+36-30-4419-855 hello@dobraizoltan.hu
Néhány szó mindarról, ami nem segíti a beszélgetéseinket

Néhány szó mindarról, ami nem segíti a beszélgetéseinket

A beszélgetés fontossága

A minap egy volt évfolyamtársammal sétáltam, és megkérdeztem tőle: „Szerinted, ha az emberek megtanulnának beszélgetni egymással, akkor ránk, segítőkre nem is lenne szükség?”. „Igen, úgy gondolom, hogy alig lenne dolgunk” – válaszolta.

Hol és miért is tanulunk meg beszélgetni? Elsősorban a származási családunkban, mert a család egy olyan rendszer, amely egyensúlyra törekszik. A stabilitás igénye és a változások hatása folyamatosan erre késztetik. Ehhez az egyik legfontosabb eszköz a kommunikáció. Méghozzá az együttműködő kommunikáció, amikor a problémákat a családtagok közösen oldják meg. Eközben elengedhetetlen a saját és a másik érdekeinek kölcsönös figyelembevétele.

Nem egyszerű feladat ez.

Figyelni kell a saját és valódi igényeinkre, mindezt meg is kell érthetően fogalmazni. Ezzel együtt figyelni kell a másik szükségleteire. Ha ezt megértettük, megéreztük, akkor össze is kell hangolni ezt a kettő vagy több igényt. Egyik tanárom sokat idézett mondata jut eszembe a kommunikáció kapcsán: „a Jóisten két fület teremtett nekünk és egy szájat. Talán azért, hogy többet hallgassunk és kevesebbet beszéljünk”.

Vannak mondatok, amelyek biztosan nem segítik a beszélgetéseinket. Nézzünk meg néhány, talán ismerős fordulatot ezek közül egy egyszerű példa alapján:

Hazaér a férj a bevásárlásból, és örömmel közli, hogy megérkezett. Mindent sikerült megvennie, amit a feleség kért tőle. Nagyon elégedett és büszke magára, hogy teljesítette a küldetést. A feleség örül, nézegeti a termékeket majd jelzi a férjének, hogy valami nem stimmel:

„Én nem ilyet szoktam venni, mindig elfelejted, hogy a másik fajta tejet szeretem”

vagy

„Soha nem jegyzed meg, hogy hol kell a legfinomabb pékárut venni”.

beszélgetéseink

Te mindig… Te soha… Ezt nevezzük általánosításnak.

Valóban soha nem tudja a másik?

Mindig ugyanúgy csinálja? Mit is akar kifejezni? Talán azt, hogy olyan mintha nem hallgatná meg a férj, hogy nem figyel rá, nem is igazán fontos számára.

A kommunikációnkon tudunk változtatni. Az első lépés, ha a feleség észreveszi a negatív és általánosító reakcióit, második lépésként pedig kifejezi a nemtetszését vagy épp a csalódottságát. Elmondhatja, hogy figyelmességet jelentenek az apró gesztusok, mert számára ezek a szeret jelei.

Hasonlóan akadályozza kommunikációnkat a gondolatolvasás.

Itt arról van szó, hogy a ki nem mondott vágyaink teljesülését elvárjuk. Többek között az anya gyerek kapcsolatból is fakadhat ez a minta. Csecsemőkorban szimbiózis van közöttük. Az anya folyton azt lesi, hogy milyen jelzéseket ad a gyerek, és igyekszik minden szükségletét kielégíteni. Másrészt lehet ez egy tanult viselkedésmódunk is. Felnőttként viszont megkönnyítjük a kommunikációt, ha megosztjuk vágyainkat, gondolatainkat.

Dobrai Zoltán

lelkigondozó, mediátor

családterapeuta-jelölt

Forrás: vasárnap.hu

Ha érdeklődik a személyes fejlődés, az önfejlődés témái iránt, iratkozzon fel hírlevelemre.

Rendszeresn küldök hasznos tartalmakat, melyek segítségével fejlődhet, inspirálódhat, segítségre lelhet…

Lehetünk boldogok a körülmények ellenére?

Lehetünk boldogok a körülmények ellenére?

