+36-30-4419-855 hello@dobraizoltan.hu
Néhány szó mindarról, ami nem segíti a beszélgetéseinket

Néhány szó mindarról, ami nem segíti a beszélgetéseinket

A beszélgetés fontossága

A minap egy volt évfolyamtársammal sétáltam, és megkérdeztem tőle: „Szerinted, ha az emberek megtanulnának beszélgetni egymással, akkor ránk, segítőkre nem is lenne szükség?”. „Igen, úgy gondolom, hogy alig lenne dolgunk” – válaszolta.

Hol és miért is tanulunk meg beszélgetni? Elsősorban a származási családunkban, mert a család egy olyan rendszer, amely egyensúlyra törekszik. A stabilitás igénye és a változások hatása folyamatosan erre késztetik. Ehhez az egyik legfontosabb eszköz a kommunikáció. Méghozzá az együttműködő kommunikáció, amikor a problémákat a családtagok közösen oldják meg. Eközben elengedhetetlen a saját és a másik érdekeinek kölcsönös figyelembevétele.

Nem egyszerű feladat ez.

Figyelni kell a saját és valódi igényeinkre, mindezt meg is kell érthetően fogalmazni. Ezzel együtt figyelni kell a másik szükségleteire. Ha ezt megértettük, megéreztük, akkor össze is kell hangolni ezt a kettő vagy több igényt. Egyik tanárom sokat idézett mondata jut eszembe a kommunikáció kapcsán: „a Jóisten két fület teremtett nekünk és egy szájat. Talán azért, hogy többet hallgassunk és kevesebbet beszéljünk”.

Vannak mondatok, amelyek biztosan nem segítik a beszélgetéseinket. Nézzünk meg néhány, talán ismerős fordulatot ezek közül egy egyszerű példa alapján:

Hazaér a férj a bevásárlásból, és örömmel közli, hogy megérkezett. Mindent sikerült megvennie, amit a feleség kért tőle. Nagyon elégedett és büszke magára, hogy teljesítette a küldetést. A feleség örül, nézegeti a termékeket majd jelzi a férjének, hogy valami nem stimmel:

„Én nem ilyet szoktam venni, mindig elfelejted, hogy a másik fajta tejet szeretem”

vagy

„Soha nem jegyzed meg, hogy hol kell a legfinomabb pékárut venni”.

beszélgetéseink

Te mindig… Te soha… Ezt nevezzük általánosításnak.

Valóban soha nem tudja a másik?

Mindig ugyanúgy csinálja? Mit is akar kifejezni? Talán azt, hogy olyan mintha nem hallgatná meg a férj, hogy nem figyel rá, nem is igazán fontos számára.

A kommunikációnkon tudunk változtatni. Az első lépés, ha a feleség észreveszi a negatív és általánosító reakcióit, második lépésként pedig kifejezi a nemtetszését vagy épp a csalódottságát. Elmondhatja, hogy figyelmességet jelentenek az apró gesztusok, mert számára ezek a szeret jelei.

Hasonlóan akadályozza kommunikációnkat a gondolatolvasás.

Itt arról van szó, hogy a ki nem mondott vágyaink teljesülését elvárjuk. Többek között az anya gyerek kapcsolatból is fakadhat ez a minta. Csecsemőkorban szimbiózis van közöttük. Az anya folyton azt lesi, hogy milyen jelzéseket ad a gyerek, és igyekszik minden szükségletét kielégíteni. Másrészt lehet ez egy tanult viselkedésmódunk is. Felnőttként viszont megkönnyítjük a kommunikációt, ha megosztjuk vágyainkat, gondolatainkat.

Dobrai Zoltán

lelkigondozó, mediátor

családterapeuta-jelölt

Forrás: vasárnap.hu

Ha érdeklődik a személyes fejlődés, az önfejlődés témái iránt, iratkozzon fel hírlevelemre.

