+36-30-4419-855 hello@dobraizoltan.hu
Együtt isszuk a kávét, de nem egy bögréből – mi van a szerelem szimbiózisa után?

Együtt isszuk a kávét, de nem egy bögréből – mi van a szerelem szimbiózisa után?

Csak mi ketten – majd egyre többen

Mások a kapcsolataink kamaszként, fiatal felnőttként, új házasként és nagyszülőként. Cikksorozatunkban végigjárjuk a párkapcsolatok útját, dinamikáját. Elsőként a szimbiózis és a differenciálódás szakaszairól, majd a gyakorlás és újraközeledés időszakairól olvashatunk.

Természetesen ezek az életszakaszok nem matematikai pontossággal meghatározhatóak egy ember életében, sokkal inkább dinamikus változásokról beszélhetünk, ami segíti a családot az új élethelyzetekhez való alkalmazkodásban. A fejlődés nem feltétlen egy ütemben halad, viszont ezek természetes folyamatok, és segítenek a hosszú párkapcsolat fenntartásában. Nagy kihívást a nagyban eltérő életciklusok okozhatnak, vagy ha egyáltalán nincsenek hidak közöttük. Azonban ha felismerjük, ki hol tart, megértőbbek lehetünk magunkkal és a párunkkal, akár még hidakat is építhetünk egymás felé. Ezért fontos megismernünk az alábbi életszakaszokat.

A szimbiózis időszaka

A kapcsolat elején jellemző szimbiózisban, az úgynevezett szerelemhormon hatása alatt nem a „te” vagy az „én” a fontos, hanem a „mi”: az összetartozás élménye a meghatározó. Közös az érdeklődési körünk, rengeteg az együtt szerzett élmény, minden közös. Egy rugóra jár az agyunk, egy bögréből isszuk a kávét, és ez nagy örömmel tölt el minket. Holott a megismerkedés utáni időszakban szinte két idegen van egymás mellett. Más családból, sokszínű közösségekből, eltérő és meglepő szokássokkal, különböző neveltetéssel kerülünk össze. Mégis nagyszerű érzés a másik közelében lenni, összeolvadni.

A szimbiózis könnyebbé teszi a párunk megismerését, az érdeklődés fenntartását. Mintegy olajozás segíti a fogaskerekek együttműködését, ami máskülönben fájdalmas is lehetne. Nem segítené az elköteleződést, ha azonnal azzal szembesülnénk, hogy a másiknak is vannak hibái, ő sem mosolyog mindig ragyogó szemekkel ránk, vagy észrevennénk, hogy mennyi mindenről másképp gondolkodunk.

Ebben az életszakaszban viszont önkéntelenül is a közösre fókuszálunk. Általában néhány évig tart ki a szerelemhormon, aztán fokozatosan elcsendesül és átalakul. Ez is természetes folyamat, mivel a folyamatos felhők felett járás megterhelő lenne az ember számára. A nehézség akkor következik be, ha újra és újra csak ezt az állapotot keressük, mert akkor folytonos csalódásban lesz részünk.

együtt isszuk a kávét

A differenciálódás

Hosszú távon fullasztó lenne folyamatos összekapcsoltságban élni, így a szimbiózis után következik saját magunk újrafelfedezése. Fontosabbá válik az én, viszont nem veszítjük el, hogy „mi” együtt vagyunk. Az egymásba olvadás szövetséggé alakul át.

Együtt isszuk a kávét, de nem egy bögréből.

Fontossá válhat ebben a fejlődési fázisban a külvilág: hobbi, barátok, karrier. Fontos szakasza ez a kapcsolatnak, hiszen ekkor dolgozhatja ki a pár közös szabályrendszerét, határait. Eldöntheti, hogy a hozott családi mintákból mit tart meg és mit alakít át. Ez az időszak hozza a vitákat, amelyek korábban nem voltak jelen. Ez ijesztően is hathat, viszont ezeket megküzdve erős, mindenki számára biztonságos szövetség jöhet létre. Ebben a szövetségben, már a gyermek is könnyebben érkezhet, míg a szimbiózisban szinte helye sem lenne.

