+36-30-4419-855 hello@dobraizoltan.hu
Mit üzennek a család külső és belső határai?

Mit üzennek a család külső és belső határai?

A család külső és belső határainak jelentősége a polgárosodással lett egyre nagyobb. Hogy miért? Mert ezek mentén tudnak a családtagok egymáshoz kapcsolódni: a családi döntéshozók a többi családtaghoz vagy a gyerekek a szülőkhöz. Kifelé a határok megnyilvánulhatnak többféleképpen: akár úgy is, hogy mindig nyitva áll az ajtó, hozzánk bárki betérhet. Vagy éppen ellenkezőleg: azért nincs tévé otthon, mert nem akarnak minden információt beengedni.

A legfontosabb, hogy a határok mentén mindenki jól érezze magát, és a családtagok szükség esetén újra tudják tervezni azokat. Nem véletlen, hogy szükség van újításra, hiszen megvan az ideje, amikor a szülő és csecsemő szimbiózisban létezik, míg a későbbiekben a gyermek függetlenedésével inkább a leválás kerül előtérbe. A párkapcsolatokban is szükség van a „mi” érzésre, amikor azt érezzük, hogy a szívünk is egyszerre dobban, de helye van a külön tevékenységeknek, saját hobbiknak is.

Minden család más és más, ebből következően különböző módon rendezik be az életüket. Ha átlépjük a küszöböt, akkor az adott ház szabályait kell betartanunk; a munkahelyre érve is más irányelveket követünk, mint az otthonunkban. Az Egyesült Államokban olyannyira védve vannak ezek a határok, hogy a hívatlan vendéget fegyverrel is távol lehet tartani. Észak-európai országokban pedig bevett szokás, hogy éttermekben találkoznak az emberek, és nem egymás lakásán.

mit üzennek

Családnév és ajtócsapkodás

A határok szimbolikus formája a családnév viselése, viszont ez sem mindig elég.  Fontos lehet, hogy kit tartunk számon a család részeként. Ki az, akinek mindenképp ott kell lennie például egy esküvőn és kinek nem. A belső határok kevesebb embert érintenek, viszont nagyon fontosak. Vannak családok, ahol kopognak, mielőtt benyitnak egy ajtón, és van, ahol a gyermek is bármikor bemehet akár a szülői hálószobába is. A vita közben becsapott ajtó is egyfajta határkijelölés. Azt is jelentheti, hogy le van zárva a vita, már nem vagyok rád kíváncsi, vagy legalább az ajtó megvéd tőled.

A határtalanság megbetegíthet

Léteznek láthatatlan határok. Ilyen például az, mit beszélnek meg a szülők a gyerek előtt, és mi az, amibe már nem vonják bele. Vannak családok, ahol az a jellemző, hogy mindent megosztanak velük, máshol a fiatalok nagyobb autonómiát kapnak. Nincs recept, kinek mi a jó, az egészséges határok változhatnak. Ha a szülőnek például megnyugtató válasz a gyerektől, hogy „majd jövök”, akkor ez egy működő rendszer. Ha viszont a gyermek olyannyira bevonódott, hogy nem tudja megemészteni, amit hall, és ennek fizikai tünetei jelentkeznek, akkor a határokon változtatni kell.

Nemek szerint is differenciálhat a család, így elképzelhető, hogy vannak csak női tevékenységek és csak férfi feladatok, ez ahhoz szükséges, hogy a gyerekek saját nemi identitása megszilárduljon. Ha nincs differenciálás, akkor a családtagok tanulhatnak is az ellenkező nemű felektől, és új kompetenciákat szerezhetnek.

A határok elválasztanak és össze is kötnek. Az a legjobb, ha tisztában vagyunk saját és mások korlátaival. Ideális esetben ezek a választóvonalak egy adott élethelyzetben rugalmasak és áteresztőek, máskor pedig erősek és megvédenek. Ha megvannak a határok, akkor észlelhető, mi mentén tudunk kapcsolódni egymáshoz, s így tudunk értékes kapcsolatokat kialakítani.

Dobrai Zoltán

lelkigondozó, mediátor

családterapeuta-jelölt

Forrás: vasárnap.hu

Ha érdeklődik a személyes fejlődés, az önfejlődés témái iránt, iratkozzon fel hírlevelemre.

