Még világosabban akár egy mondatban is összefoglalható, hogy mi maga a mediáció: viták rendezésére szolgáló folyamat, ahol egy független harmadik fél segíti a vitában álló felek kommunikációját annak érdekében, hogy közösen oldják meg a számukra fontos kérdéseket. A mediáció konfliktus helyett konszenzust és hosszú bírósági perbeszéd helyett párbeszédet ajánl.

Sokféle vitás kérdésben hasznos, gyors és olcsó eszköz a mediáció. Eredményesebb, mint egy hatóság döntése, mivel annak az eredménye a felek felelősségén kívül esik. Más dönt helyettünk, így nem is lesz igazán a sajátjuk az eredmény. Gyors, mivel csak néhány találkozás elegendő a megegyezéshez. Olcsó, mivel elkerülhető az évekig tartó pereskedés és az ezzel járó költségek töredékéért igénybe lehet venni a közvetítői tevékenységet. Mindenesetre polgári jogi vita esetén, a peres út választása előtt érdemes megkérni ügyvédünket, hogy adjon tájékoztatást a mediáció igénybevételének lehetőségéről, vagy nézzünk utána mi magunk.

A közvetítés helye

A mediáció szinte minden olyan emberi kapcsolatban segíthet, amikor a vita tárgya fontos a feleknek, és szeretnének a közöttük kialakult feszült helyzeten változtatni. Lehetnek ezek személyközi konfliktusok és csoportok közötti vitás helyzetek is. A mediáció jól alkalmazható párkapcsolati, munkahelyi, valamint gazdasági vitás helyzetekben is.

Fontos leszögezni, hogy egy legfeljebb néhány mediációs ülésből álló eljárásban nem keresgetünk senkit és semmit a múltban. Itt kizárólag azok vehetnek részt, akikre a vita tartozik, nincs semmiféle nyilvánosság. A mediátort titoktartás kötelezi. A mediációs folyamatban nem akarjuk megváltoztatni a másik személyét és pszichés betegségeket sem kezelünk. Nem nyújt a mediáció terápiás intervenciót, és nem helyettesíti a párterápiát vagy pszichoterápiát.

mediáció

Milyen a jó mediátor?

A közvetítői tevékenységről a 2002. évi LV. törvény rendelkezik, amiből az is kiderül, hogy az mediálhat, akinek megfelelő végzettsége van, és az igazságügyi minisztérium közvetítői névjegyzékében szerepel. Fontos olyan mediátort választani, akiben meg tudunk bízni, s lényeges szempont, hogy szimpatikus legyen az, akihez fordulunk. Ennek nagy jelentősége van, hiszen életünk nehézségeit, saját érzelmeinket, fájdalmainkat stb. is szükség lehet megosztani a mediátorral. Mindezt akkor fogjuk tudni megtenni, ha biztonságban érezzük magunkat.

Hogyan segít a mediáció?

Első és legfontosabb előnye a mediációnak, hogy nincsenek magukra hagyva a vitás felek a nehézségeikkel, érzelmeikkel: jelen van egy független harmadik fél, akinek nincs érdeke abban, hogy mi lesz a végső megegyezés. Ő abban érdekelt, hogy semleges, kívülálló szakemberként segítse a vitában álló feleket a közös döntés felé úgy, hogy ennek felelősségét nem veszi el, hanem meghagyja a résztvevők számára. Ezért is lesz a mediáció során megkötött megállapodás betartható. Hiszen a vitában álló személyek saját döntéseiket teszik bele a folyamatba, úgy, ahogyan számukra a legjobb. Így születhetnek mindenki számára megnyugtató és betartható egyezségek.

A konfliktusokból a dialóguson keresztül vezet kiút, ami a felek közötti közvetlen beszélgetését és egymás meghallgatását jelenti. A párbeszéd segíti egymás, a helyzet és a kívánatos jövő megértését. Ehhez a párbeszédhez szükség van arra, hogy a folyamatban résztevők őszinték legyenek egymással, magkukkal és így a mediátorral is. Ennek a légkörnek a megteremtéséért is felel a mediátor, és csak olyan emberekkel tud együtt dolgozni, akik a felelősség és őszinteség felvállalásában elég felnőttek a feladathoz (kortól függetlenül). Már az is hatalmas erővel bírhat, amikor a vitában álló felek egyszerűen meghallják és meghallgatják egymást. Már ekkor is belátások, megértések és megoldások születhetnek.

konfliktus

Mi a cél?

Fő cél olyan jól működő, hosszútávú megoldások kidolgozása, ami a lehetőségekhez mérten találkozik a felek gyakorlati, érzelmi igényeivel és szükségleteivel. A családon belüli viták, konfliktusok és a megromlott kapcsolatok rendezésének alternatív módszere is lehet a mediáció, mivel alkalmas házassági krízisek áthidalására, párkapcsolati problémák vagy akár szülő-gyermek konfliktusok megoldására is. A mediáció segíti a párokat a kommunikációban, hogy közösen feltárják az ellentétek mögött húzódó szükségleteket és érdekeket, és azokat megoldva helyreálljon a harmonikus párkapcsolat. Ugyanezek elvek mentén dolgozik a mediátor vagy mediátor páros munkahelyi konfliktusok esetében is. Legyen szó kollégák közötti feszültségekről vagy főnök–beosztott viszonyáról, esetleg szerződéses vitákról.

A mediáció alkalmazható még szomszédsági viták esetén, kórház-beteg közötti konfliktusokban, gazdasági ügyekben, iskolai csoportos viszályokban, sportoló és sportszövetség között. De alkalmazzák gyerek-szülő ellentétekben, falvak közötti vitákban, népcsoportok közötti nézeteltérésekben és nemzetközi incidensekben is. Megannyi emberi területen, ahol kapcsolatban vagyunk, s vitáink adódhatnak.

A közvetítő azzal foglalkozik, ami a feleknek fontos. Ha korábban valakinek nem lett volna esélye elmondani a saját nézőpontját, akkor így megszülethet rá a lehetőség. A mediátor kézben tartja a folyamatot, és gondoskodik arról, hogy biztonságos legyen a találkozás minden érintett számára.

Itt csak nyertesek vannak

Itt nincs győztes vagy vesztes, csak nyertesek vannak. Hogyan lehetséges ez? Úgy, hogy a felek döntenek a saját életükről, a saját egyezségükről. Nincs bűnbak-keresés, és a tények bizonygatására sincs szükség, mivel a felek nem egymással állnak szemben, hanem a problémával, aminek csak közös megoldása létezik a mediáció során. A sikeres mediáció eredményeképpen megállapodást kötnek, amit minden esetben írásba foglalnak. Az így létrejött magánokirat jogvitával érintett rendelkezéseit a bíróság jóváhagyhatja, de leginkább az teszi betarthatóvá, hogy a felek közös munkával és felelősséggel alakították ki annak nyertes–nyertes feltételeit.

Így a „nekem van igazam” vagy a „neked van igazad” helyett a „nekünk van igazunk” segít megoldani a konfliktust.

Dobrai Zoltán
lelkigondozó, mediátor
családterapeuta-jelölt

Forrás: https://vasarnap.hu/

Ha érdeklődik a személyes fejlődés, az önfejlődés témái iránt, iratkozzon fel hírlevelemre.

Rendszeresn küldök hasznos tartalmakat, melyek segítségével fejlődhet, inspirálódhat, segítségre lelhet…