Rendszeresn küldök hasznos tartalmakat, melyek segítségével fejlődhet, inspirálódhat, segítségre lelhet…

Fehér foltok egy családi történetben

Fehér foltok egy családi történetben

Léteznek egyéni és családi emlékkönyvek – ezeket folyamatosan írjuk: hol közösen, hol magunk. Hogyan egyeztethetők össze az egymástól eltérő egyéni történeteink? Miért látjuk mindannyian másképpen, ami a családunkkal történt? Hol van az igazság?

Az igazság ritkán van megragadhatóan és objektíven előttünk, inkább részigazságaink vannak. A család mindegyik tagja saját értelmezésében látja a közösen megélt ünnepet. Mindenkinek van egy saját szemüvege, amin keresztül a történéseket szemléli. Ebben benne van az illető személyisége, élettörténete és a családtagokhoz való viszonyulása is. Eltérő pozícióból nézi ugyanazokat az eseményeket a szülő, a gyerek, de a családi rendszerbe az ünnep alatt belecsöppenő vendég.

Közös történetünk

A családnak van egy közös, központi története is, amit tudatosan vagy tudattalanul kommunikál a külvilág felé is. Ez adja a tagok összetartozásának élményét és identitását, mintegy keretrendszer. Megmutatja a világlátásukat, azt, hogy milyen szemmel tekintenek az eseményekre és a másikra. Ezek a jövő felé is irányulnak, előrejelzéseket adhatnak arról, hogy ezután mi fog történni velük. Sőt, előírásokat is rejthetnek az elérendő vagy elkerülendő célokról.

Ilyenek lehetnek az alábbi meghatározások: „Mi alapvetően egy jó család vagyunk, akik…” , vagy „Mi vagyunk azok, akiket mindig kihasználnak” , esetleg „A mi családunkban mindenki dolgozik” , vagy „Nálunk nem szokás elválni”.

Kell egy bohóc

Egyes családi történetekben például a gyerek hangját nem igen hallani, vagy mindig kell egy bohóc, mert ettől lesz izgalmas a narratíva. Amíg mindenkinek komfortos a szereposztás, addig ez egy sikersztori lesz. Ha viszont a központi történet destruktív, akkor érdemes belenyúlni a történetbe. Meg lehet kérdezni, ki emlékszik esetleg másképp, elő lehet keresni egy pozitív történetet és azt előtérbe helyezni. Természetesen ez nem könnyű, hiszen a rosszhoz is hozzá lehet szokni és az is valamiféle biztonságot képes adni, bármennyire is sok negatívumot hordoz magában.

Hiányos puzzle

Ismerünk összefüggő történeteket és olyanokat is, amelyek nagyon töredezettek, esetleg hiányosak. Leginkább az összefüggő történetmesélések segítenek az egyénnek és a családnak is. Ezeket felidézve, még egyszer átgondolva újabb felfedezésekre és összefüggésekre találhatunk az életünkkel kapcsolatban. Családterápiában abban támogatjuk a klienseket, hogy sokat meséljenek és nagy részletességgel. Ezzel a szakemberek is könnyebben átélik és megértik, milyen is a család. Kiderülhet, hol van az egyén ebben a történetben. Mit tett hozzá az ünnepi találkozáshoz, esetleg mi a rejtett, nem tudatos haszna a sok vitából, és mivel járul hozzá a családi békéhez. A család együtt is felfedezheti az összefüggéseket, és konszenzussal újra is írhatják azokat.

A hiányos vagy homályos részek különösen érdekesek lehetnek. Ezekben az epizódokban történhetett valami jelentőségteljes, aminek üzenetértéke van a jelen helyzet kialakulásban. Valamint azért is lehet hiányos a mese, mert még nem tart ott a család, hogy beszélni tudjanak róla. Minden családban vannak ilyen fehér foltok, elveszett emlékképek, amelyek nem is oly elveszettek, csak jó mélyre vannak elásva, mert talán nem fért bele a család központi történetébe. Minden egyes felidézéssel könnyebb lesz ezeket elmesélni, és ha a család a terapeuták felől elfogadást és ítéletmentességet érez, akkor az felszabadítóan hathat. Így a régi homályos foltok is újra láthatóvá és elfogadhatóvá válhatnak.