Már kiskorunk óta nevelődünk és neveljük magunkat a boldogságra, illetve a boldogtalanságra. Sok függ attól, megtanulunk-e örülni az apró dolgoknak, melyek mindennaposnak, természetesnek tűnhetnek, de napi csodának is felfoghatjuk őket. A körülöttünk lévő világ minden eleme lehet önmagában is csodálatos élmény, mi mégis annyiszor vagyunk szomorúak, kedvetlenek, reményvesztettek, s nem látunk értelmet, célt életünkben.

Viktor Frankl bécsi orvos, pszichiáter a koncentrációs táborokban, kiszolgáltatottságban és bezártságban tapasztalta meg az ember boldogságra való szabadságát – körülményei ellenére. Észrevette, hogy a nehézségek nem feltétlenül törték össze a foglyokat. Voltak körülötte olyanok, akik idő előtt feladták a küzdelmet, és voltak, akik kitartottak a végsőkig. Azon gondolkodott, hogy mi a különbség a két embertípus között. Hazatérve feltette a kérdést: vajon az ember valóban nem egyéb, mint többszörös, akár biológiai, pszichológiai, akár szociológiai értelemben vett meghatározottság?

„Az ember a nyomasztó körülményeket egész másképp értékeli, ha létezik számára értelem, ami befolyásolja a körülmények megítélését, ugyanis nem a körülmények, hanem azok megítélése, a róluk kialakított álláspont határozza meg, hogyan éli meg őket.”

Arra jött rá, hogy valójában nem a helyzete határozza meg az embert, hanem az a kép, melyet helyzetéről kialakít magának. Ha pedig megtanulja másképp látni az első pillantásra reménytelen helyzetet, akkor a legáldatlanabb szituáció is a lehetőségek, a továbblépés, az értelmes élet forrásává válhat, értéket, önmegvalósítást tartogathat az ember számára.

Azok a helyzetek, melyekbe életünk során kerülünk, felfoghatók lehetőségként is valamilyen érték megvalósítására. Így a lépésről lépésre, egyes kis szituációkban megvalósított értékek életünk átfogó értelmét rajzolják ki. Sőt, annak tudatosítására is szükség van, hogy az élet nem csupán lepereg szemünk előtt, nem homogén közeg, hanem számtalan lehetőséget és felelősséget rejt számunka.

Frankl szerint az ember nem független feltételeitől, de szabad arra, hogy állást foglaljon velük szemben, hiszen azok nem határozzák meg őt egyértelműen.

Az ember magatartását „nem a feltételek diktálják, amelyek az embert körülveszik, hanem az általa hozott döntések”.

Természetesen ez nem azt jelenti, hogy ne lennének biológiai meghatározottságaink, hanem ezek mellett és ezzel együtt létezik a szabadságunk, amely ezen aspektusok felé emeli az embert. Sokkal inkább jelenti azt, hogy képesek vagyunk megtalálni a boldogságot. Ha visszatekintünk életünk eseményeire, emlékezhetünk, hogy voltunk valamikor felhőtlenül boldogok. Tehát képesek vagyunk rá. Az akadály abban rejlik, hogy azt hisszük, valami külső oknak kell bekövetkezni, hogy boldogok legyünk. Mindig találhatunk valamit, amit még nem értünk el és nem vásároltunk meg, amivel esetleg igazolni tudjuk boldogtalanságunkat. Ezen változtathatunk, ha észrevesszük, hogy saját életünknek mi vagyunk a főrendezői, mindenki más csak statiszta benne.

Dobrai Zoltán

mentálhigiénés lelkigondozó,

családterapeuta-jelölt

Forrás: Vasárnap.hu

Ha érdeklődik a személyes fejlődés, az önfejlődés témái iránt, iratkozzon fel hírlevelemre.

Rendszeresn küldök hasznos tartalmakat, melyek segítségével fejlődhet, inspirálódhat, segítségre lelhet…

Nehéz erről beszélnem, de szeretlek

Nehéz erről beszélnem, de szeretlek

Emberi kapcsolataink egyik alappillére, hogy a jót feltételezem a másikról, és én is jó szándékú vagyok. Enélkül nehéz lenne az élet. Hogy is mehetnék ki az utcára, ha kételkednék abban, hogy az autósok megállnak a piros lámpánál?

