+36-30-4419-855 hello@dobraizoltan.hu
Mit üzennek a család külső és belső határai?

Mit üzennek a család külső és belső határai?

A család külső és belső határainak jelentősége a polgárosodással lett egyre nagyobb. Hogy miért? Mert ezek mentén tudnak a családtagok egymáshoz kapcsolódni: a családi döntéshozók a többi családtaghoz vagy a gyerekek a szülőkhöz. Kifelé a határok megnyilvánulhatnak többféleképpen: akár úgy is, hogy mindig nyitva áll az ajtó, hozzánk bárki betérhet. Vagy éppen ellenkezőleg: azért nincs tévé otthon, mert nem akarnak minden információt beengedni.

A legfontosabb, hogy a határok mentén mindenki jól érezze magát, és a családtagok szükség esetén újra tudják tervezni azokat. Nem véletlen, hogy szükség van újításra, hiszen megvan az ideje, amikor a szülő és csecsemő szimbiózisban létezik, míg a későbbiekben a gyermek függetlenedésével inkább a leválás kerül előtérbe. A párkapcsolatokban is szükség van a „mi” érzésre, amikor azt érezzük, hogy a szívünk is egyszerre dobban, de helye van a külön tevékenységeknek, saját hobbiknak is.

Minden család más és más, ebből következően különböző módon rendezik be az életüket. Ha átlépjük a küszöböt, akkor az adott ház szabályait kell betartanunk; a munkahelyre érve is más irányelveket követünk, mint az otthonunkban. Az Egyesült Államokban olyannyira védve vannak ezek a határok, hogy a hívatlan vendéget fegyverrel is távol lehet tartani. Észak-európai országokban pedig bevett szokás, hogy éttermekben találkoznak az emberek, és nem egymás lakásán.

mit üzennek

Családnév és ajtócsapkodás

A határok szimbolikus formája a családnév viselése, viszont ez sem mindig elég.  Fontos lehet, hogy kit tartunk számon a család részeként. Ki az, akinek mindenképp ott kell lennie például egy esküvőn és kinek nem. A belső határok kevesebb embert érintenek, viszont nagyon fontosak. Vannak családok, ahol kopognak, mielőtt benyitnak egy ajtón, és van, ahol a gyermek is bármikor bemehet akár a szülői hálószobába is. A vita közben becsapott ajtó is egyfajta határkijelölés. Azt is jelentheti, hogy le van zárva a vita, már nem vagyok rád kíváncsi, vagy legalább az ajtó megvéd tőled.

A határtalanság megbetegíthet

Léteznek láthatatlan határok. Ilyen például az, mit beszélnek meg a szülők a gyerek előtt, és mi az, amibe már nem vonják bele. Vannak családok, ahol az a jellemző, hogy mindent megosztanak velük, máshol a fiatalok nagyobb autonómiát kapnak. Nincs recept, kinek mi a jó, az egészséges határok változhatnak. Ha a szülőnek például megnyugtató válasz a gyerektől, hogy „majd jövök”, akkor ez egy működő rendszer. Ha viszont a gyermek olyannyira bevonódott, hogy nem tudja megemészteni, amit hall, és ennek fizikai tünetei jelentkeznek, akkor a határokon változtatni kell.

Nemek szerint is differenciálhat a család, így elképzelhető, hogy vannak csak női tevékenységek és csak férfi feladatok, ez ahhoz szükséges, hogy a gyerekek saját nemi identitása megszilárduljon. Ha nincs differenciálás, akkor a családtagok tanulhatnak is az ellenkező nemű felektől, és új kompetenciákat szerezhetnek.

A határok elválasztanak és össze is kötnek. Az a legjobb, ha tisztában vagyunk saját és mások korlátaival. Ideális esetben ezek a választóvonalak egy adott élethelyzetben rugalmasak és áteresztőek, máskor pedig erősek és megvédenek. Ha megvannak a határok, akkor észlelhető, mi mentén tudunk kapcsolódni egymáshoz, s így tudunk értékes kapcsolatokat kialakítani.

Dobrai Zoltán

lelkigondozó, mediátor

családterapeuta-jelölt

Forrás: vasárnap.hu

Ha érdeklődik a személyes fejlődés, az önfejlődés témái iránt, iratkozzon fel hírlevelemre.

Rendszeresn küldök hasznos tartalmakat, melyek segítségével fejlődhet, inspirálódhat, segítségre lelhet…

Együtt isszuk a kávét, de nem egy bögréből – mi van a szerelem szimbiózisa után?

Együtt isszuk a kávét, de nem egy bögréből – mi van a szerelem szimbiózisa után?