Saját történeteinket is akkor tudjuk átírni, ha biztonságban vagyunk. Mivel a kölcsönös bizalom, a biztonságérzet, megkönnyíti a kockázatvállalást, mi már sikersztorikat mesélhetünk tovább a következő generációknak.

Dobrai Zoltán

lelkigondozó, mediátor

családterapeuta-jelölt

Forrás: vasárnap.hu

Ha érdeklődik a személyes fejlődés, az önfejlődés témái iránt, iratkozzon fel hírlevelemre.

Rendszeresn küldök hasznos tartalmakat, melyek segítségével fejlődhet, inspirálódhat, segítségre lelhet…

Családi főszabály: Nem bántjuk egymást!

Családi főszabály: Nem bántjuk egymást!

Ha napjainkat, heteinket most otthon töltjük, ez sok új lehetőséget nyit meg számunkra, ugyanakkor számos kihívás elé is állít minket. Korábban kevesebb időt töltöttünk együtt, most viszont a legtöbb nehézségünk, érzelmeink mind a ház falai között maradnak, és nem tudjuk úton-útfélen elpanaszolni a bánatunkat, sértettségünket és örömünket sem. Ebben a helyzetben több út van előttünk. Az egyik a megújulás és a megerősödés felé vezető út. Új szokásokat, új megoldásokat, új erőforrásokat találhatunk, amelyek megerősítik kapcsolatainkat. A másik út, ha a családtagjaimat okolom a kialakult helyzet miatt, ha a munkámból adódó feszültséget a gyereken vezetem le, ha a barátok hiányának feszültségében a páromat bántom. Hogyan kerülhető el a bántalmazás?

A családi főszabály ez legyen: egymást szeretjük, és nem bántjuk!

A bántalmazás elkerüléséhez meg kell értenünk, hogy mi a bántalmazás. Talán elsőre a fizikai agresszióra gondolhatunk, és bántalmazóként egy férfi juthat eszünkbe. A kutatások alapján sokkal több mindenkit érint, mint gondolnánk. A legtöbb bántalmazás a családon belül történik és az összezártság még több feszültséget hozhat magával, ha nem figyelünk. Ez a szexuális erőszakra különösen érvényes, és a gyerekek nagy számban érintettek. Ők még inkább veszélyeztettek a krízisek idején, mivel ők ki vannak szolgáltatva a szülőknek. Bántalmazás az is, ha a szülő nem tudja megoldani a nehézségeit, és olyan információkat oszt meg a gyerekkel, amire ő még nem érett, és nem tud mit kezdeni a helyzettel, nő benne a bizonytalanság és kiszolgáltatottság. Ez a gyermek érzelmi fejlődését is megakaszthatja, vagy olyan felnőtt szerepbe kerül, ami személyiségének egyes részeit nagyon fejletté teszi, másokat pedig háttérbe szorít.

Nem gátolja meg a családon belüli erőszakot az egzisztenciális biztonság és társadalmi helyzet sem. A kívülről „jól szituált” családoknál viszont sokkal nehezebben lát napvilágot az erőszak, könnyebben tudják mindezt elrejteni. A család önmagáról féltve őrzött, és a társadalom felé kialakított képe melegágya lehet a bántalmazásnak. Ebben sokszor összejátszik az egész család és az őket körülvevő környezet is azzal, hogy bagatellizálják, elfordulnak attól, amit látnak, vagy látni vélnek. Tovább menve az a szülő is együttműködik a bántalmazásban, amelyik szemet huny felette, vagy hallgatólagosan egyetért. Hasonlóan a férfi bántalmazottakról is kevesebbet hallunk, mivel velünk él a hiedelem, hogy „a férfi nem sír, nem nyafog”, és ők jobban tartanak a társadalmi megbélyegzéstől is.

Ennek fényében fontos leszögezni, hogy az erőszak semmilyen formája nem elfogadható, mert beláthatatlan következményei lehetnek a bántalmazott jelenében vagy akár évekkel később is. Sem a szülőbántalmazás, sem a gyerek, testvér, sem a házastárs felé irányuló agresszió nem lehet megoldás. A düh és az agresszió velünk van, mindannyiunkban, viszont, hogy ezzel mit kezdünk, az a mi felelősségünk.

Vannak alapvető meghatározásai a bántalmazásnak, de a legfontosabb, hogy minden bántalmazás nevezhető, amit a másik fél annak él meg. Ez lehet a túlzó büntetés, káromkodás, fenyegetőzés, zsarolás, lelki terror, lökdösődés, szexuális visszaélés és gazdasági erőszak. Ezek a helyzetek, és ebben a szexuális és gazdasági abúzus is legtöbb esetben a hatalomról, a kontroll gyakorlásáról szól. Gazdasági bántalmazás, ha a házaspár egyik tagja anyagilag kiszolgáltatott és függő helyzetbe kerül a másiktól. Például, ha „zsebpénzt” kap, vagy minden kiadásra engedélyt kell kérjen. Szexuális bántalmazás, ha az egyik fél olyat tesz a másikkal, amiben ő nem partner. Ez azt jelenti, hogy a bántalmazó hatalmat akar magának szerezni, kontrollálni akarja a másikat, irányítani az életét. Teheti mindezt azért, mert saját életét nem tudja irányítani, alacsony önértékeléssel, bizonytalan identitással bír, és ez csak akkor elviselhető számára, ha a másik önértékelését megtépázza. Lehetnek tanult családi minták, gyerekkori bántalmazás is a hátterében. Annak ellenére sem lehetnek ezek enyhítő körülmények, hogy mindezen működésmódok nagyon mélyen gyökerezhetnek a személyiségben és mivel a saját maga felett gyakorolt kontroll csekély, így szakember segítsége nélkül nehéz ezen változtatni.

Felelősségvállalás és erőforrások

A változásban segíthet az egyéni felelősségvállalás. Mindenkinek joga van a biztonságra és minden felnőtt személynek vállalnia kell tetteiért a felelősséget. Ha valaki bántalmazott, akkor meg kell erősítenie magában, hogy „nem velem van a baj, hanem azzal, ami velem történt”. A bántalmazó célja, még ha nem is tudatosan, de az, hogy az önértékelést, önrendelkezést leépítse. Így azt kell erősítenie annak, aki ezt elszenvedi, hogy ő maga jó, és segítséget kell kérnie, mert a helyzet viszont nem jó. Ez sem mindig könnyű, hiszen függőség alakulhat ki a két fél között, és a bántalmazott felnagyítja a másik fél jó tulajdonságait, amivel elviselhetővé válik számára, ami történik: „legalább dolgozik, legalább nem iszik, legalább nem csal meg, de egyébként szeret”. Az erőszak akármekkora szeretet mellett sem elfogadható, és nem lehet soha megoldás.
Normális körülmények között, amikor nincs járvány, érzéseinket sokfelé csatornázzuk, és egyértelmű határok vannak az életünk különböző színterei, szerepei és területei között. Most mindezek összemosódhatnak. Segít elkerülni az agressziót, ha újra gondoljuk a szerepeinket és határainkat. A „félig áteresztő és válogató” határok az egészségesek. Amikor meg lehet válogatni, hogy kit és mit engedünk be a négy fal közé, mennyi ideig engedjük be. Közösen döntünk-e vagy felülírjuk egymás döntéseit? Több időnk lehet magunkra, így figyelhetünk még inkább az érzéseinkre. Az érzéseink mit jelentenek számunkra, ki felé irányul valójában, mi a gyökere? Biztos, hogy a páromra, a gyerekre vagy a szüleimre vagyok dühös? Mit kezdek most ezzel az érzéssel? A megoldás és a felelősség a felnőtt ember kezében van.

Ez a te véleményed, ez az enyém, juthatunk közös nevezőre, vagy akár találhatunk egy harmadik megoldást. A negatív megjegyzések, például az „Ezt nem jól csináltad” helyett fokozottabban használjuk az énüzeneteket: „Nekem ez nehéz, nekem fáj, én úgy érzem magam most, mint…”.