Hiába minden jószándékunk, ha olykor magunkat is becsapjuk. Az egyik ilyen önbecsapásunk a bűnbakkeresés. „Ő a hibás, nekem semmi közöm hozzá”.

Miért van erre szükségünk? Sok oka lehet. Az egyik, hogy felmentéseket adjunk magunknak, vagy egy szeretett személy számára. Esetleg könnyebb lehet elviselni egy negatív érzést. Jobb ha a „bűnbak elviszi, elfut vele”. Talán összeegyeztethetetlen valami egy számunkra kedves emberrel, ezért inkább másra toljuk a kialakult helyzet okait. Az is előfordulhat, hogy az érzelmeinket nem fejezhetjük ki. Ezért keresünk bűnbakot, akit éppen megszórhatunk érzelmeink nyilaival. Neki talán nem fáj annyira, így nekünk is elviselhetőbb.

A testvérem, azért sérteget engem, mert a szüleim nem engedték el a kirándulásra.” Szeretem a testvéremet, ezért összeegyeztethetetlen, hogy miért is sérteget engem. Könnyebb elviselni, ha a felelősségét inkább a szülőkre hárítom.

Azért vagyok veled ilyen, mert a kollégáim …” Nem tudok úrrá lenni az érzéseimen, így inkább a kollégákat okolom.

Kettős becsapás

Másik ilyen észrevétlen becsapás a „kettős kötés” névre hallgató kommunikáció. Ez azt jelenti, hogy szavak mást üzennek, mint a test, az arcjáték. Gyanakvásra adhat okot és összezavarhat, ha az üzenet tartalma más, mint a csomagolása. Ezek érzelmileg nehéz helyzeteket idéznek elő. Nagyon megzavarja a kommunikációt. Becsapva érezheti magát a másik, mivel érzi, hogy valamelyik üzenet nem igaz. Ezzel a kommunikációval a közlő is be lesz csapva, mivel nem fog választ kapni arra, amit valóban szeretne üzenni.

Képzeljük el, hogy a közös ebéd közben a beszélgetőtársunk elnéz mellettünk, forgolódik. Néha a telefonját előveszi. Miközben azt mondja, hogy nagyon figyel és koncentrál arra, amit mondok neki.

Ezzel azt üzeni, hogy jelen van a beszélgetésben, vagy azt, hogy sokkal érdekesebb a külvilág és a telefon?

Az érzések

Az érzések nem rosszak vagy jók, hanem jönnek-mennek, vannak.

Az érzésekkel nem vitatkozunk, és nem minősítjük, hanem elfogadjuk őket.

Szabad lenniük olyannak, amilyenek. Ha beazonosítottuk őket, és el is fogadjuk a létüket, akkor a következő lépés az úgynevezett énközlés. Ez annyit takar, hogy nem azt mondom: te ilyen vagy olyan vagy, hanem magamról beszélek. A „már megint nem figyelsz rám” helyett: „szeretnék valami fontosat mesélni, ha látom a tekinteted, akkor könnyebb nekem”.

Hogyan mondjuk? A kommunikáció négy alapvetése is segíthet:

Ne túl keveset és ne túl sokat.

Mindig az igazat.

Arról, ami a témához tartozik.

Egyértelműen, egyszerűen fogalmazva.

A testünket még inkább bevonhatjuk a kommunikációba. Ha nagyon nehéz megfogalmazni a negatív érzéseket, akkor kéz a kézben is elmondhatjuk mindezt.Ezzel kifejezzük, hogy nehéz erről beszélni, de szeretlek.

Dobrai Zoltán

mentálhigiénés lelkigondozó,

családterapeuta-jelölt

Forrás: Vasárnap.hu

Ha érdeklődik a személyes fejlődés, az önfejlődés témái iránt, iratkozzon fel hírlevelemre.

Rendszeresn küldök hasznos tartalmakat, melyek segítségével fejlődhet, inspirálódhat, segítségre lelhet…

Harc a depresszió ellen

Harc a depresszió ellen

Bezártság idején könnyen belecsúszhatunk a depresszióba.

