+36-30-4419-855 hello@dobraizoltan.hu
A felmenőink élettörténete tudat alatt is befolyásol bennünket

A felmenőink élettörténete tudat alatt is befolyásol bennünket

Mindenkinek van története, s mindenki története családi történet is egyben. Ebbe beletartoznak a hiedelmeink, szokásaink, nem tudatos mintáink, működéseink, és ezek folyamatosan hatnak életünkre. A családunk történelme, története velünk van. A jó hír, hogy a történetet átírhatjuk, szerkeszthetjük, és másképp is mesélhetjük.

Identitásformálás a múltból

A család az állandóságát fenn akarja tartani, és továbbadni. Azzal tartja fenn, hogy egyik nemzedék a másiknak átadja a közös történeteket, szokásokat. Így biztosítják a család folytonosságának élményét, és alakítják tagjaik jövőre irányuló elvárásait. Identitást adnak. Eképpen működik a nemzet identitása is: a kisgyermek megismer számos magyar költőt, tudóst, történelmi hőst, és tudja, hogy az ország kétharmadát elcsatolták száz éve. Ha egyetértünk ezekkel, ha nem, akkor is meghatározzák a jelenünket, ahogy elhelyezzük magunkat a világban.

A szülők, nagyszülők anekdotái  fontossá válnak a család számára, és sokféle üzenetet rejtenek. Akár azt, hogy a család erős, és bármit meg tud oldani, tehát mindig van remény, és soha nem adják fel, ami erőforrássá válhat a családtag életében. De üzenete negatív is lehet: a felmenők alkoholizmusa kihat, a következő generációnak is ez lehet a sorsa.

Az időtálló érzések

Önismereti munka során egy csoporttag elmesélte a nagymamájával folytatott beszélgetését. Megkérdezte, miért tárol olyan sok élelmiszert a kamrában? „Tudod, sosem lehet tudni…” – hangzott könnyed természetességgel a válasz. Mit jelenthet ez? A nagymama gyerekkorát a munkanélküliség miatt nagy bizonytalanságban élte le. Ha a szüleinek volt munkája, könnyebb volt a család ellátása, ha nem volt munka, akkor maradt, amit addig összegyűjtöttek. Ez az érzés mélyen megmaradt benne. Máig azt érzi, hogy „sosem lehet tudni”, holott már nincsenek olyan körülmények, amelyekre ez lenne az adekvát érzelmi válasz.

Egy másik közös munka során a kliens családfáját dolgoztuk fel. Úgy tűnt, hogy ott találhatunk segítő útmutatást a nehézségei feloldására. Elmesélte, hogy szülei sokat dolgoztak, szorgalmasak voltak, neki pedig szép gyerekkora volt. Felnőttként remek munkája lett, kedvelték a munkatársai, biztos anyagi helyzetben élt. Élvezte, amit csinált, mégis folyamatosan elégedetlenséget és bánatot érzett. A beszélgetések során kiderült, hogy felmenői mind kétkezi munkát végeztek. Az rögzült gyermekkorában, hogy a munka kemény és fizikai fáradtsággal jár. Megtudta például, hogy dédapja kovács volt. Rájöttünk, azért párosult mindez lelkiismeret-furdalással, elégedetlenséggel, mert azt tanulta meg fiatal korában, hogy „a munka az izzadságos, fizikai fáradtsággal jár”, számítógépen dolgozni és emberekkel beszélni nem lehet igazi munka.

Családfa másképp

Mindezek az élmények, megmaradt érzések így vagy úgy, de hatnak az életünkre. A családterápiás munka során alapvető eszköz a családfa közös feldolgozása. Itt arra vagyunk kíváncsiak, hogy milyen kapcsolatok voltak a felmenők között, milyen családi történetek, tulajdonságok kötődnek egy-egy sokat emlegetett rokonhoz, hol vannak homályos foltok, és vajon hogyan lettek homályosak. Hogyan hatnak ránk a korábbi relációk és emlékek a mindennapjainkban, valamint mit üzennek nekünk, és mit tanulhatunk ezekből.