A közös beszélgetésekkel is mélyül a saját magam és a másik érzéseinek, szükségleteinek ismerete, megértése. A családfa és családi minták megbeszélésével nagyobb rálátásunk lehet azokra a tanult mintákra, amelyet érdemes kerülnünk, és olyan erőforrásokat, példaképeket találhatunk, amelyek segítenek abban, hogy a körülöttem lévőket és önmagamat egyre jobban tudjam elfogadni és szeretni.

Dobrai Zoltán

lelkigondozó, mediátor

családterapeuta-jelölt

Forrás: vasárnap.hu

Ha érdeklődik a személyes fejlődés, az önfejlődés témái iránt, iratkozzon fel hírlevelemre.

Rendszeresn küldök hasznos tartalmakat, melyek segítségével fejlődhet, inspirálódhat, segítségre lelhet…

Egy betegség is összetarthat egy családot

Egy betegség is összetarthat egy családot

A betegségek hátterében sokszor állhatnak kapcsolati, lelki nehézségek, problémák. A családterápia fejlődésének kezdetén azt figyelték meg, hogy a gyógyultnak nyilvánított beteg visszatérve a családba újra megbetegszik. Így alakult ki az a nézet, hogy a kezelések legalább egyes szakaszaiba érdemes bevonni a család többi tagját is. Ilyenkor nem az a cél, hogy bárkiben bűntudatot keltsünk, vagy a felelősség súlyát a másik viselje, hanem hogy a családtagok felismerjék, együtt milyen lehetőségeik vannak a változásra. Azt is felfedezhetik, mi jelent erőforrást számukra, és miként járulnak hozzá mindannyian a betegség fenntartásához vagy a gyógyuláshoz.

Már az is változást tud létrehozni, ha egymástól hallják a családtagok, ki miként éli meg a betegséget, hogyan viszonyul hozzá. Utóbbi meghatározó, mivel mindenkinek van valamilyen véleménye a betegségről, ehhez képest vesz fel egy szerepet, pozíciót a közösség minden szereplője.

Betegség, ami összetart

Így lehetséges az, hogy egy beteg gyerek is képes összetartani a családot, amely nélküle már széthullana. Köré szerveződik a napirend, a figyelem, az anyagi erőforrások és feledésebe merülnek párkapcsolati nehézségek, sérelmek. A betegséghez képest már nem is olyan fontos, hogy nem érzem jól magam a bőrömben. Amint megszűnne a betegség, akkor újra előtérbe kerülnének a házastársak közötti konfliktusok, és ez nagyobb kihívást jelenthet a pár számára, mint a beteg köré szerveződő gondoskodás.

Lehet nyertese egy betegségnek?

Akármilyen rosszul hangzik, a fent leírt esetben több nyertese is van a betegségnek. A gyerek megéli, hogy bár beteg vagyok, de legalább anya és apa együtt vannak. A pár pedig mentesül a kapcsolati nehézségek megoldásától, és a család együtt marad, amire mindannyian vágynak, bár most csak ekképp tudják fenntartani az egyensúlyt. Mert így vagy úgy, de minden rendszer egyensúlyra törekszik.

A tünetek története

Ami ebben az esetben feloldást jelenthet, ha felismeri a család, hogy életünk cselekvő irányítói vagyunk, s képesek lehetünk egy másféle harmóniát is megteremteni. Ez elindíthatja őket a változás és a változtatás útján: újra kell szervezni a párkapcsolat dinamikáit és minőségét, majd ezzel együtt a tünethordozó betegsége már feleslegessé válik. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy minden betegség törvényszerűen javítható terápiás segítéssel. Az első lépés minden esetben az orvosi segítségkérés. Ha viszont ez nem hozza meg a várt eredményt, akkor el lehet azon gondolkodni, hogy mi más története lehet egy-egy tünetnek vagy köthető-e valamilyen eseményhez a betegség megjelenése. Voltak-e a felmenőink körében beteg emberek, és hogyan alakult az ő történetük.

Génekben a betegség?

Egy betegség vándorolhat egyik nemzedékről a másikra is. Ha a nagyszülő azt látta otthon, hogy a háborúból hazatért édesapa maradandó sérülései mozgósítják a család erőforrásait, akkor ő a betegségre úgy tekinthet, mint a család együtt maradásának zálogára, ahol ő fontossá válhat, mert segíteni kell a hadirokkant édesapát. Nem tudatosan, de továbbviszi a mintát a saját családjába, ahol a sok nehézséggel együtt (vagy ezek ellenére) élete akkor nyer értelmet, ha gondoskodhat például egy alkoholbeteg családtagjáról.

Függőség mint összetartó erő

Rejtett érdekévé válik a függőség fenntartása. Ha marad a függő családtag, akkor ő megélheti a családfenntartó, gondoskodó szeretetét, ráadásul környezetétől mindezért sok elismerést is kap. Ugyanez a működés öröklődhet tovább a gyermekeinek családjába – akár egy hasonló függőséggel –, hiszen ez egy családot összetartó erő. Amikor pedig valaki felismeri mindezt, és megszakítja a láncolatot, akkor öntudatlanul, de a rendszer új egyensúlyra törekszik. A kérdés az, hogy képes-e kialakulni egy egészséges állapot vagy a beteg szerepét egy másik családtag veszi át.

Új egyensúly

A rendszerben bármilyen változás történik, akkor a többi tagnak ehhez valamilyen módon alkalmazkodnia kell. Felismerve az öröklődő megoldási láncot, elindulhatunk ezen az úton. Leginkább saját életünkre, működésünkre hathatunk, nem érdemes azt várni, hogy majd a másik megváltozik. Ha lehetséges, akkor a felismeréseket meg lehet osztani a család többi tagjával is. Mivel érzékeny és mély témákról beszélünk, nagyon finoman és szelíden kell bánnunk velük. Érdemes arra felkészülni, hogy nem minden esetben fogunk elsöprő sikert aratni, hiszen sokszor nagyon régi és erős, sőt, biztonságot adó kereteket kérdőjelezünk meg.

Viszont a változással és a nehézségekkel való szembenézéssel új és még erősebb, még biztonságosabb egyensúlyt teremthetünk magunk számára és a következő generáció számára is.

Dobrai Zoltán

lelkigondozó, mediátor

családterapeuta-jelölt

Forrás: vasárnap.hu

Ha érdeklődik a személyes fejlődés, az önfejlődés témái iránt, iratkozzon fel hírlevelemre.

Rendszeresn küldök hasznos tartalmakat, melyek segítségével fejlődhet, inspirálódhat, segítségre lelhet…

A gondoskodó szeretet is okozhat válságot – rejtett családi örökségeink

A gondoskodó szeretet is okozhat válságot – rejtett családi örökségeink

A párokkal és családokkal való munka során kiemelt fontosságú módszer a múltra, családfára való visszatekintés. Sokszor nem is gondolnánk, mennyi kincsre – vagy felesleges, nehéz terhekre – találhatunk, amikor a felmenőink élettörténetét vázoljuk fel a saját szempontunkból. Hogyan járulhat hozzá a gondoskodó szeretet egy családi válsághoz?

Önmagában, ha valaki gondoskodó, azt a környezet és a társadalom pozitívnak ítéli meg és elismeri. Ha pedig egy férfi teszi mindezt, azt különösképpen értékeljük, hisz jellemzően úgy tartják, ez amolyan női tulajdonság. Amikor egy férjnek egyértelmű, hogy sokat dolgozik, anyagi biztonságot teremt a családjának, részt vesz a gyereknevelésben és a házimunkában is aktívan jelen van, azt elismerésre méltónak látjuk, és nem értjük, hogy miért hullott szét a házassága, hiszen „ő egy olyan jó ember”.

Együtt is működni kell

A családokkal való munkában inkább rendszerben tekintünk a párokra. Azt keressük, hogy együtt mire képesek, közösen mit hoznak létre: a pár együtt, a gyerekekkel és a hozzájuk közel álló személyekkel. A feleség szépen neveli a gyerekeket, és úgy tűnik, hogy nagyon jól megvannak együtt. Az ő számára a kapcsolat elején nagyon megnyugtató és vonzó volt a férfi stabilitása és odaadó szeretete. Majd az évek múlásával egyre kevésbé értékelte, hogy a párja szinte édesapaként óvja és támogatja őt. Ilyen esetekben csodálkoznak rá a rokonok és a baráti kör, hogy mi történt velük, hiszen olyan szép pár voltak.  