Csak mi ketten – majd egyre többen

Mások a kapcsolataink kamaszként, fiatal felnőttként, új házasként és nagyszülőként. Cikksorozatunkban végigjárjuk a párkapcsolatok útját, dinamikáját. Elsőként a szimbiózis és a differenciálódás szakaszairól, majd a gyakorlás és újraközeledés időszakairól olvashatunk.

Természetesen ezek az életszakaszok nem matematikai pontossággal meghatározhatóak egy ember életében, sokkal inkább dinamikus változásokról beszélhetünk, ami segíti a családot az új élethelyzetekhez való alkalmazkodásban. A fejlődés nem feltétlen egy ütemben halad, viszont ezek természetes folyamatok, és segítenek a hosszú párkapcsolat fenntartásában. Nagy kihívást a nagyban eltérő életciklusok okozhatnak, vagy ha egyáltalán nincsenek hidak közöttük. Azonban ha felismerjük, ki hol tart, megértőbbek lehetünk magunkkal és a párunkkal, akár még hidakat is építhetünk egymás felé. Ezért fontos megismernünk az alábbi életszakaszokat.

A szimbiózis időszaka

A kapcsolat elején jellemző szimbiózisban, az úgynevezett szerelemhormon hatása alatt nem a „te” vagy az „én” a fontos, hanem a „mi”: az összetartozás élménye a meghatározó. Közös az érdeklődési körünk, rengeteg az együtt szerzett élmény, minden közös. Egy rugóra jár az agyunk, egy bögréből isszuk a kávét, és ez nagy örömmel tölt el minket. Holott a megismerkedés utáni időszakban szinte két idegen van egymás mellett. Más családból, sokszínű közösségekből, eltérő és meglepő szokássokkal, különböző neveltetéssel kerülünk össze. Mégis nagyszerű érzés a másik közelében lenni, összeolvadni.

A szimbiózis könnyebbé teszi a párunk megismerését, az érdeklődés fenntartását. Mintegy olajozás segíti a fogaskerekek együttműködését, ami máskülönben fájdalmas is lehetne. Nem segítené az elköteleződést, ha azonnal azzal szembesülnénk, hogy a másiknak is vannak hibái, ő sem mosolyog mindig ragyogó szemekkel ránk, vagy észrevennénk, hogy mennyi mindenről másképp gondolkodunk.

Ebben az életszakaszban viszont önkéntelenül is a közösre fókuszálunk. Általában néhány évig tart ki a szerelemhormon, aztán fokozatosan elcsendesül és átalakul. Ez is természetes folyamat, mivel a folyamatos felhők felett járás megterhelő lenne az ember számára. A nehézség akkor következik be, ha újra és újra csak ezt az állapotot keressük, mert akkor folytonos csalódásban lesz részünk.

együtt isszuk a kávét

A differenciálódás

Hosszú távon fullasztó lenne folyamatos összekapcsoltságban élni, így a szimbiózis után következik saját magunk újrafelfedezése. Fontosabbá válik az én, viszont nem veszítjük el, hogy „mi” együtt vagyunk. Az egymásba olvadás szövetséggé alakul át.

Együtt isszuk a kávét, de nem egy bögréből.

Fontossá válhat ebben a fejlődési fázisban a külvilág: hobbi, barátok, karrier. Fontos szakasza ez a kapcsolatnak, hiszen ekkor dolgozhatja ki a pár közös szabályrendszerét, határait. Eldöntheti, hogy a hozott családi mintákból mit tart meg és mit alakít át. Ez az időszak hozza a vitákat, amelyek korábban nem voltak jelen. Ez ijesztően is hathat, viszont ezeket megküzdve erős, mindenki számára biztonságos szövetség jöhet létre. Ebben a szövetségben, már a gyermek is könnyebben érkezhet, míg a szimbiózisban szinte helye sem lenne.

Következő cikkünkben a gyakorlás és az újraközeledés fázisait járjuk körül, amelyek életünk nagyobb részét átölelik. Ezeknek is, mint minden fejlődési szakasznak megvannak az örömei és nehézségei. Az átmeneti időszakok krízisek is egyben, amelyeket közösen megküzdve, átélve a kapcsolat megerősödhet, hogy aztán új minőség szülessen belőle.

Dobrai Zoltán

lelkigondozó, mediátor

családterapeuta-jelölt

Forrás: vasárnap.hu

Ha érdeklődik a személyes fejlődés, az önfejlődés témái iránt, iratkozzon fel hírlevelemre.