A köznyelvben gyakran használjuk a depresszió kifejezést. Otthon maradva, elszakítva a megszokott rutinoktól, a fontos családtagoktól mindez komoly lelki terhet jelenthet. Természetes, ha nem minden napunk alakul a legjobban, és olykor levertebbek vagyunk az átlagosnál, viszont ettől még nem vagyunk depressziósak. Önmagunk diagnosztizálása veszélyes lehet, gyanú esetén érdemesebb szakember segítségét kérni.

A depressziónak van egy köznapi és egy hivatalos meghatározása is. Szakmai meghatározás szerint a Betegségek Nemzetközi Osztályozása (továbbá BNO) a következő tünettannal párosítja: hangulat- és energiacsökkenés, érdektelenség, az örömre való képesség hiánya, fáradékonyság, a mindennapi tevékenységek elsivárosodása. Kísérő tünetei lehetnek a koncentrálókészség és a figyelem visszaesése. Az önértékelés és önbizalom csökkenése, bűntudat és érdektelenség érzése, pesszimista vagy sivár jövőkép. Önmagára ártalmas gondolatok vagy cselekedetek, alvászavar, étvágytalanság.

Az érzelmi élet zavara

A depresszió leginkább az érzelmi élet zavara, ami azt jelenti, hogy a belső megéléseink változnak, holott a külvilág nem változik. Jól mutatja ezt a gyásszal való összehasonlítás. A gyászban a veszteség realitás, valóság, míg a depressziós ember veszteségélménye belsőjében, gondolataiban van jelen. A nőknél jóval gyakoribb a betegség megjelenése, valamint idős korral növekszik az előfordulása, majd később a nemi különbség kiegyenlítődik. A depressziós ember önértékelése csökken, és nagy mélységekbe is zuhanhat. Érdektelenné válik a külvilág iránt, csökken a teljesítménye, nehezen talál nyugalmat. Egyszerre egyáltalán nem és túlságosan is agresszív. Belső élményben agresszív, amíg viselkedésében inkább érdektelen, passzív. A tüneteket komolyan kell venni, és szükség esetén gyógyszeres kezelésre és pszichoterápia is szükség lehet.

Olykor bármelyik tünetet felfedezhetjük magunkon, ettől még nem feltétlenül vagyunk depressziósak. Akkor gyanakodhatunk, ha ezek közül a jelek közül több is fennáll, legalább két héten keresztül. Nem érdemes magunkat vizsgálgatni, mert jó eséllyel jutunk téves következtetésekre, mivel magunkra nem tudunk objektív szemlélőként tekinteni. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy túl közel vagyunk magunkhoz. Diagnózist csak orvos vagy pszichoterapeuta adhat. Fontos, hogy a környezetünkben lévőket se címkézzük fel, mert kevés rá az esély, hogy egy minősítés vagy matrica segíteni fog neki a nehézségeivel való küzdelemben.

Amit ne tegyünk

Ami biztosan nem segít, az a „szedd össze magad és a fel a fejjel” típusú mondatok. Hiszen a depressziós most nem képes felemelt fejjel járni, és nem él meg elég erőt, amivel összeszedheti magát. Nem jó tanács depressziós állapotban szabadságra menni vagy utazgatni, hiszen akkor még inkább saját tehetetlenségünkkel és gyengeségünkkel fogunk találkozni. Nem érdemes komoly döntéseket hozni ebben az időszakban, hiszen most nem érezzük azt, hogy kompetensek lehetünk.

Az olyan, nem hiteles biztatás, mint például a „hiszen már jobban vagy” is kerülendő. Bármennyire szeretnénk segíteni, könnyen lebukhatunk, ha nem őszinte az, amit mondunk. Vigyázzunk, mielőtt túl korán azt mondanánk, hogy megértjük a beteget. Sokkal hitelesebb, ha kimondjuk, hogy nem tudjuk elképzelni, mi történik vele. Ezzel a hitelességgel elérhetjük, hogy meséljen magáról.

Hogyan segíthetünk?