Következő cikkünkben a gyakorlás és az újraközeledés fázisait járjuk körül, amelyek életünk nagyobb részét átölelik. Ezeknek is, mint minden fejlődési szakasznak megvannak az örömei és nehézségei. Az átmeneti időszakok krízisek is egyben, amelyeket közösen megküzdve, átélve a kapcsolat megerősödhet, hogy aztán új minőség szülessen belőle.

Dobrai Zoltán

lelkigondozó, mediátor

családterapeuta-jelölt

Forrás: vasárnap.hu

Ha érdeklődik a személyes fejlődés, az önfejlődés témái iránt, iratkozzon fel hírlevelemre.

Rendszeresn küldök hasznos tartalmakat, melyek segítségével fejlődhet, inspirálódhat, segítségre lelhet…

Új kihívások felé evezve – elengedés egy érett párkapcsolatban

Új kihívások felé evezve – elengedés egy érett párkapcsolatban

Mint minden változás, egy párkapcsolat fejlődése is veszteségekkel és nehézségekkel jár. Ezek azonban leküzdhető akadályok. Elakadás akkor léphet fel, ha a régi megoldási módok már nem működnek, és nem alakítottunk ki még helyettük újakat. Ha azonban ezek a friss családi és párkapcsolati struktúrák megszilárdulnak, az élet tele van újabb és újabb örömökkel.

A párkapcsolat fejlődésében elérkezik a szimbiózis és differenciálódás után a gyakorlás időszaka, majd az újraközeledés. Ahogyan már olvashatták korábbi cikkeinkben, ezek a szakaszok egyaránt rejtenek magukban örömet és új kihívásokat.

Közel lenni és távol menni – a gyakorlás időszaka

A gyakorlás idején már felértékelődik a kapcsolaton kívüli világ, a „mi” helyett, „ők” kerülnek a fókuszba: a barátok, a munka, a hobbik. Új kihívásokkal teli feladat a gyermeknevelés, az új családtagok befogadása. Újra átélhető a biztonság érzése, hogy jó hazamenni, vár otthon a szeretett személy. Amíg a szimbiózisban az elválás fájdalmas volt, itt egyensúlyba kerül az eltávolodás és a hazatérés öröme. Túl messzire merészkedni viszont a kapcsolatra nézve veszélyes is lehet. Nagy távolságból már nem látszik a másik, az érdekes és színes világ magával ragadhat, és a hazatérés feledésbe merülhet. Viszont, ha megvan a stabil érzelmi alap, akkor el lehet engedni a másikat, aki szívesen tér haza.

új kihívások felé

Te+Én – az újraközeledés időszaka

Érett párkapcsolatnak is nevezzük ezt az időszakot, ekkor repülnek ki a gyerekek, és marad a „Te+Én”. Újra közeledhet a pár egymáshoz, ismét megjelenhet a mi érzése, és az intimitás megerősödhet. A kapcsolat már meghitt és biztonságos, ismerem a másikat. Persze, ez az életszakasz sem jogosít fel minket arra, hogy elkezdjünk gondolatolvasóvá válni, vagy azt várjuk, hogy a másik találja ki magától, mi mit szeretnénk. Viszont újra felfedezhetjük a másikat, a közös értékeinket. Ismét jut idő a másikra, közös élményekre. Már nem a gyermekekről való gondoskodás, hanem a másikra való odafigyelés határozhatja meg a hétköznapokat.

A fejlődést nem lehet felgyorsítani, viszont olykor vissza-vissza lehet térni, feleleveníteni az előző szakaszokat. Nem érdemes egyiket sem kihagyni, mert mindegyiknek fontos funkciója és szerepe van a kapcsolatban. Sokat segít, ha megtaláljuk azokat az örömöket, erőforrásokat, amelyek számunkra támogatók a múlt elengedésében és az újhoz való alkalmazkodásban. Így a párkapcsolat és a család élete minden családtag számára biztonságos, elégedettséggel és szeretettel teli maradhat.

Dobrai Zoltán

lelkigondozó, mediátor

családterapeuta-jelölt

Forrás: vasárnap.hu

Ha érdeklődik a személyes fejlődés, az önfejlődés témái iránt, iratkozzon fel hírlevelemre.