Rendszeresn küldök hasznos tartalmakat, melyek segítségével fejlődhet, inspirálódhat, segítségre lelhet…

Rugalmas és mégis megtart – a családi szabályrendszer

Rugalmas és mégis megtart – a családi szabályrendszer

A közlekedésben természetes, hogy szabályok teszik biztonságossá utazásunkat, még ha néha nehézkesnek is érezzük a korlátokat. Családunkban is kialakítunk szabályokat, amelyek segíthetik közös utunkat – vagy éppen hátráltathatják azt. Az írott és íratlan törvényeket utazás közben mindig betartjuk, mert ez garantálja saját épségünket és persze környezetünkét is – így jutunk egyik állomástól a másikig. Hiába utazhatnánk például gyorsabban, ha torlódás van: a láthatatlan sebességkorlátozás segíteni fog abban, hogy épségben hazaérjek. Ezzel szemben a családi szabályok rugalmasak és átírhatóak.

A családban akkor jók a szabályok, ha segítik a családtagokat egyik életállomásról a másikra eljutni. Itt is vannak nyílt és egyértelmű korlátok, amit már a kisgyerek is megtanul. „Mindig köszönünk, ha találkozunk valakivel” vagy „a vasárnapi ebéd az mindig közös, vendégeket ilyenkor nem hívunk”, „a karácsonyfát együtt díszítjük”.

Mindezek változhatnak az idők során, mivel más szempontok fontosak egy fiatal házaspár számára, és más kerül előtérbe egy nagycsalád életében vagy a nyugdíjas években. Kőbe vésett irányok nincsenek. Sok család gondolja azt, hogy mindenhol úgy csinálják, ahogyan náluk szokás. Sőt, ezt tartják irányadónak és követendőnek. Persze, hogy azt tartják jónak, ami számukra nyugalmat, kiegyensúlyozottságot ad! Közelebbről megvizsgálva viszont

sokféleképpen lehet jó családban élni.

A legfontosabb, hogy a családtagok számára legyen komfortos és támogató a szabályrendszer. Ez családonként, tájegységenként, országonként nagyon mást jelenthet mindenki számára. Nem létezik egy nagy családi szabálykönyv, ahol biztos törvényeket és recepteket olvashatnánk.

A családi szabályok dinamikusan változnak

Amíg egy szárnyait próbálgató kamasznak szüksége van a szabályokra, hogy mindezeket megkérdőjelezze, és ez által fejlődjön a személyisége, addig ugyanezek a keretek már házasként nem segítenék az új, közös élet kibontakozását.

A családi szabályok ideiglenesek is lehetnek, egy-egy új vagy váratlan élethelyzethez alkalmazkodva: ha valaki a családban megbetegszik, akkor prioritást élvez az ő gyógyulása, így új szabályok alakulnak ki az időbeosztásról, a házimunkáról. Talán időre háttérbe szorul a szabadidő, hobbik és előtérbe kerül a közös erőfeszítés valami önmagán túlmutató jóért.

rugalmas és mégis megtart

Kimondott és kimondatlan szabályok

A rejtett szabályokról minden családtag tud, de meg sem kell fogalmazni, mivel mindenki alkalmazkodik hozzá. „Nem járunk át a szomszédhoz, mert sok évvel ezelőtt egyszer azt mondta, hogy…”

Nem ismételgetjük a szabály alapját, viszont mindenki betartja,

egyszerűen oda nem megyünk, és ezt senkinek nem jut eszébe felülvizsgálni.

A rejtett és nyílt szabályok segítik életünket, biztonságot és kiszámíthatóságot adnak. Akkor működnek jól, ha közmegegyezésen alapulnak, és mindenki számára elfogadhatóak. Nehézséget akkor okoznak, ha a minták megmerevednek és mindent átszőnek, mindent kontroll alatt tartanak. Ugyanígy a szabály nélkül élők is elégedettek lehetnek mindaddig, amíg a túlzott szabadság a másik családtag kárát nem szolgálja. Ha a szabálynélküliség nem segíti az életünket, akkor már érdemes felülvizsgálni, hogy jó-e fenntartani ezt a rendszert vagy sem.

Nem könnyű változtatni

A szabályoknak hosszú története és így gyökerei lehetnek. Nem mindig könnyű ezeken változtatni, mivel valamikor igen hasznos volt, és segítette a családot, biztonságot, keretet, erőt adott. Elképzelhető, hogy ma már nincs rá szükség, így inkább megköt és korlátoz. Segíthet, ha átgondoljuk, hogy mi célból jött létre a mi családunkban az a szabály. Hogyan jött létre? Miben segítette a családtagokat? A jelenben milyen célokat szolgálhat?