A depressziós passzivitása nem egyenlő az elutasítással. Ennek felismerése segíthet, hogy kapcsolatba lépjünk a beteggel. Alapvető szükségletünk az elfogadás, nincs ez másképpen akkor sem, ha az érzelmi életünk zavara lép fel. Ennek elfogadása gyógyító lehet. Jó, ha kifejezzük a személy és a betegség elfogadását is. Nem érdemes minősíteni vagy bagatellizálni.

Ha elfogadjuk a zavar jelenlétét, akkor már lehet róla beszélni is. Ha kifejezzük kíváncsiságunkat, akkor a betegnek is könnyebb lesz mesélni róla. Lehetnek kiváltó események is, ezekről is beszélgethetünk. Fontos, hogy nem kihallgatásról és vallatásról van szó, inkább meghallgatásról és a másikra figyelésről. Nem kell szépeket és okosakat sem mondani. Viszont a testtartásunk, hangszínünk és tekintetünk ki tudja fejezni azt, hogy fontos a másik, figyelünk és érdekel, amit mond. A figyelmünket kell, hogy lássa és hallja – kulcsfontosságú lehet ez az értő odafordulás, ha nagyobb a baj, és esetleg öngyilkossági gondolatokra, késztetésekre utal a másik.

Türelemmel kell legyünk a depresszióval, nem lehet siettetni az elmúlását! A beteg ilyenkor nem képes erőfeszítéseket tenni. A siettetéssel még mélyebbre lökhetjük, így az azonnali és gyökeres változás nem lehet célunk, viszont a bátorítás, megértés és reményadás igen.

Dobrai Zoltán

vasarnap.hu

Ha érdeklődik a személyes fejlődés, az önfejlődés témái iránt, iratkozzon fel hírlevelemre.

Rendszeresn küldök hasznos tartalmakat, melyek segítségével fejlődhet, inspirálódhat, segítségre lelhet…

Van kiút a szerfüggőségből, a játék-, alkohol- és munkafüggőségből – beszélgetés Orsolics Zénóval

Van kiút a szerfüggőségből, a játék-, alkohol- és munkafüggőségből – beszélgetés Orsolics Zénóval

Orsolics Zénó segítő szakemberrel, addiktológiai tanácsadóval beszélgettünk, aki belülről ismeri a drogfüggőséget, és most olyanoknak segít, akik a lelkükben élő hiányokat különféle függőségekkel igyekeznek pótolni, tönkretéve ezzel önmagukat és környezetüket. A függőségek prevenciója kilenc hónappal a születés előtt kezdődik, és ha mégis beleesik a gyerek ebbe a csapdába, van kiút – ezt sugallja az ő sorsa és segítő hozzáállása.

Kép: freepik.comhirdetés

– Melyik a legfiatalabb korosztály, akik kapcsolatba kerülnek a droggal? Jellemzően kamaszkorban alakul ki a drogfüggőség?

– Amikor fiatalkorúak drogterápiás intézményének voltam a szakmai vezetője, akkor a legfiatalabb kliensünk 12 éves volt. Ez a fiú tulajdonképpen 9 éves korában kezdett el cigarettázni és kávézni. Innentől szinte egyenes út vezetett nála az alkoholhoz és a kábítószerekhez.

Általánosságban elmondható, hogy a fiatalok leginkább a serdülőkorban, 15-16 évesen próbálják ki a „felnőtt viselkedéshez” kapcsolódó tiltott szereket. Ez az időszak a veszélykeresés és az identitás kialakulásának is az időszaka. Azt is fontos tudnunk, hogy nem minden kipróbáló lesz a későbbiekben függő csak egy nagyon csekély részük. Leginkább azon fiatalok „szorulnak” bele a drogok okozta mámorkeresésbe, akiknél komoly mentális hiányok vannak. Ilyen értelemben nagyon is vannak rizikófaktorok. Ilyen veszélyforrás lehet a szétesett család, a negatív, rossz minták, a függőségre való hajlam, feldolgozatlan traumák, stb. A többi serdülő viszont elmondhatja a kortársainak, hogy kipróbált szereket, és néhány hónap vagy év múlva már feledésbe merül ez az időszak.