Rendszeresn küldök hasznos tartalmakat, melyek segítségével fejlődhet, inspirálódhat, segítségre lelhet…

Néhány szó mindarról, ami nem segíti a beszélgetéseinket

Néhány szó mindarról, ami nem segíti a beszélgetéseinket

A beszélgetés fontossága

A minap egy volt évfolyamtársammal sétáltam, és megkérdeztem tőle: „Szerinted, ha az emberek megtanulnának beszélgetni egymással, akkor ránk, segítőkre nem is lenne szükség?”. „Igen, úgy gondolom, hogy alig lenne dolgunk” – válaszolta.

Hol és miért is tanulunk meg beszélgetni? Elsősorban a származási családunkban, mert a család egy olyan rendszer, amely egyensúlyra törekszik. A stabilitás igénye és a változások hatása folyamatosan erre késztetik. Ehhez az egyik legfontosabb eszköz a kommunikáció. Méghozzá az együttműködő kommunikáció, amikor a problémákat a családtagok közösen oldják meg. Eközben elengedhetetlen a saját és a másik érdekeinek kölcsönös figyelembevétele.

Nem egyszerű feladat ez.

Figyelni kell a saját és valódi igényeinkre, mindezt meg is kell érthetően fogalmazni. Ezzel együtt figyelni kell a másik szükségleteire. Ha ezt megértettük, megéreztük, akkor össze is kell hangolni ezt a kettő vagy több igényt. Egyik tanárom sokat idézett mondata jut eszembe a kommunikáció kapcsán: „a Jóisten két fület teremtett nekünk és egy szájat. Talán azért, hogy többet hallgassunk és kevesebbet beszéljünk”.

Vannak mondatok, amelyek biztosan nem segítik a beszélgetéseinket. Nézzünk meg néhány, talán ismerős fordulatot ezek közül egy egyszerű példa alapján:

Hazaér a férj a bevásárlásból, és örömmel közli, hogy megérkezett. Mindent sikerült megvennie, amit a feleség kért tőle. Nagyon elégedett és büszke magára, hogy teljesítette a küldetést. A feleség örül, nézegeti a termékeket majd jelzi a férjének, hogy valami nem stimmel:

„Én nem ilyet szoktam venni, mindig elfelejted, hogy a másik fajta tejet szeretem”

vagy

„Soha nem jegyzed meg, hogy hol kell a legfinomabb pékárut venni”.

beszélgetéseink

Te mindig… Te soha… Ezt nevezzük általánosításnak.

Valóban soha nem tudja a másik?

Mindig ugyanúgy csinálja? Mit is akar kifejezni? Talán azt, hogy olyan mintha nem hallgatná meg a férj, hogy nem figyel rá, nem is igazán fontos számára.

A kommunikációnkon tudunk változtatni. Az első lépés, ha a feleség észreveszi a negatív és általánosító reakcióit, második lépésként pedig kifejezi a nemtetszését vagy épp a csalódottságát. Elmondhatja, hogy figyelmességet jelentenek az apró gesztusok, mert számára ezek a szeret jelei.

Hasonlóan akadályozza kommunikációnkat a gondolatolvasás.

Itt arról van szó, hogy a ki nem mondott vágyaink teljesülését elvárjuk. Többek között az anya gyerek kapcsolatból is fakadhat ez a minta. Csecsemőkorban szimbiózis van közöttük. Az anya folyton azt lesi, hogy milyen jelzéseket ad a gyerek, és igyekszik minden szükségletét kielégíteni. Másrészt lehet ez egy tanult viselkedésmódunk is. Felnőttként viszont megkönnyítjük a kommunikációt, ha megosztjuk vágyainkat, gondolatainkat.

Dobrai Zoltán

lelkigondozó, mediátor

családterapeuta-jelölt

Forrás: vasárnap.hu

Ha érdeklődik a személyes fejlődés, az önfejlődés témái iránt, iratkozzon fel hírlevelemre.

Rendszeresn küldök hasznos tartalmakat, melyek segítségével fejlődhet, inspirálódhat, segítségre lelhet…

Családi főszabály: Nem bántjuk egymást!

Családi főszabály: Nem bántjuk egymást!