Életünk tevékeny alakítói vagyunk, és szabad döntésünk van arról, hogy mely korlátokat tartunk meg, s mi az, amit szívesen mellőzünk vagy újrafogalmaznánk. A családunk szabálykönyvét közösen, együtt, megegyezésben írjuk – vagy írjuk át.

Dobrai Zoltán

lelkigondozó, mediátor

családterapeuta-jelölt

Forrás: vasárnap.hu

Ha érdeklődik a személyes fejlődés, az önfejlődés témái iránt, iratkozzon fel hírlevelemre.

Rendszeresn küldök hasznos tartalmakat, melyek segítségével fejlődhet, inspirálódhat, segítségre lelhet…

Néhány szó mindarról, ami nem segíti a beszélgetéseinket

Néhány szó mindarról, ami nem segíti a beszélgetéseinket

A beszélgetés fontossága

A minap egy volt évfolyamtársammal sétáltam, és megkérdeztem tőle: „Szerinted, ha az emberek megtanulnának beszélgetni egymással, akkor ránk, segítőkre nem is lenne szükség?”. „Igen, úgy gondolom, hogy alig lenne dolgunk” – válaszolta.

Hol és miért is tanulunk meg beszélgetni? Elsősorban a származási családunkban, mert a család egy olyan rendszer, amely egyensúlyra törekszik. A stabilitás igénye és a változások hatása folyamatosan erre késztetik. Ehhez az egyik legfontosabb eszköz a kommunikáció. Méghozzá az együttműködő kommunikáció, amikor a problémákat a családtagok közösen oldják meg. Eközben elengedhetetlen a saját és a másik érdekeinek kölcsönös figyelembevétele.

Nem egyszerű feladat ez.

Figyelni kell a saját és valódi igényeinkre, mindezt meg is kell érthetően fogalmazni. Ezzel együtt figyelni kell a másik szükségleteire. Ha ezt megértettük, megéreztük, akkor össze is kell hangolni ezt a kettő vagy több igényt. Egyik tanárom sokat idézett mondata jut eszembe a kommunikáció kapcsán: „a Jóisten két fület teremtett nekünk és egy szájat. Talán azért, hogy többet hallgassunk és kevesebbet beszéljünk”.

Vannak mondatok, amelyek biztosan nem segítik a beszélgetéseinket. Nézzünk meg néhány, talán ismerős fordulatot ezek közül egy egyszerű példa alapján:

Hazaér a férj a bevásárlásból, és örömmel közli, hogy megérkezett. Mindent sikerült megvennie, amit a feleség kért tőle. Nagyon elégedett és büszke magára, hogy teljesítette a küldetést. A feleség örül, nézegeti a termékeket majd jelzi a férjének, hogy valami nem stimmel:

„Én nem ilyet szoktam venni, mindig elfelejted, hogy a másik fajta tejet szeretem”

vagy

„Soha nem jegyzed meg, hogy hol kell a legfinomabb pékárut venni”.

beszélgetéseink

Te mindig… Te soha… Ezt nevezzük általánosításnak.

Valóban soha nem tudja a másik?

Mindig ugyanúgy csinálja? Mit is akar kifejezni? Talán azt, hogy olyan mintha nem hallgatná meg a férj, hogy nem figyel rá, nem is igazán fontos számára.

A kommunikációnkon tudunk változtatni. Az első lépés, ha a feleség észreveszi a negatív és általánosító reakcióit, második lépésként pedig kifejezi a nemtetszését vagy épp a csalódottságát. Elmondhatja, hogy figyelmességet jelentenek az apró gesztusok, mert számára ezek a szeret jelei.

Hasonlóan akadályozza kommunikációnkat a gondolatolvasás.

Itt arról van szó, hogy a ki nem mondott vágyaink teljesülését elvárjuk. Többek között az anya gyerek kapcsolatból is fakadhat ez a minta. Csecsemőkorban szimbiózis van közöttük. Az anya folyton azt lesi, hogy milyen jelzéseket ad a gyerek, és igyekszik minden szükségletét kielégíteni. Másrészt lehet ez egy tanult viselkedésmódunk is. Felnőttként viszont megkönnyítjük a kommunikációt, ha megosztjuk vágyainkat, gondolatainkat.

Dobrai Zoltán

lelkigondozó, mediátor

családterapeuta-jelölt

Forrás: vasárnap.hu

Ha érdeklődik a személyes fejlődés, az önfejlődés témái iránt, iratkozzon fel hírlevelemre.

Rendszeresn küldök hasznos tartalmakat, melyek segítségével fejlődhet, inspirálódhat, segítségre lelhet…

Fehér foltok egy családi történetben

Fehér foltok egy családi történetben

Léteznek egyéni és családi emlékkönyvek – ezeket folyamatosan írjuk: hol közösen, hol magunk. Hogyan egyeztethetők össze az egymástól eltérő egyéni történeteink? Miért látjuk mindannyian másképpen, ami a családunkkal történt? Hol van az igazság?