Azok a fiatalok, akik benne ragadnak a drogok kipróbálásában, már nem puszta kíváncsiságból vagy beilleszkedési vágyból drogoznak, hanem mert úgy érzik, „választ” találtak érzelmi, mentális problémáikra.
Gyakran mondjuk, hogy a szenvedélybetegség az érzelmi élet zavara. Ezáltal nemcsak az alapproblémájuk marad meg, de még a függőséggel járó problémákat is beemelik az életükbe. Sok esetben tapasztalom, hogy például apa és fia eltávolodnak egymástól, és ez további kihívások elé állítja a fiúkat. Nagyon fontos témának látom, hogy az apák közeledjenek határozottan és szeretettel fiaik felé. Minden hétre jut egy édesapa, akivel erről beszélgetek a praxisomban, hogy mennyire fontos az egyértelmű határok kijelölése és a szeretet kifejezése. Ezt tanulni kell, hiszen nem úgy születtünk, és sokszor gyerekkorunkban sem tanultuk meg, miként fejezzük ki szeretetünket, érzéseinket.

– Munkám során egyre több családdal találkozom, ahol vagy a férj vagy a gyerekek nagyon sok időt töltenek számítógépes játékokkal. A játékfüggőség lehet a szerhasználatnak az előszobája, vagy ennek teljesen más a természete?

– A függőségek skálája többféleképpen felosztható. Lehet legális vagy illegális egy szer, és lehet kémiai vagy viselkedésbeli egy függőség. Jellemzően a kémiai függőségekről több szó esik. Talán a köztudat veszélyesebbnek vagy elítélendőbbnek tekinti ezt a halmazt, és kevesebbet beszélünk a viselkedési függőségekről, mint például a szerencsejáték, az online játék, a munkamánia vagy a vásárlási mánia. Egyéni az, ami igazán veszélyes: mindig az, ami az egyén számára problémát okoz, amire fogékony. Ehhez ismernünk kell az egyén erőforrásait, családi hátterét, genetikai adottságait is. A kontrollvesztő személyiségű emberek fokozottan veszélyeztetettek, számukra okozhat nagy károkat akár a szerencsejáték-függőség is.

Manapság egyre nagyobb teret hódítanak a viselkedési függőségek. Gondoljunk csak a szinte az egész társadalmat érintő telefon- vagy közösségi média-függőségre! Ennek következményeit és az emberi fajra gyakorolt hatását majd húsz-harminc év múlva láthatjuk tisztábban. Az azonban már most látszik, hogy az emberi viselkedésre és szociális kapcsolatainkra negatívan hatnak az okoseszközök, és ez leginkább magányban, depresszióban, negatív énképben jelentkezhet. Viszont a jelen helyzetben, a koronavírus-járvány idején kifejezetten életmentő lehet az online terápia igénybevétele vagy az online segítő lehetőségek megtalálása.

Orsolics Zénó

– Tehet azért a szülő, hogy gyermeke elkerülje az ilyen helyzeteket, és ne legyen függő?

– Csakis a szülő tehet azért, hogy gyermeke jó döntéseket hozzon. A drogprevenció ugyanis a születés előtt kilenc hónappal kezdődik. Érdemes a drogról a fókuszunkat áthelyezni a gyermekre és a gyermekünk személyiségére. Jó esetben mire serdülőkorba ér alapvetően megismerjük őt, és így fel tudjuk készíteni a felnőtt élet kihívásaira.

Nagyon fontos a realitás-kontroll. Ha a gyermekünk ismeri és tiszteli a családi értékrendet, betartja a határokat, terhelve van, tehát részt vesz valamilyen formában a közös háztartási feladatokban, takarítja a szobáját, tanul, mértékkel sportol vagy különórára jár, boldog és kiegyensúlyozott lesz.

Ezt még a kamaszkor előtt el kell érnünk nála, hiszen a serdülőkorban az eddigi rendszer is felborul és lazává válik. Serdülőkorban ugyanis a többszintű változások némileg kibillentik az egyensúlyából, és a szülő „tükröt kap” saját hitelességéről vagy nevelési elveiről. Ezzel nehéz szembesülni és elfogadni, de a serdülő jó tükör tud lenni. Egy újabb életciklusba lép, amelyben más szülői hozzáállást kell tanúsítani, ez a „húzd meg, ereszd meg” időszaka.