Ami biztos, hogy nagyon sok erőforrás lehet bennük, amit érdemes megtartani. Ha pedig ezek nem segítik az életünket, hát átírhatjuk, és másképp is mesélhetjük!

Dobrai Zoltán
mentálhigiénés lelkigondozó, családterapeuta-jelölt

Forrás: Vasárnap.hu

Ha érdeklődik a személyes fejlődés, az önfejlődés témái iránt, iratkozzon fel hírlevelemre.

Rendszeresn küldök hasznos tartalmakat, melyek segítségével fejlődhet, inspirálódhat, segítségre lelhet…

A múlt újraértelmezhető és a jelenünk megváltoztatható! – Generációs minták a párkapcsolatban

A múlt újraértelmezhető és a jelenünk megváltoztatható! – Generációs minták a párkapcsolatban

Kommunikációnkban a jéghegy csúcsaként sokszor csak annyi látszik, hogy a másik túl sokat kérdez, vagy épp még válaszra sem méltat. A kapcsolatainkban legtöbbször a másik ember pillanatnyi reakcióját látjuk. Nem tudjuk, miként ébredt fel aznap, milyen hatások érték, mielőtt velünk találkozott. Azt sem ismerjük, hogy milyen tudattalan, évtizedekre és generációkra visszanyúló családi örökségének megnyilvánulásaival találkozunk a jelenben.

Egy fiatal házaspár kért segítséget, mert úgy érezték, hogy a konfliktusaikból nem tudnak kilépni, és ez eltávolítja őket egymástól. Első pillantásra egy kommunikációs problémának is tűnhetne az ő nehézségük, viszont ennél mélyebben gyökereztek az egymás meg nem értésének okai. A férfi ugyanis rendre kíváncsi volt feleségére, ő viszont alig-alig válaszolt férjét kielégítő módon.

Minél több mindenre volt kíváncsi vele kapcsolatban, a nő mintha egyre távolabb került volna, a férje pedig elutasítottságot és tehetetlenséget, végül magányt élt át.

Mit tehetne azért, hogy a feleségéhez közelebb kerüljön? Csak a jéghegy csúcsa látszott számára: hogy nem beszél, mintha nem is érdeklődne iránta. Egyre csak próbálkozott, de folyton a szótlanságába ütközött. A terápiás folyamatban kiderült, hogy a feleséget származási családjában soha nem kérdezték arról, hogy mi van vele, hogy van, mi foglalkoztatja, hogy érzi magát. Így nem is tanulta meg, hogy miként reagáljon az effajta érdeklődésre, sőt, alig-alig tudta még maga számára is megfogalmazni a saját érzéseit, hiszen korábban ezzel nem foglalkozott.

Külső szemlélő azt hihetné, a válaszadás könnyű, sőt, örülhetne a nő, hiszen párja érdeklődő és kíváncsi. Mégis leginkább megnémult a férje kérdésére, olykor még dühös is lett, mivel számára a másikból csak a jéghegy csúcsa látszott: férje kérdésekkel bombázza, számonkéri, nem hagyja békén. Értetlensége és tehetetlensége teljesen őszinte volt. „Mit akar ő tőlem? Miért kérdez ilyeneket? Mondtam már, hogy jól vagyok” – ilyen és hasonló gondolatok fogalmazódtak meg a feleség fejében.

Amikor a családfa-feldolgozáshoz érkeztünk, kiderült, hogy ő soha nem tapasztalta meg, milyen az, amikor valaki kíváncsi rá.

Azt sem tudta, miként reagáljon az őszinte érdeklődésre. Gyermekkora és fiatalkora legfontosabb kérdései azok voltak, hogy ma épp mit kell nélkülöznie, és az apja aznap mennyit ivott. Nem érdeklődtek, hogy érzi magát, milyen volt a napja, és milyen vágyakkal, célokkal és nehézségekkel küzd. Legfőbb vágya a biztonság és a nyugalom volt. Így érdekes módon hozzáment egy megbízható és húsz évvel idősebb férfihoz, aki már elég nyugodt, kiszámítható és nem mellesleg erős is. Úgy tűnik, megkapta a biztonságot és a nyugalmat, amire vágyott, „épp csak a nyomulós kérdéseivel ne jönne folyton.”

Mit lehet ilyenkor tenni? – merül fel a kérdés bennünk. Mint ahogyan minden ember és minden kapcsolat más és más, így nem léteznek minden helyzetre alkalmazható receptek. Ami viszont biztosan állítható, hogy a kapcsolat mindegyik szakaszában érdemes sokat beszélgetni és mesélni a származási családunkról, amelyben felnőttünk. A családfa feldolgozása is ebben segíti a párt az ülések alkalmával. A családok otthon a két találkozás között megrajzolják a családfájukat két-három nemzedékre visszamenőleg, és rendhagyó módon azt gyűjtik össze, hogy kinek milyenek voltak a kapcsolatai, hogyan házasodtak, milyen emlékezetes történetek kötődnek az egyes személyekhez. Az említett házaspár esetében fontos lehet megismerniük, hogy miként kommunikáltak a szüleik és a nagyszülők. Hogyan zajlottak a beszélgetések? Ki hogyan fejezte ki az igényeit, vágyait? Fontosak voltak-e ezek a beszélgetések vagy témák a felmenők életében, vagy ez leginkább csak sokadlagos kérdés volt az élet kihívásai közepette?

Akárhogyan is alakult a családfa története, biztosan segít saját magunk és a jelen helyzetek megértésében, a nehézségek elfogadásában vagy épp újabb erőforrások és megoldási stratégiák felfedezésében.

Mint kiderült, a feleség családjában a legfontosabb a túlélés volt: legyen mindennap megfelelő mennyiségű étel az asztalon, és hazaérve az apa az alkoholtól inkább álmos legyen, mintsem agresszív. Bár a feleség családi hátterének jó részét ismerte férje is, mégis mintha most más füllel hallgatta volna. Mi változott? A terápiás szoba vagy a segítők jelenléte miatt figyelt másképp? Azt hiszem, leginkább ő változott és lett egyre érzékenyebb a mélyebb mozgatórugók megértésére. Most értette meg először, hogy nem azért nem kap választ és merül mély hallgatásba párja, mert nem akar beszélgetni, hanem mert nem tudja, miként reagáljon, szinte szavai sincsenek a válaszadásra. Lassan elkezdtek kommunikálni a kommunikációról. Minél több mindent osztottak meg saját magukról, érzéseikről, egyre közelebb kerültek ahhoz a közös nyelvhez, amelyet mindketten értenek és szívesen beszélnek.

A férfi megértette, hogy felesége számára a biztonságot kell megteremtenie azzal, hogy nyugalomban beszélgetnek. S érdekes módon később valamiképpen az étkezések köré csoportosultak a komolyabb és mély beszélgetéseik. Úgy tűnt, hogy régi családi mintákhoz tudtak alkalmazkodni és ezekkel jól bánni. Ez nem azt jelenti, hogy egyik pillanatról a másikra már jól is voltak, hanem hogy hétről-hétre többet értettek meg saját magukból és a másikból is. „Ez olyan mesterkélt módszer, nem is igazi” – gondolhatnánk, és ugyanez elhangzik a párok szájából is. Igazuk is van, mivel leginkább az a természetes és magától értetődő számunkra, amit gyerekként megtapasztaltunk a családunkban. Egy hosszabb önismereti folyamat végén viszont már választhatunk. Eldönthetjük, hogy a korábbi jól megismert mintát követjük, amely kétségkívül biztonságos, mert ismerős; vagy a még szokatlan, kicsit kényelmetlen megoldást választjuk, amely bár még ismeretlen, de egyre kényelmesebb és jobb, mint az előző.

Tehát nem kell csodálkoznunk azon, ha nem megy olyan gyorsan a változás, mint elvártuk magunktól.

A korábbi szokásaink, kommunikációs stílusunk sem egyik hétről a másikra alakult ki, hanem évek és sok-sok „gyakorlás” kellett hozzá. Így lehet a jelenünk is reménykeltő: türelemmel és gyakorlással a múlt újraértelmezhető és a jelenünk megváltoztatható.

kepmas.hu

Dobrai Zoltán

mentálhigiénés tanácsadás, mediáció, pár – és családterápia

Ha érdeklődik a személyes fejlődés, az önfejlődés témái iránt, iratkozzon fel hírlevelemre.

Rendszeresn küldök hasznos tartalmakat, melyek segítségével fejlődhet, inspirálódhat, segítségre lelhet…

Trianon a transzgenerációs mintáinkban is megjelenik

Trianon a transzgenerációs mintáinkban is megjelenik

A családterápiás munka során nem okokat és felelősöket keresünk, hanem azzal a szemlélettel közelítünk a megoldások felé, hogy miként tudnak családtagok együtt változni, közösen létrehozni egy újabb, a korábbinál jobb minőséget. A családfafeldolgozás általában a közös munka része. Itt sokszor előkerülhetnek a trianonihoz hasonló történelmi hatások, tragédiák (vagy épp erőforrások) a különböző viselkedésminták hátterében.

A jelenben megjelenő nehézségeknek nem okai vannak, hanem története – legalábbis a rendszerszemléletű családterápia szerint. Hogyan alakult így a jelen, mi vezetett ide, ahol most tartunk? Miként lehetne új történeteket magunkévá tenni? – ezekre a kérdésekre keresik a választ a terápiában. S hogy hogyan kapcsolódik mindehhez Trianon?

A nagyszülők történetei befolyásolnak minket

A család érzéseiben, a családi közösséggel együtt tovább élhet mindaz, amit Trianon jelentett nagyszüleink, őseink számára, s ez a mi jelenünkre is kihat. Talán nem is izolálható, saját érzésekről van szó, hanem néhány generációval korábban előforduló kapcsolódásokról: gyász, szomorúság és hatalmas erőforrás állhat például egymás mellett.

Terápiás munkám során egy segítséget kérő családdal dolgoztam együtt. Visszaemlékezéseikből kiderült, hogy a nagyszülők történeteiből ma már csak két dologra emlékeznek: a bennük élő mély fájdalomra és arra, hogy „mégis itt vagyunk”. Mindez konkrét történetek nélkül elég megfoghatatlannak tűnik. Mégis mélyen beléjük égett az elbeszélésekből megismert háborúk fájdalma, a bizonytalanság, a távol került rokonoktól vett búcsú jelentette hiány és szomorúság.

A múlt árnya jelenünkön

Különbözőek vagyunk, más-más batyut hordozunk magunkkal, s nincs ez másként egy házaspár esetében sem. Eltérő származási családból jövünk, más történetekkel, más szokásokkal. Míg esetleg az egyik fél a „saját bőrén” tapasztalta meg Trianon hatásait, a másik inkább csak történelemkönyvekből és kutatásokból ismeri a történetet. Ez érdekes helyzeteket szülhet.

A korábban említett, terápiára jelentkező pár jelenében Trianonból már csak a jéghegy csúcsa látszódik: az érintett családból érkező férj narratívája az lett, hogy „érdemes mindig a legrosszabbra felkészülni, és ha valami jobb jön, akkor örülhetünk”. Ő gyerekkorában azt tanulta meg, hogy az élet kiszámíthatatlan, azt sem tudni, holnap melyik országhoz fogunk tartozni. A kívülálló feleség számára ez inkább negatív szemléletnek tűnik és nyomasztóan éli meg, örökös pesszimizmusnak tartja ezt a hozzáállást. De nem is erre panaszkodik igazán.

„A férjem állandóan a rokonaival foglalkozik”- hangoztatja. Ez akár elismerésre méltó is lehetne, de a hanglejtés inkább számokérést üzen. A szemrehányás mögött rejtett igény húzódik meg: „töltsünk több időt együtt és figyelj rám, kérlek!” De mi van a férfi oldalán?

Biztonságra törekvés mindenáron

A férj viselkedésének kulcsa a családi örökség, ami generációról generációra tovább él benne. Felmenői azt élték át, hogy a családot szétszakította Trianon, majd kis időre újra együtt lehettek. Háborúk jöttek-mentek. Nem lehetett tudni, hogy látom-e a szeretett személyeket újra. Ő már nem élte át mindezt, ám a családi történetekben „a nagyszülők mellett ülve” sokat hallott róla.