Az igazság ritkán van megragadhatóan és objektíven előttünk, inkább részigazságaink vannak. A család mindegyik tagja saját értelmezésében látja a közösen megélt ünnepet. Mindenkinek van egy saját szemüvege, amin keresztül a történéseket szemléli. Ebben benne van az illető személyisége, élettörténete és a családtagokhoz való viszonyulása is. Eltérő pozícióból nézi ugyanazokat az eseményeket a szülő, a gyerek, de a családi rendszerbe az ünnep alatt belecsöppenő vendég.

Közös történetünk

A családnak van egy közös, központi története is, amit tudatosan vagy tudattalanul kommunikál a külvilág felé is. Ez adja a tagok összetartozásának élményét és identitását, mintegy keretrendszer. Megmutatja a világlátásukat, azt, hogy milyen szemmel tekintenek az eseményekre és a másikra. Ezek a jövő felé is irányulnak, előrejelzéseket adhatnak arról, hogy ezután mi fog történni velük. Sőt, előírásokat is rejthetnek az elérendő vagy elkerülendő célokról.

Ilyenek lehetnek az alábbi meghatározások: „Mi alapvetően egy jó család vagyunk, akik…” , vagy „Mi vagyunk azok, akiket mindig kihasználnak” , esetleg „A mi családunkban mindenki dolgozik” , vagy „Nálunk nem szokás elválni”.

Kell egy bohóc

Egyes családi történetekben például a gyerek hangját nem igen hallani, vagy mindig kell egy bohóc, mert ettől lesz izgalmas a narratíva. Amíg mindenkinek komfortos a szereposztás, addig ez egy sikersztori lesz. Ha viszont a központi történet destruktív, akkor érdemes belenyúlni a történetbe. Meg lehet kérdezni, ki emlékszik esetleg másképp, elő lehet keresni egy pozitív történetet és azt előtérbe helyezni. Természetesen ez nem könnyű, hiszen a rosszhoz is hozzá lehet szokni és az is valamiféle biztonságot képes adni, bármennyire is sok negatívumot hordoz magában.

Hiányos puzzle

Ismerünk összefüggő történeteket és olyanokat is, amelyek nagyon töredezettek, esetleg hiányosak. Leginkább az összefüggő történetmesélések segítenek az egyénnek és a családnak is. Ezeket felidézve, még egyszer átgondolva újabb felfedezésekre és összefüggésekre találhatunk az életünkkel kapcsolatban. Családterápiában abban támogatjuk a klienseket, hogy sokat meséljenek és nagy részletességgel. Ezzel a szakemberek is könnyebben átélik és megértik, milyen is a család. Kiderülhet, hol van az egyén ebben a történetben. Mit tett hozzá az ünnepi találkozáshoz, esetleg mi a rejtett, nem tudatos haszna a sok vitából, és mivel járul hozzá a családi békéhez. A család együtt is felfedezheti az összefüggéseket, és konszenzussal újra is írhatják azokat.

A hiányos vagy homályos részek különösen érdekesek lehetnek. Ezekben az epizódokban történhetett valami jelentőségteljes, aminek üzenetértéke van a jelen helyzet kialakulásban. Valamint azért is lehet hiányos a mese, mert még nem tart ott a család, hogy beszélni tudjanak róla. Minden családban vannak ilyen fehér foltok, elveszett emlékképek, amelyek nem is oly elveszettek, csak jó mélyre vannak elásva, mert talán nem fért bele a család központi történetébe. Minden egyes felidézéssel könnyebb lesz ezeket elmesélni, és ha a család a terapeuták felől elfogadást és ítéletmentességet érez, akkor az felszabadítóan hathat. Így a régi homályos foltok is újra láthatóvá és elfogadhatóvá válhatnak.

Saját történeteinket is akkor tudjuk átírni, ha biztonságban vagyunk. Mivel a kölcsönös bizalom, a biztonságérzet, megkönnyíti a kockázatvállalást, mi már sikersztorikat mesélhetünk tovább a következő generációknak.

Dobrai Zoltán

lelkigondozó, mediátor

családterapeuta-jelölt

Forrás: vasárnap.hu

Ha érdeklődik a személyes fejlődés, az önfejlődés témái iránt, iratkozzon fel hírlevelemre.

Rendszeresn küldök hasznos tartalmakat, melyek segítségével fejlődhet, inspirálódhat, segítségre lelhet…