Rendszeresn küldök hasznos tartalmakat, melyek segítségével fejlődhet, inspirálódhat, segítségre lelhet…

Rugalmas és mégis megtart – a családi szabályrendszer

Rugalmas és mégis megtart – a családi szabályrendszer

A közlekedésben természetes, hogy szabályok teszik biztonságossá utazásunkat, még ha néha nehézkesnek is érezzük a korlátokat. Családunkban is kialakítunk szabályokat, amelyek segíthetik közös utunkat – vagy éppen hátráltathatják azt. Az írott és íratlan törvényeket utazás közben mindig betartjuk, mert ez garantálja saját épségünket és persze környezetünkét is – így jutunk egyik állomástól a másikig. Hiába utazhatnánk például gyorsabban, ha torlódás van: a láthatatlan sebességkorlátozás segíteni fog abban, hogy épségben hazaérjek. Ezzel szemben a családi szabályok rugalmasak és átírhatóak.

A családban akkor jók a szabályok, ha segítik a családtagokat egyik életállomásról a másikra eljutni. Itt is vannak nyílt és egyértelmű korlátok, amit már a kisgyerek is megtanul. „Mindig köszönünk, ha találkozunk valakivel” vagy „a vasárnapi ebéd az mindig közös, vendégeket ilyenkor nem hívunk”, „a karácsonyfát együtt díszítjük”.

Mindezek változhatnak az idők során, mivel más szempontok fontosak egy fiatal házaspár számára, és más kerül előtérbe egy nagycsalád életében vagy a nyugdíjas években. Kőbe vésett irányok nincsenek. Sok család gondolja azt, hogy mindenhol úgy csinálják, ahogyan náluk szokás. Sőt, ezt tartják irányadónak és követendőnek. Persze, hogy azt tartják jónak, ami számukra nyugalmat, kiegyensúlyozottságot ad! Közelebbről megvizsgálva viszont

sokféleképpen lehet jó családban élni.

A legfontosabb, hogy a családtagok számára legyen komfortos és támogató a szabályrendszer. Ez családonként, tájegységenként, országonként nagyon mást jelenthet mindenki számára. Nem létezik egy nagy családi szabálykönyv, ahol biztos törvényeket és recepteket olvashatnánk.

A családi szabályok dinamikusan változnak

Amíg egy szárnyait próbálgató kamasznak szüksége van a szabályokra, hogy mindezeket megkérdőjelezze, és ez által fejlődjön a személyisége, addig ugyanezek a keretek már házasként nem segítenék az új, közös élet kibontakozását.

A családi szabályok ideiglenesek is lehetnek, egy-egy új vagy váratlan élethelyzethez alkalmazkodva: ha valaki a családban megbetegszik, akkor prioritást élvez az ő gyógyulása, így új szabályok alakulnak ki az időbeosztásról, a házimunkáról. Talán időre háttérbe szorul a szabadidő, hobbik és előtérbe kerül a közös erőfeszítés valami önmagán túlmutató jóért.

rugalmas és mégis megtart

Kimondott és kimondatlan szabályok

A rejtett szabályokról minden családtag tud, de meg sem kell fogalmazni, mivel mindenki alkalmazkodik hozzá. „Nem járunk át a szomszédhoz, mert sok évvel ezelőtt egyszer azt mondta, hogy…”

Nem ismételgetjük a szabály alapját, viszont mindenki betartja,

egyszerűen oda nem megyünk, és ezt senkinek nem jut eszébe felülvizsgálni.

A rejtett és nyílt szabályok segítik életünket, biztonságot és kiszámíthatóságot adnak. Akkor működnek jól, ha közmegegyezésen alapulnak, és mindenki számára elfogadhatóak. Nehézséget akkor okoznak, ha a minták megmerevednek és mindent átszőnek, mindent kontroll alatt tartanak. Ugyanígy a szabály nélkül élők is elégedettek lehetnek mindaddig, amíg a túlzott szabadság a másik családtag kárát nem szolgálja. Ha a szabálynélküliség nem segíti az életünket, akkor már érdemes felülvizsgálni, hogy jó-e fenntartani ezt a rendszert vagy sem.

Nem könnyű változtatni

A szabályoknak hosszú története és így gyökerei lehetnek. Nem mindig könnyű ezeken változtatni, mivel valamikor igen hasznos volt, és segítette a családot, biztonságot, keretet, erőt adott. Elképzelhető, hogy ma már nincs rá szükség, így inkább megköt és korlátoz. Segíthet, ha átgondoljuk, hogy mi célból jött létre a mi családunkban az a szabály. Hogyan jött létre? Miben segítette a családtagokat? A jelenben milyen célokat szolgálhat?

