sérelemlistával (Greenberg & Johnson, 1988).
3. Az egyéni fejlődés kulcsa
A lezárás, az önreflexió és a gyászfolyamat révén tanulhatunk a korábbi kapcsolatainkból, levonva a tanulságokat arról, mi működött és mi nem. Sokszor éppen a múltbeli sérülések felismerése motiválhat arra, hogy új megküzdési módokat keressünk, akár egyéni terápián vagy párterápián belül (Bowen, 1978). Ha nem nézünk szembe a régi döntéseink következményeivel, ugyanazokat a hibákat ismételhetjük, és elakadunk az érzelmi fejlődésünkben.
Hogyan jelenik meg mindez a rendszerszemléletű szemléletben?
A rendszerszemlélet arra hívja fel a figyelmet, hogy minden kapcsolat egyszerre eredménye és alakítója az egyén korábbi élményeinek és a jelenlegi kapcsolati dinamikáknak. A párterápiás folyamatban a terapeuták nem annyira azt keresik, hogy „ki hibázott”, hanem inkább azt, hogyan kapcsolódnak össze a múltban megtanult reakciók és a jelen kontextus. Például:
· Ha valaki gyermekkorában azt tanulta meg, hogy még a probléma megbeszélését is kerülni kell, mert a családban nem lehetett konfrontálódni, akkor a felnőtt párkapcsolatban is hajlamos lesz bezárkózni, elhallgatni a sérelmeit.
· Ha egy korábbi házasságban gyakori volt az érzelmi bántalmazás, nemcsak az lehet a következmény, hogy félünk attól, újra bántva leszünk, de az is, hogy bizonyos ártatlan gesztusokat is fenyegetésként fogunk értelmezni – mert a régi minta bekapcsol (Johnson, 2008).
A rendszerszemlélet kiemeli, hogy ezek a minták a pár mindkét tagjának viselkedésében megjelennek, sőt kölcsönösen erősíthetik egymást. Tehát nem csupán egy „hibás” emberről van szó, hanem egy közös dinamikáról, ahol mind a múltbeli sérelmek, mind az aktuális reakciók együtt tartják fenn a konfliktust.
A lezárás és elgyászolás lépései a gyakorlatban
1. A múlt tudatos feltárása
A terápia során gyakran készítünk genogramot vagy családfát, amely segít átlátni a jelentős kapcsolatokat és eseményeket. Nem arról van szó, hogy rágódjunk a múlt minden mozzanatán, hanem hogy közelebb kerüljünk a régi minták és érzelmek tudatosításához. Megértjük, milyen elvárásokat vagy félelmeket hoztunk magunkkal, s ez hogyan jelenik meg a jelenlegi párkapcsolatban (Bowen, 1978).
2. A veszteség, kudarc, csalódás elismerése
Minden lezáratlan kapcsolat mögött ott van egy (vagy több) veszteségélmény. Ennek a kimondása és elgyászolása a folyamat lényegi része (Worden, 2009). A rendszerszemléletű párterápia ugyan fókuszában a jelenkori kapcsolati dinamika áll, de teret ad annak, hogy a pártagok a múltbeli fájdalmakat is kibeszéljék, és helyet kapjon a gyász: „Igen, elvesztettem egy fontos társat, és ez fáj.” Az érzelmek megengedése sokszor már önmagában is felszabadító.
3. A megbocsátás szerepe
Ha az előző kapcsolatból hozott sérelem másvalaki hibájából történt, gyakran a megbocsátás kérdése merül fel. A terápiában ez nem azt jelenti, hogy legitimáljuk a múltbeli bántást, hanem hogy hajlandóak vagyunk elengedni a gyűlöletet és a szívünkben őrzött sértettséget, ami gúzsba köti a jelenlegi boldogságunkat is (Johnson, 2008). Ez a lépés igen nehéz, de fontos mérföldkő a feldolgozás útján.
4. Új narratíva megalkotása
A régi kapcsolatot új módon látjuk: nem kizárólag kudarc és veszteség, hanem tanulási folyamat is volt. A rendszerszemléletben lehetőség nyílik arra, hogy a pár vagy az egyén átrámázza (reframe) a saját élettörténetét. „Igen, ez történt velem, fájt, de megtanultam, mennyire értékes nekem a bizalom, és most másképp figyelek a határaimra.” Ez a pozitívabb narratíva könnyebbé teszi a jelenlegi kapcsolatba való továbblépést, anélkül, hogy a múlt sebei visszahúznának (Greenberg & Johnson, 1988).
5. Hétköznapi rutinok és rituálék
Sok pár nagy hasznát veszi egy-egy szimbolikus lezárásnak vagy újrakezdésnek, amikor elhatározzák: „mostantól ez a fajta régi sérelem már nem zavarja a kapcsolatunkat, tudatosan figyelünk rá”. A terapeuta javasolhat kis rituálékat – például írjunk egy levelet a korábbi kapcsolatunkhoz, majd azt elégessük vagy elássuk –, amelyek segíthetnek szimbolikusan lezárni a múltat és teret nyitni az új kezdetnek (Johnson, 2004).
Összegzés
Az előző kapcsolataink valóban kísérthetnek minket a jelenben, de csak akkor, ha nem adunk magunknak esélyt a feldolgozásra, az elengedésre és a valódi lezárásra. A rendszerszemléletű családterápia felhívja a figyelmet, hogy a párkapcsolati dinamika több, mint két ember véletlenszerű találkozása: mindannyian a múltunkkal együtt érkezünk, és ez alakítja az „itt és most” történéseit. Amint tudatosítjuk, hogy a régi sérelmeink, elvárásaink, elhallgatott fájdalmaink milyen mértékben hatnak a jelenlegi kapcsolatra, lehetőség nyílik a változásra.
A lezárás és elgyászolás folyamata nem mindig kényelmes. Nyílt, mély beszélgetéseket, néha fájdalmas beismeréseket, sokszor türelmes önelemzést igényel. Ám a tapasztalat azt mutatja, hogy ha a pártagok (és szükség esetén akár egyéni szinten is) dolgoznak ezeken a régi sebeket, akkor a jelenlegi kapcsolat sokkal erősebb, harmonikusabb alapokra épülhet – a „kísértő szellemek” helyett pedig egy új, szabadabb és valódi önmagunkkal összhangban lévő közös út vár ránk.
Dobrai Zoltán
Felhasznált irodalom
· Bowen, M. (1978). Family Therapy in Clinical Practice. New York: Jason Aronson.
· Greenberg, L. S., & Johnson, S. M. (1988). Emotionally Focused Therapy for Couples. New York: Guilford Press.
· Johnson, S. M. (2004). The Practice of Emotionally Focused Couple Therapy: Creating Connection. New York: Brunner-Routledge.
· Johnson, S. M. (2008). Hold Me Tight: Seven Conversations for a Lifetime of Love. New York: Little, Brown and Company.
· Minuchin, S. (1974). Families and Family Therapy. Cambridge, MA: Harvard University Press.
· Worden, J. W. (2009). Grief Counseling and Grief Therapy (4th ed.). New York: Springer Publishing Company.
Ha érdeklődsz a személyes fejlődés, az önfejlődés témái iránt, iratkozz fel hírlevelemre.
Rendszeresn küldök hasznos tartalmakat, melyek segítségével fejlődhetsz, inspirálódhatsz, segítségre lelhetsz…