Így alakult ki benne az érzés, hogy nem lehet tudni, mit hoz a holnap.  Ezért a családi kötelékek ápolása számára fontosabb, hiszen bizonytalan, meddig vannak még ott egymásnak. Ezért sok időt szán távolabbi családtagjaira is, holott több figyelmet igényelnének azok, akik mellette élnek. Ez azért lehetséges, mert gyerekként folyton azt látta és hallotta (a családi történetekből), hogy aki messzebb van, elveszhet, ezzel szemben a vele élők mindig elérhetőek maradnak. Annyira beárnyékolta ez a tudás a jelenét, hogy fel sem tűnt neki – párja több figyelmet és törődést igényelne. 

Érdekes megnézni, hogyan jelenik meg ugyanez a biztonságra törekvés élete más területein. Vállalkozása nehezen növekszik, mert inkább nem kockáztat, a biztosra megy, holott sok lehetősége lenne a fejlődésre. Óvatos, hiszen a családi örökségből az maradt meg számára, hogy vigyázni kell nagyon, mert nem tudni, mit hoz a jövő.

Miként lehet erőforrás egy trauma?

A családterápiás személetben igyekszünk megkeresni a pozitívumokat. A cél az, hogy a párok a saját erőforrásaikra támaszkodva tudják megoldani a problémáikat. Mit jelent ez a fent leírt esetben?

A kérdés az, hogy egy másik oldalról hogyan néz ki Trianon családi öröksége. Ha a párok beszélgetnek, meghallják a másikat, máris közelebb kerülhetnek egymás megértéshez. Immár nem düh társul ahhoz, hogy készüljünk a legrosszabbra és minden rokont végig kell látogatni, amint van egy kis időnk – hanem mélységes megértés és együttérzés.

Ha kimondhatóvá válnak a történetek és érzések, akkor az is felfedezhető, hogy a tágabb család szeretete érték, csakúgy, mint a feléjük irányuló gondoskodó szeretet. Sőt, az is felfedezhető, hogy a jelenben a félelem és kiszolgáltatottság-érzés már nem indokolt. Nagyon fontos látni, milyen hosszú ideig meghatározták a magyarok mindennapjait ezek az érzések.

Ugyanezek az események más szemszögből nézve még erőforrássá is válhatnak. Ha tovább keresgélünk, akkor előbukkannak a családi anekdotákból azok a szereplők, akikre hősökként tekint a családi legendárium. Előkerülhetnek szétszakított szerelmesek, akik mégis családdá lettek és újrakezdték az életüket az anyaországon túl. (Majd amikor lehetőségük volt, kockáztattak és ma már Magyarországon élnek.)

Ebből a szemszögből nézve az is kiviláglik, hogy akadtak olyan családi szereplők, akik mertek kockáztatni, és végül boldog életet éltek. Ott van továbbá erőforrásként a család szeretete és az összetartozás megtartó, támogató ereje. Felismerhetővé válik, hogy a legfontosabb ott van mellettem – és ő kell az első legyen a számomra, aztán együtt figyelhetünk mindenki másra is.

A családi történetekben jelen vannak a pozitívumok is, a hősök, a túlélés és megküzdés receptjei. Ha nem ebből a nézőpontból hallottuk őket, akkor természetes, hogy a negatív oldal él velünk, viszont ha sokat keresgélünk magunkban, megkérdőjelezzük a gondolkodásunkat és az erőforrást kereső szemüvegünket vesszük fel, akkor pozitív szemléletmódot kialakítva a jövőnket is előnyösen befolyásolhatjuk.

Kiemelt kép forrása: Pixabay

Ha érdeklődik a személyes fejlődés, az önfejlődés témái iránt, iratkozzon fel hírlevelemre.

Rendszeresn küldök hasznos tartalmakat, melyek segítségével fejlődhet, inspirálódhat, segítségre lelhet…

tanácsadás

You have Successfully Subscribed!