Életünk tevékeny alakítói vagyunk, és szabad döntésünk van arról, hogy mely korlátokat tartunk meg, s mi az, amit szívesen mellőzünk vagy újrafogalmaznánk. A családunk szabálykönyvét közösen, együtt, megegyezésben írjuk – vagy írjuk át.

Dobrai Zoltán

lelkigondozó, mediátor

családterapeuta-jelölt

Forrás: vasárnap.hu

Ha érdeklődik a személyes fejlődés, az önfejlődés témái iránt, iratkozzon fel hírlevelemre.

Rendszeresn küldök hasznos tartalmakat, melyek segítségével fejlődhet, inspirálódhat, segítségre lelhet…

Néhány szó mindarról, ami nem segíti a beszélgetéseinket

Néhány szó mindarról, ami nem segíti a beszélgetéseinket

A beszélgetés fontossága

A minap egy volt évfolyamtársammal sétáltam, és megkérdeztem tőle: „Szerinted, ha az emberek megtanulnának beszélgetni egymással, akkor ránk, segítőkre nem is lenne szükség?”. „Igen, úgy gondolom, hogy alig lenne dolgunk” – válaszolta.

Hol és miért is tanulunk meg beszélgetni? Elsősorban a származási családunkban, mert a család egy olyan rendszer, amely egyensúlyra törekszik. A stabilitás igénye és a változások hatása folyamatosan erre késztetik. Ehhez az egyik legfontosabb eszköz a kommunikáció. Méghozzá az együttműködő kommunikáció, amikor a problémákat a családtagok közösen oldják meg. Eközben elengedhetetlen a saját és a másik érdekeinek kölcsönös figyelembevétele.

Nem egyszerű feladat ez.

Figyelni kell a saját és valódi igényeinkre, mindezt meg is kell érthetően fogalmazni. Ezzel együtt figyelni kell a másik szükségleteire. Ha ezt megértettük, megéreztük, akkor össze is kell hangolni ezt a kettő vagy több igényt. Egyik tanárom sokat idézett mondata jut eszembe a kommunikáció kapcsán: „a Jóisten két fület teremtett nekünk és egy szájat. Talán azért, hogy többet hallgassunk és kevesebbet beszéljünk”.

Vannak mondatok, amelyek biztosan nem segítik a beszélgetéseinket. Nézzünk meg néhány, talán ismerős fordulatot ezek közül egy egyszerű példa alapján:

Hazaér a férj a bevásárlásból, és örömmel közli, hogy megérkezett. Mindent sikerült megvennie, amit a feleség kért tőle. Nagyon elégedett és büszke magára, hogy teljesítette a küldetést. A feleség örül, nézegeti a termékeket majd jelzi a férjének, hogy valami nem stimmel:

„Én nem ilyet szoktam venni, mindig elfelejted, hogy a másik fajta tejet szeretem”

vagy

„Soha nem jegyzed meg, hogy hol kell a legfinomabb pékárut venni”.

beszélgetéseink

Te mindig… Te soha… Ezt nevezzük általánosításnak.

Valóban soha nem tudja a másik?

Mindig ugyanúgy csinálja? Mit is akar kifejezni? Talán azt, hogy olyan mintha nem hallgatná meg a férj, hogy nem figyel rá, nem is igazán fontos számára.

A kommunikációnkon tudunk változtatni. Az első lépés, ha a feleség észreveszi a negatív és általánosító reakcióit, második lépésként pedig kifejezi a nemtetszését vagy épp a csalódottságát. Elmondhatja, hogy figyelmességet jelentenek az apró gesztusok, mert számára ezek a szeret jelei.

Hasonlóan akadályozza kommunikációnkat a gondolatolvasás.

Itt arról van szó, hogy a ki nem mondott vágyaink teljesülését elvárjuk. Többek között az anya gyerek kapcsolatból is fakadhat ez a minta. Csecsemőkorban szimbiózis van közöttük. Az anya folyton azt lesi, hogy milyen jelzéseket ad a gyerek, és igyekszik minden szükségletét kielégíteni. Másrészt lehet ez egy tanult viselkedésmódunk is. Felnőttként viszont megkönnyítjük a kommunikációt, ha megosztjuk vágyainkat, gondolatainkat.