Ha napjainkat, heteinket most otthon töltjük, ez sok új lehetőséget nyit meg számunkra, ugyanakkor számos kihívás elé is állít minket. Korábban kevesebb időt töltöttünk együtt, most viszont a legtöbb nehézségünk, érzelmeink mind a ház falai között maradnak, és nem tudjuk úton-útfélen elpanaszolni a bánatunkat, sértettségünket és örömünket sem. Ebben a helyzetben több út van előttünk. Az egyik a megújulás és a megerősödés felé vezető út. Új szokásokat, új megoldásokat, új erőforrásokat találhatunk, amelyek megerősítik kapcsolatainkat. A másik út, ha a családtagjaimat okolom a kialakult helyzet miatt, ha a munkámból adódó feszültséget a gyereken vezetem le, ha a barátok hiányának feszültségében a páromat bántom. Hogyan kerülhető el a bántalmazás?

A családi főszabály ez legyen: egymást szeretjük, és nem bántjuk!

A bántalmazás elkerüléséhez meg kell értenünk, hogy mi a bántalmazás. Talán elsőre a fizikai agresszióra gondolhatunk, és bántalmazóként egy férfi juthat eszünkbe. A kutatások alapján sokkal több mindenkit érint, mint gondolnánk. A legtöbb bántalmazás a családon belül történik és az összezártság még több feszültséget hozhat magával, ha nem figyelünk. Ez a szexuális erőszakra különösen érvényes, és a gyerekek nagy számban érintettek. Ők még inkább veszélyeztettek a krízisek idején, mivel ők ki vannak szolgáltatva a szülőknek. Bántalmazás az is, ha a szülő nem tudja megoldani a nehézségeit, és olyan információkat oszt meg a gyerekkel, amire ő még nem érett, és nem tud mit kezdeni a helyzettel, nő benne a bizonytalanság és kiszolgáltatottság. Ez a gyermek érzelmi fejlődését is megakaszthatja, vagy olyan felnőtt szerepbe kerül, ami személyiségének egyes részeit nagyon fejletté teszi, másokat pedig háttérbe szorít.

Nem gátolja meg a családon belüli erőszakot az egzisztenciális biztonság és társadalmi helyzet sem. A kívülről „jól szituált” családoknál viszont sokkal nehezebben lát napvilágot az erőszak, könnyebben tudják mindezt elrejteni. A család önmagáról féltve őrzött, és a társadalom felé kialakított képe melegágya lehet a bántalmazásnak. Ebben sokszor összejátszik az egész család és az őket körülvevő környezet is azzal, hogy bagatellizálják, elfordulnak attól, amit látnak, vagy látni vélnek. Tovább menve az a szülő is együttműködik a bántalmazásban, amelyik szemet huny felette, vagy hallgatólagosan egyetért. Hasonlóan a férfi bántalmazottakról is kevesebbet hallunk, mivel velünk él a hiedelem, hogy „a férfi nem sír, nem nyafog”, és ők jobban tartanak a társadalmi megbélyegzéstől is.

Ennek fényében fontos leszögezni, hogy az erőszak semmilyen formája nem elfogadható, mert beláthatatlan következményei lehetnek a bántalmazott jelenében vagy akár évekkel később is. Sem a szülőbántalmazás, sem a gyerek, testvér, sem a házastárs felé irányuló agresszió nem lehet megoldás. A düh és az agresszió velünk van, mindannyiunkban, viszont, hogy ezzel mit kezdünk, az a mi felelősségünk.

Vannak alapvető meghatározásai a bántalmazásnak, de a legfontosabb, hogy minden bántalmazás nevezhető, amit a másik fél annak él meg. Ez lehet a túlzó büntetés, káromkodás, fenyegetőzés, zsarolás, lelki terror, lökdösődés, szexuális visszaélés és gazdasági erőszak. Ezek a helyzetek, és ebben a szexuális és gazdasági abúzus is legtöbb esetben a hatalomról, a kontroll gyakorlásáról szól. Gazdasági bántalmazás, ha a házaspár egyik tagja anyagilag kiszolgáltatott és függő helyzetbe kerül a másiktól. Például, ha „zsebpénzt” kap, vagy minden kiadásra engedélyt kell kérjen. Szexuális bántalmazás, ha az egyik fél olyat tesz a másikkal, amiben ő nem partner. