Van kiút a szerfüggőségből, a játék-, alkohol- és munkafüggőségből – beszélgetés Orsolics Zénóval

Van kiút a szerfüggőségből, a játék-, alkohol- és munkafüggőségből – beszélgetés Orsolics Zénóval

Orsolics Zénó segítő szakemberrel, addiktológiai tanácsadóval beszélgettünk, aki belülről ismeri a drogfüggőséget, és most olyanoknak segít, akik a lelkükben élő hiányokat különféle függőségekkel igyekeznek pótolni, tönkretéve ezzel önmagukat és környezetüket. A függőségek prevenciója kilenc hónappal a születés előtt kezdődik, és ha mégis beleesik a gyerek ebbe a csapdába, van kiút – ezt sugallja az ő sorsa és segítő hozzáállása.

Kép: freepik.comhirdetés

– Melyik a legfiatalabb korosztály, akik kapcsolatba kerülnek a droggal? Jellemzően kamaszkorban alakul ki a drogfüggőség?

– Amikor fiatalkorúak drogterápiás intézményének voltam a szakmai vezetője, akkor a legfiatalabb kliensünk 12 éves volt. Ez a fiú tulajdonképpen 9 éves korában kezdett el cigarettázni és kávézni. Innentől szinte egyenes út vezetett nála az alkoholhoz és a kábítószerekhez.

Általánosságban elmondható, hogy a fiatalok leginkább a serdülőkorban, 15-16 évesen próbálják ki a „felnőtt viselkedéshez” kapcsolódó tiltott szereket. Ez az időszak a veszélykeresés és az identitás kialakulásának is az időszaka. Azt is fontos tudnunk, hogy nem minden kipróbáló lesz a későbbiekben függő csak egy nagyon csekély részük. Leginkább azon fiatalok „szorulnak” bele a drogok okozta mámorkeresésbe, akiknél komoly mentális hiányok vannak. Ilyen értelemben nagyon is vannak rizikófaktorok. Ilyen veszélyforrás lehet a szétesett család, a negatív, rossz minták, a függőségre való hajlam, feldolgozatlan traumák, stb. A többi serdülő viszont elmondhatja a kortársainak, hogy kipróbált szereket, és néhány hónap vagy év múlva már feledésbe merül ez az időszak.

Azok a fiatalok, akik benne ragadnak a drogok kipróbálásában, már nem puszta kíváncsiságból vagy beilleszkedési vágyból drogoznak, hanem mert úgy érzik, „választ” találtak érzelmi, mentális problémáikra.
Gyakran mondjuk, hogy a szenvedélybetegség az érzelmi élet zavara. Ezáltal nemcsak az alapproblémájuk marad meg, de még a függőséggel járó problémákat is beemelik az életükbe. Sok esetben tapasztalom, hogy például apa és fia eltávolodnak egymástól, és ez további kihívások elé állítja a fiúkat. Nagyon fontos témának látom, hogy az apák közeledjenek határozottan és szeretettel fiaik felé. Minden hétre jut egy édesapa, akivel erről beszélgetek a praxisomban, hogy mennyire fontos az egyértelmű határok kijelölése és a szeretet kifejezése. Ezt tanulni kell, hiszen nem úgy születtünk, és sokszor gyerekkorunkban sem tanultuk meg, miként fejezzük ki szeretetünket, érzéseinket.

– Munkám során egyre több családdal találkozom, ahol vagy a férj vagy a gyerekek nagyon sok időt töltenek számítógépes játékokkal. A játékfüggőség lehet a szerhasználatnak az előszobája, vagy ennek teljesen más a természete?

– A függőségek skálája többféleképpen felosztható. Lehet legális vagy illegális egy szer, és lehet kémiai vagy viselkedésbeli egy függőség. Jellemzően a kémiai függőségekről több szó esik. Talán a köztudat veszélyesebbnek vagy elítélendőbbnek tekinti ezt a halmazt, és kevesebbet beszélünk a viselkedési függőségekről, mint például a szerencsejáték, az online játék, a munkamánia vagy a vásárlási mánia. Egyéni az, ami igazán veszélyes: mindig az, ami az egyén számára problémát okoz, amire fogékony. Ehhez ismernünk kell az egyén erőforrásait, családi hátterét, genetikai adottságait is. A kontrollvesztő személyiségű emberek fokozottan veszélyeztetettek, számukra okozhat nagy károkat akár a szerencsejáték-függőség is.