Dobrai Zoltán

lelkigondozó, mediátor

családterapeuta-jelölt

Forrás: vasárnap.hu

Ha érdeklődik a személyes fejlődés, az önfejlődés témái iránt, iratkozzon fel hírlevelemre.

Rendszeresn küldök hasznos tartalmakat, melyek segítségével fejlődhet, inspirálódhat, segítségre lelhet…

Fehér foltok egy családi történetben

Fehér foltok egy családi történetben

Léteznek egyéni és családi emlékkönyvek – ezeket folyamatosan írjuk: hol közösen, hol magunk. Hogyan egyeztethetők össze az egymástól eltérő egyéni történeteink? Miért látjuk mindannyian másképpen, ami a családunkkal történt? Hol van az igazság?

Az igazság ritkán van megragadhatóan és objektíven előttünk, inkább részigazságaink vannak. A család mindegyik tagja saját értelmezésében látja a közösen megélt ünnepet. Mindenkinek van egy saját szemüvege, amin keresztül a történéseket szemléli. Ebben benne van az illető személyisége, élettörténete és a családtagokhoz való viszonyulása is. Eltérő pozícióból nézi ugyanazokat az eseményeket a szülő, a gyerek, de a családi rendszerbe az ünnep alatt belecsöppenő vendég.

Közös történetünk

A családnak van egy közös, központi története is, amit tudatosan vagy tudattalanul kommunikál a külvilág felé is. Ez adja a tagok összetartozásának élményét és identitását, mintegy keretrendszer. Megmutatja a világlátásukat, azt, hogy milyen szemmel tekintenek az eseményekre és a másikra. Ezek a jövő felé is irányulnak, előrejelzéseket adhatnak arról, hogy ezután mi fog történni velük. Sőt, előírásokat is rejthetnek az elérendő vagy elkerülendő célokról.

Ilyenek lehetnek az alábbi meghatározások: „Mi alapvetően egy jó család vagyunk, akik…” , vagy „Mi vagyunk azok, akiket mindig kihasználnak” , esetleg „A mi családunkban mindenki dolgozik” , vagy „Nálunk nem szokás elválni”.

Kell egy bohóc

Egyes családi történetekben például a gyerek hangját nem igen hallani, vagy mindig kell egy bohóc, mert ettől lesz izgalmas a narratíva. Amíg mindenkinek komfortos a szereposztás, addig ez egy sikersztori lesz. Ha viszont a központi történet destruktív, akkor érdemes belenyúlni a történetbe. Meg lehet kérdezni, ki emlékszik esetleg másképp, elő lehet keresni egy pozitív történetet és azt előtérbe helyezni. Természetesen ez nem könnyű, hiszen a rosszhoz is hozzá lehet szokni és az is valamiféle biztonságot képes adni, bármennyire is sok negatívumot hordoz magában.

Hiányos puzzle

Ismerünk összefüggő történeteket és olyanokat is, amelyek nagyon töredezettek, esetleg hiányosak. Leginkább az összefüggő történetmesélések segítenek az egyénnek és a családnak is. Ezeket felidézve, még egyszer átgondolva újabb felfedezésekre és összefüggésekre találhatunk az életünkkel kapcsolatban. Családterápiában abban támogatjuk a klienseket, hogy sokat meséljenek és nagy részletességgel. Ezzel a szakemberek is könnyebben átélik és megértik, milyen is a család. Kiderülhet, hol van az egyén ebben a történetben. Mit tett hozzá az ünnepi találkozáshoz, esetleg mi a rejtett, nem tudatos haszna a sok vitából, és mivel járul hozzá a családi békéhez. A család együtt is felfedezheti az összefüggéseket, és konszenzussal újra is írhatják azokat.

A hiányos vagy homályos részek különösen érdekesek lehetnek. Ezekben az epizódokban történhetett valami jelentőségteljes, aminek üzenetértéke van a jelen helyzet kialakulásban. Valamint azért is lehet hiányos a mese, mert még nem tart ott a család, hogy beszélni tudjanak róla. Minden családban vannak ilyen fehér foltok, elveszett emlékképek, amelyek nem is oly elveszettek, csak jó mélyre vannak elásva, mert talán nem fért bele a család központi történetébe. Minden egyes felidézéssel könnyebb lesz ezeket elmesélni, és ha a család a terapeuták felől elfogadást és ítéletmentességet érez, akkor az felszabadítóan hathat. Így a régi homályos foltok is újra láthatóvá és elfogadhatóvá válhatnak.

Saját történeteinket is akkor tudjuk átírni, ha biztonságban vagyunk. Mivel a kölcsönös bizalom, a biztonságérzet, megkönnyíti a kockázatvállalást, mi már sikersztorikat mesélhetünk tovább a következő generációknak.

Dobrai Zoltán

lelkigondozó, mediátor

családterapeuta-jelölt

Forrás: vasárnap.hu

Ha érdeklődik a személyes fejlődés, az önfejlődés témái iránt, iratkozzon fel hírlevelemre.

Rendszeresn küldök hasznos tartalmakat, melyek segítségével fejlődhet, inspirálódhat, segítségre lelhet…

Családi főszabály: Nem bántjuk egymást!

Családi főszabály: Nem bántjuk egymást!

Ha napjainkat, heteinket most otthon töltjük, ez sok új lehetőséget nyit meg számunkra, ugyanakkor számos kihívás elé is állít minket. Korábban kevesebb időt töltöttünk együtt, most viszont a legtöbb nehézségünk, érzelmeink mind a ház falai között maradnak, és nem tudjuk úton-útfélen elpanaszolni a bánatunkat, sértettségünket és örömünket sem. Ebben a helyzetben több út van előttünk. Az egyik a megújulás és a megerősödés felé vezető út. Új szokásokat, új megoldásokat, új erőforrásokat találhatunk, amelyek megerősítik kapcsolatainkat. A másik út, ha a családtagjaimat okolom a kialakult helyzet miatt, ha a munkámból adódó feszültséget a gyereken vezetem le, ha a barátok hiányának feszültségében a páromat bántom. Hogyan kerülhető el a bántalmazás?

A családi főszabály ez legyen: egymást szeretjük, és nem bántjuk!

A bántalmazás elkerüléséhez meg kell értenünk, hogy mi a bántalmazás. Talán elsőre a fizikai agresszióra gondolhatunk, és bántalmazóként egy férfi juthat eszünkbe. A kutatások alapján sokkal több mindenkit érint, mint gondolnánk. A legtöbb bántalmazás a családon belül történik és az összezártság még több feszültséget hozhat magával, ha nem figyelünk. Ez a szexuális erőszakra különösen érvényes, és a gyerekek nagy számban érintettek. Ők még inkább veszélyeztettek a krízisek idején, mivel ők ki vannak szolgáltatva a szülőknek. Bántalmazás az is, ha a szülő nem tudja megoldani a nehézségeit, és olyan információkat oszt meg a gyerekkel, amire ő még nem érett, és nem tud mit kezdeni a helyzettel, nő benne a bizonytalanság és kiszolgáltatottság. Ez a gyermek érzelmi fejlődését is megakaszthatja, vagy olyan felnőtt szerepbe kerül, ami személyiségének egyes részeit nagyon fejletté teszi, másokat pedig háttérbe szorít.

Nem gátolja meg a családon belüli erőszakot az egzisztenciális biztonság és társadalmi helyzet sem. A kívülről „jól szituált” családoknál viszont sokkal nehezebben lát napvilágot az erőszak, könnyebben tudják mindezt elrejteni. A család önmagáról féltve őrzött, és a társadalom felé kialakított képe melegágya lehet a bántalmazásnak. Ebben sokszor összejátszik az egész család és az őket körülvevő környezet is azzal, hogy bagatellizálják, elfordulnak attól, amit látnak, vagy látni vélnek. Tovább menve az a szülő is együttműködik a bántalmazásban, amelyik szemet huny felette, vagy hallgatólagosan egyetért. Hasonlóan a férfi bántalmazottakról is kevesebbet hallunk, mivel velünk él a hiedelem, hogy „a férfi nem sír, nem nyafog”, és ők jobban tartanak a társadalmi megbélyegzéstől is.

Ennek fényében fontos leszögezni, hogy az erőszak semmilyen formája nem elfogadható, mert beláthatatlan következményei lehetnek a bántalmazott jelenében vagy akár évekkel később is. Sem a szülőbántalmazás, sem a gyerek, testvér, sem a házastárs felé irányuló agresszió nem lehet megoldás. A düh és az agresszió velünk van, mindannyiunkban, viszont, hogy ezzel mit kezdünk, az a mi felelősségünk.