– Mit tegyen és mit ne tegyen, ha azt tapasztalja, hogy rendszeresen valamilyen narkotikummal él a gyermek, vagy káros szenvedélyek rabja lett?

– Serdülőkorban olyan változásokon megy keresztül gyermekünk, amelyeket nehéz a szülőknek lekövetni. Újra meg kell ismerni, újra fel kell fedezni őt. Identitást épít, elhelyezi magát a világban. Sok helyzetet meg lehet oldani a családon belül, azonban ha azt tapasztalja a szülő, hogy nem kompetens a témában, akkor érdemes külső szakemberhez fordulni. Amennyiben a gyermek elzárkózik, úgy is van értelme a terápiának. Ilyen esetben érdemes hozzátartozói tanácsadást kérni, de lehet pár- vagy családterápiára is jelentkezni, mert annak is közvetett hatása van a gyerekre. Sokkal többet segít, mint azt elsőre gondolnánk!

A család egy rendszer. Mindenki hat mindenkire. Amikor a szenvedélybeteg családtag nem akar segítséget kérni, akkor érdemes annak eljárnia segítőhöz, akinek problémát jelent a kialakult helyzet.

Amikor elkezdődik a változás az egyénben, az hat a család többi tagjára is, így a függő családtagra is. Érdemes kerülni a szélsőséges megnyilvánulásokat. A túlzottan megengedő vagy kontrolláló szülői attitűd nagyon káros tud lenni, és szélsőséges viselkedéshez vezethet.

– Mit tehet önmagáért az, aki érzi, hogy bajban van?

– Az lenne egy ideális állapot, amikor nem szégyelljük a lelki problémáinkat, hanem segítséget kérünk. Jó hasonlat erre a testi tünet, betegség: hiszen akkor sem érzünk szégyent, amikor megbetegszünk vagy fáj a fogunk, helyette inkább keresünk egy megfelelő szakembert, akiben bízunk, aki segít megoldást találni a problémánkra. Így van ez a lelki betegségekkel is. Mindenképp olyan szakembert válasszunk, akiben megbízunk, aki szimpatikus és hiteles számunkra, és akivel szót értünk. Most különösen fontosnak látom ezt. A világjárvány előhozott sok olyan mentális betegséget, amely „békeidőben” elfogadható szinten maradt vagy még csak lappangott. A járvány okozta globális szorongás, az egyedüllét, a szeparáció, a kiszámíthatatlanság rég nem tapasztalt helyzet elé állít minket. Krízisben minden erőforrásunkat, energiánkat mozgósítjuk a túléléshez. Amikor majd elmúlik a vész, akkor megengedjük magunknak, hogy lazítsunk, akkor fognak leginkább előjönni a vírus lelki következményei és az általa generált lelki betegségek. A válsághelyzetekben a szenvedélybetegség felerősödik, az alkohol és a különböző bódító szerek használata megnyugvást ad és eltereli a figyelmet olyan valós problémákról, mint a félelem, a kiszámíthatatlan jövő, a magány és a frusztráció.

Több olyan oldal is alakult az interneten, ahol segítő foglalkozású emberek díjmentes online segítségüket ajánlják fel a koronavírus-járvány idején.

Ez nemzetközi tendenciává vált. Jelenleg én is, néhány munkatársammal, egy nemzetközi segítő applikáción dolgozom, amely reményeim szerint tavasszal el is indulhat, és óriási segítséget nyújt majd az embereknek, hogy az otthonukból, diszkréten kérhessenek segítséget.

Orsolics Zénó drogprevenció családterápia mentálhigiénés szakember kamaszproblémák kábítószerfüggőség

kepmas.hu

 

Ha érdeklődik a személyes fejlődés, az önfejlődés témái iránt, iratkozzon fel hírlevelemre.

Rendszeresn küldök hasznos tartalmakat, melyek segítségével fejlődhet, inspirálódhat, segítségre lelhet…

tanácsadás

You have Successfully Subscribed!