Manapság egyre nagyobb teret hódítanak a viselkedési függőségek. Gondoljunk csak a szinte az egész társadalmat érintő telefon- vagy közösségi média-függőségre! Ennek következményeit és az emberi fajra gyakorolt hatását majd húsz-harminc év múlva láthatjuk tisztábban. Az azonban már most látszik, hogy az emberi viselkedésre és szociális kapcsolatainkra negatívan hatnak az okoseszközök, és ez leginkább magányban, depresszióban, negatív énképben jelentkezhet. Viszont a jelen helyzetben, a koronavírus-járvány idején kifejezetten életmentő lehet az online terápia igénybevétele vagy az online segítő lehetőségek megtalálása.

Orsolics Zénó

– Tehet azért a szülő, hogy gyermeke elkerülje az ilyen helyzeteket, és ne legyen függő?

– Csakis a szülő tehet azért, hogy gyermeke jó döntéseket hozzon. A drogprevenció ugyanis a születés előtt kilenc hónappal kezdődik. Érdemes a drogról a fókuszunkat áthelyezni a gyermekre és a gyermekünk személyiségére. Jó esetben mire serdülőkorba ér alapvetően megismerjük őt, és így fel tudjuk készíteni a felnőtt élet kihívásaira.

Nagyon fontos a realitás-kontroll. Ha a gyermekünk ismeri és tiszteli a családi értékrendet, betartja a határokat, terhelve van, tehát részt vesz valamilyen formában a közös háztartási feladatokban, takarítja a szobáját, tanul, mértékkel sportol vagy különórára jár, boldog és kiegyensúlyozott lesz.

Ezt még a kamaszkor előtt el kell érnünk nála, hiszen a serdülőkorban az eddigi rendszer is felborul és lazává válik. Serdülőkorban ugyanis a többszintű változások némileg kibillentik az egyensúlyából, és a szülő „tükröt kap” saját hitelességéről vagy nevelési elveiről. Ezzel nehéz szembesülni és elfogadni, de a serdülő jó tükör tud lenni. Egy újabb életciklusba lép, amelyben más szülői hozzáállást kell tanúsítani, ez a „húzd meg, ereszd meg” időszaka.

– Mit tegyen és mit ne tegyen, ha azt tapasztalja, hogy rendszeresen valamilyen narkotikummal él a gyermek, vagy káros szenvedélyek rabja lett?

– Serdülőkorban olyan változásokon megy keresztül gyermekünk, amelyeket nehéz a szülőknek lekövetni. Újra meg kell ismerni, újra fel kell fedezni őt. Identitást épít, elhelyezi magát a világban. Sok helyzetet meg lehet oldani a családon belül, azonban ha azt tapasztalja a szülő, hogy nem kompetens a témában, akkor érdemes külső szakemberhez fordulni. Amennyiben a gyermek elzárkózik, úgy is van értelme a terápiának. Ilyen esetben érdemes hozzátartozói tanácsadást kérni, de lehet pár- vagy családterápiára is jelentkezni, mert annak is közvetett hatása van a gyerekre. Sokkal többet segít, mint azt elsőre gondolnánk!

A család egy rendszer. Mindenki hat mindenkire. Amikor a szenvedélybeteg családtag nem akar segítséget kérni, akkor érdemes annak eljárnia segítőhöz, akinek problémát jelent a kialakult helyzet.

Amikor elkezdődik a változás az egyénben, az hat a család többi tagjára is, így a függő családtagra is. Érdemes kerülni a szélsőséges megnyilvánulásokat. A túlzottan megengedő vagy kontrolláló szülői attitűd nagyon káros tud lenni, és szélsőséges viselkedéshez vezethet.

– Mit tehet önmagáért az, aki érzi, hogy bajban van?

– Az lenne egy ideális állapot, amikor nem szégyelljük a lelki problémáinkat, hanem segítséget kérünk. Jó hasonlat erre a testi tünet, betegség: hiszen akkor sem érzünk szégyent, amikor megbetegszünk vagy fáj a fogunk, helyette inkább keresünk egy megfelelő szakembert, akiben bízunk, aki segít megoldást találni a problémánkra. Így van ez a lelki betegségekkel is. Mindenképp olyan szakembert válasszunk, akiben megbízunk, aki szimpatikus és hiteles számunkra, és akivel szót értünk. Most különösen fontosnak látom ezt. A világjárvány előhozott sok olyan mentális betegséget, amely „békeidőben” elfogadható szinten maradt vagy még csak lappangott. A járvány okozta globális szorongás, az egyedüllét, a szeparáció, a kiszámíthatatlanság rég nem tapasztalt helyzet elé állít minket. Krízisben minden erőforrásunkat, energiánkat mozgósítjuk a túléléshez. Amikor majd elmúlik a vész, akkor megengedjük magunknak, hogy lazítsunk, akkor fognak leginkább előjönni a vírus lelki következményei és az általa generált lelki betegségek. A válsághelyzetekben a szenvedélybetegség felerősödik, az alkohol és a különböző bódító szerek használata megnyugvást ad és eltereli a figyelmet olyan valós problémákról, mint a félelem, a kiszámíthatatlan jövő, a magány és a frusztráció.

Több olyan oldal is alakult az interneten, ahol segítő foglalkozású emberek díjmentes online segítségüket ajánlják fel a koronavírus-járvány idején.

Ez nemzetközi tendenciává vált. Jelenleg én is, néhány munkatársammal, egy nemzetközi segítő applikáción dolgozom, amely reményeim szerint tavasszal el is indulhat, és óriási segítséget nyújt majd az embereknek, hogy az otthonukból, diszkréten kérhessenek segítséget.

Orsolics Zénó drogprevenció családterápia mentálhigiénés szakember kamaszproblémák kábítószerfüggőség

kepmas.hu

 

Ha érdeklődik a személyes fejlődés, az önfejlődés témái iránt, iratkozzon fel hírlevelemre.

Rendszeresn küldök hasznos tartalmakat, melyek segítségével fejlődhet, inspirálódhat, segítségre lelhet…

Szakítás, válás, megcsalás – tényleg ez lenne a normális?

Szakítás, válás, megcsalás – tényleg ez lenne a normális?

Normális esetben szívesen olvasok, így hát rendszeresen megállok az újságosnál. Nem különösebben szoktam szétnézni, elég tudatosan választok; pontosan tudom, mi érdekel, úgyhogy a tekintetem csak bizonyos témákat keres a polcokon. Most viszont változtattam ezen a szokásomon, és kicsit jobban körbenéztem. Mégpedig azért, mert bár egyre különbözőbb, valahol mégis nagyon hasonló nehézségekkel keresnek meg a családok – én pedig kíváncsi lettem, vajon a nyomtatott médiumok mit írnak a párkapcsolatokkal, a családi élettel összefüggésben. Hasonló – vagy épp hogy nagyon is különböző jellegű problémákról fogok olvasni?

Nos, a celebekkel foglalkozó (bulvár)lapokban gyakorlatilag nem találtam olyan címoldalt, ahol ne a szakítás, válás vagy valami tragédia lett volna az üzenet. Pedig korábban mintha hallottam volna hosszú és boldog párkapcsolatban – vagy házasságban – élő hírességekről is, de valahogy a mostani szemlém során nem futottam bele ilyen anyagokba…

Persze vannak olyan lapok (és egyéb médiatermékek), amelyekben a kiegyensúlyozott párkapcsolat nagyszerűségéről esik szó; de mi van azokkal, akik ezekkel nem találkoznak, és így újra és újra csak arról kapnak hírt, hogy elvált… hogy szakítottak… elmúlt a szerelem, stb? Aki csak ilyen megközelítésekkel találkozik, annak számára egyenesen érthetetlen, hogy miért is lenne jó az elköteleződés – hiszen úgyis vége lesz. Aki ilyen híreken „nevelkedik”, annak esze ágában sem lesz hosszú távú párkapcsolatban gondolkodni, pláne megházasodni.

Valahogy így vagyunk azokkal a szokásokkal is, amelyek között felnőttünk; mindig az a természetes számunkra, amit a családunkban gyerekkorunktól fogva megtapasztaltunk. Ha például valaki másképpen ünnepli a karácsonyt, mint mi, az nagyon furcsa és érthetetlen nekünk. Ugyanígy van ez a párkapcsolatok és a házasság esetében is: ha a fiatalok csak elvált embereket látnak maguk körül, illetve a médiában is csak válásokról meg szakításokról olvasnak, akkor egy idő után – mélyen, tudat alatt – ez válik számukra a természetes állapottá.

Nagyon ellentmondásosnak tűnik a bulvárlapok nyitóüzenete. Szomorú dologként tálalják ugyan a válást, elvégre senki sem erre készül a házasságkötéskor – ugyanakkor mintha ott lenne a mögöttes üzenet is:

„Ne aggódj, kedves olvasó, ne dolgozz a párkapcsolatodon, hiszen teljesen rendben van, ha elváltok – sőt, nincs is más út, mindenki ezt csinálja!”

Értem én, hogy a lapokat el kell adni, és ezért szükség van olyan címekre, amikre felfigyel az olvasó – viszont a negatív kommunikáció hosszú távon a társadalom szempontjából nagyon nem kifizetődő. Ezt a kapcsolatainkban is láthatjuk: a tartósan jelen lévő negatív üzenetek eltávolítanak a másiktól, sőt, akár meg is betegíthetnek.

Eszembe jut, amit a családterapeuta tanárom viccesen emlegetett a képzésen: „Bármit tehetünk, csak aztán ne játsszuk el, hogy meglepődünk a következményein!” Megtehetjük, hogy leginkább a párkapcsolatok széteséséről számolunk be, de ne lepődjünk meg azon, ha a fiatalok számára az összetartozás már nem lesz érték, követendő példa.

Segítői tapasztalatom szerint azok a párok, akik hajlandók időt és energiát fektetni a kapcsolatukba, jól működnek, a felek tagjaik biztonságban érzik magukat, elégedettek önmagukkal, egymással – és az életükkel.

Kiemelt képünk forrása: Pixabay.com

 

Ha érdeklődik a személyes fejlődés, az önfejlődés témái iránt, iratkozzon fel hírlevelemre.

Rendszeresn küldök hasznos tartalmakat, melyek segítségével fejlődhet, inspirálódhat, segítségre lelhet…

Családi rítusok vészhelyzetben – amikor minden változik

Családi rítusok vészhelyzetben – amikor minden változik

A kiszámíthatóság a jelen járványügyi helyzetben vagy legalábbis egy időre mindenképpen veszni látszik. Új rítusokat és szokásokat kell kialakítanunk. Ebben segít a gyermekekben leginkább jelenlévő spontaneitás, ami szerencsére a felnőttekből sem veszett el teljesen. Rugalmasságra van szükség, mivel új helyzetekre kell gyors és eddig ismeretlen válaszokat adnunk.

A családi rítusok hasonlóak a szokásokhoz, viszont annál többek, mert érzelmekkel telítettek, önmagán túlmutató jelképes jelentései vannak. Mindannyian kialakítunk rítusokat, amelyek napról napra, hétről hétre „előírják”, hogy mi és hogyan történik. Megadják a közösséghez-tartozás élményét, strukturálják az évet, a hétköznapokat, az ünnepeinket, és átalakítanak bennünket kívül, belül. Rítusaink másképp jelennek meg a hétköznapokon, és másképp húsvétkor – ahogy megvannak a hétköznapok berendezési tárgyai, de másra van szükség a munkahelyen, ünnepkor vagy pihenéshez. Ezek a tájékozódási pontok kiszámíthatóságot és biztonságot is adnak, így amikor arra kényszerülünk, hogy ezeken változtassunk, az sok feszültséggel, szorongással, kiszolgáltatottsággal is járhat.

Önmagán túlmutató jelentése van rítusainknak, így a reggeli készülődésnek, a pihenésnek, az ünnep előtti nagytakarításnak is. Nem csak öltözetünkben változunk át ilyenkor, hanem gondolatainkban, belsőnkben is. Mintha a takarítás, utazás egyfajta rendszerezést is jelentene, önmagunk áthangolását. Elindulni a munkába, a kedvenc bögréből inni a kávét, és elvinni a gyereket az iskolába – mind-mind mélyebb üzenetet hordoz, mint dolgozni, inni, utazni.