Ám a feleség inkább szabadságra vágyna, önállóságra, hiszen olyan családban nőtt fel, ahol nem kapott támogatást, nem volt igazán kihez kötődnie. Nem tanulta meg elfogadni a gondoskodó szeretetet, számára idegen az, hogy ő mindent megkap. A gyermekkori hiányt töltötte be a kapcsolatuk elején a segítő és határozott férfi, akiben meg lehet bízni, aki támogató, s aki mellett nem kell dönteni nagy dolgokban. Az asszonynak nincs forgatókönyve arra, hogyan kell jól lenni ebben a légkörben. Ahhoz szokott hozzá, hogy minden bizonytalan és kiszámíthatatlan: a férfiak jöttek-mentek az életükben, hiszen az édesanyja sem tudott biztonságosan kötődni. A férj pedig egy olyan apa mellett nőtt fel, aki szintén minden anyagi támogatást megadott a családjának, igaz őt alig látták. Azon már tudott változtatni, hogy több időt töltsön a családjával, viszont a túlvédő, gondoskodó attitűdöt nem tudja levetkőzni. Miért is tenné, hiszen ezért őt a társadalom elismeri. 

Átformálható örökség

A változás lehetősége ott van mindenki számára. A kérdés sokszor az, hogy hajlandóak vagyunk-e megfizetni az árát. Az évtizedek vagy generációk örökségét nem tudjuk átformálni egyik napról a másikra. A változás sok fáradtsággal, idővel és fájdalommal is járhat. A régi, berögzült és biztonságos működéseket feladni akár félelmetes, riasztó és kiszolgáltatott is lehet.

Általános jelenség, hogy amíg nem vagyunk gödörben, addig inkább elodázzuk a változást. Viszont nem érdemes megvárni a legmélyét, mert onnan nehezebb kimászni. Bátorságra és kitartásra van szükség a változáshoz. Sok beszélgetéssel, a múlt feldolgozásával, tudatossággal és akár segítségkéréssel új egyensúly jöhet létre a kapcsolatban és az életünkben.

Nem mindegy, hogy rombol vagy épít!

Az említett eset kapcsán a férj, átdolgozva és felismerve családi örökségeit, képes lehet változtatni a túlvédő és mindig gondoskodó hozzáállásán. Ehhez szüksége van arra a biztonságra, hogy tudja, felesége nem fogja elhagyni, és szereti akkor is, ha nem áll mellette óvó, féltő gondoskodással minden pillanatban: akkor is visszatér hozzá, ha ő szabadon engedi. A feleség pedig rádöbbenthet, hogy nem kell a korábbi családi viszonyokat megismételnie az életében. Dönthet másképpen is, hiszen ő nem a saját édesanyja. Felismerheti magát mindenkitől szabad, felnőtt személyként. Felfedezheti, hogy a párja szeretete elfogadható, és együtt meríthetnek a kiszámíthatatlan és változó múltból, ami most spontaneitásként, kreativitásként és játékosság formájában jelenhet meg a kapcsolatukban. Így erőforrássá válhat mindaz, ami eddig romboló volt számukra.

Megtanulható, hogy úgy szeressük a másikat, ahogyan neki erre szüksége van. Azon a nyelven szóljunk hozzá, amit ő ért, és el is tud fogadni. Így formálhatunk a nehézségekből lehetőséget és a kapcsolatot szétfeszítő erőből hidakat egymás felé.

Dobrai Zoltán

lelkigondozó, mediátor

családterapeuta-jelölt

Forrás: vasárnap.hu

Ha érdeklődik a személyes fejlődés, az önfejlődés témái iránt, iratkozzon fel hírlevelemre.

Rendszeresn küldök hasznos tartalmakat, melyek segítségével fejlődhet, inspirálódhat, segítségre lelhet…

tanácsadás

You have Successfully Subscribed!