Vannak alapvető meghatározásai a bántalmazásnak, de a legfontosabb, hogy minden bántalmazás nevezhető, amit a másik fél annak él meg. Ez lehet a túlzó büntetés, káromkodás, fenyegetőzés, zsarolás, lelki terror, lökdösődés, szexuális visszaélés és gazdasági erőszak. Ezek a helyzetek, és ebben a szexuális és gazdasági abúzus is legtöbb esetben a hatalomról, a kontroll gyakorlásáról szól. Gazdasági bántalmazás, ha a házaspár egyik tagja anyagilag kiszolgáltatott és függő helyzetbe kerül a másiktól. Például, ha „zsebpénzt” kap, vagy minden kiadásra engedélyt kell kérjen. Szexuális bántalmazás, ha az egyik fél olyat tesz a másikkal, amiben ő nem partner. Ez azt jelenti, hogy a bántalmazó hatalmat akar magának szerezni, kontrollálni akarja a másikat, irányítani az életét. Teheti mindezt azért, mert saját életét nem tudja irányítani, alacsony önértékeléssel, bizonytalan identitással bír, és ez csak akkor elviselhető számára, ha a másik önértékelését megtépázza. Lehetnek tanult családi minták, gyerekkori bántalmazás is a hátterében. Annak ellenére sem lehetnek ezek enyhítő körülmények, hogy mindezen működésmódok nagyon mélyen gyökerezhetnek a személyiségben és mivel a saját maga felett gyakorolt kontroll csekély, így szakember segítsége nélkül nehéz ezen változtatni.

Felelősségvállalás és erőforrások

A változásban segíthet az egyéni felelősségvállalás. Mindenkinek joga van a biztonságra és minden felnőtt személynek vállalnia kell tetteiért a felelősséget. Ha valaki bántalmazott, akkor meg kell erősítenie magában, hogy „nem velem van a baj, hanem azzal, ami velem történt”. A bántalmazó célja, még ha nem is tudatosan, de az, hogy az önértékelést, önrendelkezést leépítse. Így azt kell erősítenie annak, aki ezt elszenvedi, hogy ő maga jó, és segítséget kell kérnie, mert a helyzet viszont nem jó. Ez sem mindig könnyű, hiszen függőség alakulhat ki a két fél között, és a bántalmazott felnagyítja a másik fél jó tulajdonságait, amivel elviselhetővé válik számára, ami történik: „legalább dolgozik, legalább nem iszik, legalább nem csal meg, de egyébként szeret”. Az erőszak akármekkora szeretet mellett sem elfogadható, és nem lehet soha megoldás.
Normális körülmények között, amikor nincs járvány, érzéseinket sokfelé csatornázzuk, és egyértelmű határok vannak az életünk különböző színterei, szerepei és területei között. Most mindezek összemosódhatnak. Segít elkerülni az agressziót, ha újra gondoljuk a szerepeinket és határainkat. A „félig áteresztő és válogató” határok az egészségesek. Amikor meg lehet válogatni, hogy kit és mit engedünk be a négy fal közé, mennyi ideig engedjük be. Közösen döntünk-e vagy felülírjuk egymás döntéseit? Több időnk lehet magunkra, így figyelhetünk még inkább az érzéseinkre. Az érzéseink mit jelentenek számunkra, ki felé irányul valójában, mi a gyökere? Biztos, hogy a páromra, a gyerekre vagy a szüleimre vagyok dühös? Mit kezdek most ezzel az érzéssel? A megoldás és a felelősség a felnőtt ember kezében van.

Ez a te véleményed, ez az enyém, juthatunk közös nevezőre, vagy akár találhatunk egy harmadik megoldást. A negatív megjegyzések, például az „Ezt nem jól csináltad” helyett fokozottabban használjuk az énüzeneteket: „Nekem ez nehéz, nekem fáj, én úgy érzem magam most, mint…”.

A közös beszélgetésekkel is mélyül a saját magam és a másik érzéseinek, szükségleteinek ismerete, megértése. A családfa és családi minták megbeszélésével nagyobb rálátásunk lehet azokra a tanult mintákra, amelyet érdemes kerülnünk, és olyan erőforrásokat, példaképeket találhatunk, amelyek segítenek abban, hogy a körülöttem lévőket és önmagamat egyre jobban tudjam elfogadni és szeretni.

Dobrai Zoltán

lelkigondozó, mediátor

családterapeuta-jelölt

Forrás: vasárnap.hu

Ha érdeklődik a személyes fejlődés, az önfejlődés témái iránt, iratkozzon fel hírlevelemre.

Rendszeresn küldök hasznos tartalmakat, melyek segítségével fejlődhet, inspirálódhat, segítségre lelhet…