A munkahelyre menni azt is jelenti, hogy kiszakadok az otthoni légkörből, más szerepet veszek fel, megváltozik a testtartásom, ráhangolódok a napi feladatokra. A bögre színe, a kávézás helye is különösen fontos lehet számunkra. Többletüzenete, hogy ez az én időm, az én helyem, ez segít, hogy találkozzak önmagammal, és számot vessek az előttem álló idővel. Az iskolába vezető út is többet jelent, mint gondolnánk. Hozzátartoznak a beszélgetések, az igyekezet izgalma is, sőt még az összezörrenések is. Elhagyva a szülői gondoskodást egy kihívásokkal, feladatokkal teli környezetbe való megérkezést is jelent az utazás, amely alatt van idő felkészülni és elkészülni. Így strukturálják a rítusok az időt és a teret. Másképp élünk a hétköznapokban és mást teszünk az ünnepeink első és második napján, majd a két ünnep között. Mindezek határkövek is az életünkben, vonatkozásik pontok. Nagyjából tudjuk, hogy mire számíthatunk egy szokásos szerdán és egy vasárnapon, s ezeket rítusainkban is elválasztjuk egymástól.

Ha össze van zárva a család, és mindenki otthon dolgozik, tanul, akkor új rítusokra van szükségünk. Ez a rítustalan helyzet még ismeretlen, ezért sok feszültséggel és bizonytalansággal járhat együtt. Nagyfokú együttműködésre, megértésre és kreativitásra van szükség a család minden tagja részéről. Új formája van a közös étkezésnek, a munkaközi szüneteknek, a találkozásoknak és a pihenésnek is. A szokásaink és a többlettartalommal járó rítusaink is hiányozni kezdenek, majd idővel újak lépnek helyükbe, mert szükségünk van rájuk. Láthatatlan határokat és új szabályokat állítunk, mert ez ad biztonságot.

Ha a rítusok merevek, akkor még nagyobb kihívás előtt áll a család. Ők azt gondolják, hogy mindenki így csinálja, és nem lehet máshogy. Viszont most felfedezhetjük saját erőforrásainkat, rácsodálkozhatunk, hogy képesek vagyunk másképp működni. Fontosak mindannyiunk számára a rítusok, mert ez közösségformáló erő. „Ha te úgy gondolkodsz, mint mi, és úgy ünnepelsz, ahogyan mi szoktunk, akkor hozzánk tartozol.”

Nem megkötni akarjuk egymást, hanem a másikhoz, közösséghez tartozásunkat fejezzük ki, ami megvéd és támogat. Az új rítusok közös kialakításához szükség van a család minden tagjára. Mindez kevésbé lesz fájdalmas, ha a változáshoz az értő és meghallgató, odafigyelő kommunikációs stílust választjuk. Ha kíváncsiak vagyunk a másikra, és érdeklődünk arról, hogy a mellettünk lévő mitől fél, mi segítene neki, mire van szüksége…

vasarnap.hu

Dobrai Zoltán

mentálhigiénés tanácsadás, pár – és családterápia, mediáció

Ha érdeklődik a személyes fejlődés, az önfejlődés témái iránt, iratkozzon fel hírlevelemre.

Rendszeresn küldök hasznos tartalmakat, melyek segítségével fejlődhet, inspirálódhat, segítségre lelhet…

Miért gondoskodunk egymásról a járvány idején?

Miért gondoskodunk egymásról a járvány idején?

Böszörményi-Nagy Iván magyar származású családterapeuta elmélete megelevenedik a járvány idején: gyerekek a szülőknek segítenek, ők pedig a nagyszüleiknek. De miért olyan egyértelmű sokunk számára a segítség? Lojálisak vagyunk egymással? Kötelezettségeink és jogaink vannak? Vagy így érezzük igazságosnak?

A magyar származású pszichiáternek és családterapeutának az igazságérzet fontossága volt családi öröksége. Böszörményi-Nagy Iván száz éve született Budapesten több generációs bírói családba, így szinte magától értetődik, hogy az igazság fontos lett számára a családok segítésében is.

Megállapításai szerint az emberi kapcsolatokban ösztönös, tudattalan és részben tudatos törekvés van a nemzedékeken átívelő igazságosságra, kölcsönösségre, az adás-kapás egyensúlyára. Itt kapcsolódik a járványhelyzet és a #maradjotthon felszólítás Böszörményi-Nagyhoz most, amikor családok és generációk fognak össze és támogatják egymást.

Szinte egyértelmű, hogy a távolabb élő gyerek és unoka aktívan segíti szüleit: bevásárol, többször felhívja telefonon az idősebbeket, elintézi az adminisztrációs ügyeket. Sőt, fiatalok jelentkeznek, hogy önkéntesként szeretnének segíteni az időseknek. De miért ilyen egyértelmű a gondoskodás?

Generációkon átívelő kölcsönösség

A generációkon átívelő kölcsönösségre törekvésből következik, hogy aki megkapja a gondozóitól a neki járó gondoskodást, az elkötelezetté válik visszaadni a jót annak, akitől kapta, és továbbadni ezt a következő generációknak is. Így lesz a szüleinktől kapott jogosultság a gyermekeink felé kötelezettség. Tehát mindenkiben él egy „főkönyv”, amiben az szerepel, hogy mennyit fektetett be, és mennyit kapott a családi kapcsolatokból, azaz igazságosan bántak-e vele. Ennek alapján alakítja ki kapcsolati stratégiáját. Ebben az egyensúlyra való törekvésben szinte egyértelművé válik, hogy a társadalom egyik része gondoskodik a másikról.

Jogosultság és elkötelezettség

Az embereknek Böszörményi-Nagy szerint jogosultságuk, és elkötelezettségük van. Jogosult arra, amikor csecsemő és kiszolgáltatott, hogy az igényei és szükségletei szerint ellássák és gondoskodjanak róla. Amennyiben ezt a jogosultságot, a gondoskodást megkapta, ezzel elkötelezetté vált, és ezt az elkötelezettséget úgy „dolgozza le”, hogy gondoskodik a gyermekeiről, és jól bánik a saját szüleivel. Sőt, ha valaki ezt nem tudja megtenni, akkor keres valamilyen önkéntes szolgálatot, hogy másol „teljesítse a kötelezettségét”.

Destruktív jogosultság

Ha viszont nem kapta meg a gondoskodást, akkor hiányok keletkeznek, és ez a jogosultság már negatív lesz. Ez azt jelenti, hogy feljogosítva érezheti magát arra, hogy ő se adjon. Ha rosszat kapott valaki, elhanyagoló, bántalmazó családban nőtt fel, akkor ezt a destruktív jogosultságot adja tovább felnőttként. Azt éli meg, hogy ez így van rendjén, és ezért ezekben az esetekben mások bántalmazása miatt nincs semmilyen bűntudata. Ez a fajta kapcsolati egyensúlyra törekvés erősebb lehet az etikai normáknál. A destruktív jogosultság nem más, mint a rosszindulat belülről jövő joga. Kifejlődésének legsúlyosabb összetevője az egyén veleszületett jogosultságainak megsértése. A destruktívan jogosult személy gyakran gátolt abban, hogy megbánást érezzen egy vétlen kívülállóval történt igazságtalan bánásmódja miatt, mert ő így törleszt a régmúltért.

Jó hír, hogy ezek a jogosultságok sem kell, hogy örökké velünk legyenek! Egy korábbi kapcsolati sérülés egy másik kapcsolatban képes gyógyulni.

Úgy tűnik, hogy a járvány idején nagyon sokan megértették a 100 éve született Böszörményi-Nagy tanítását: kötelezettségünk van az előző generációk kívánságainak és érdemeinek figyelembevételére. Emellett kötelezettségünk a múltból ránk hagyományozott értékek megőrzése, növelése és továbbadása a még fiatalabbak felé. Ha így cselekszünk, ők felnőve ezt fogják továbbadni, amit mi teszünk meg egymásnak ezekben a történelmi időkben.

vasarnap.hu

Dobrai Zoltán

mentálhigiénés tanácsadás, mediáció, pár – és családterápia 

Ha érdeklődik a személyes fejlődés, az önfejlődés témái iránt, iratkozzon fel hírlevelemre.

Rendszeresn küldök hasznos tartalmakat, melyek segítségével fejlődhet, inspirálódhat, segítségre lelhet…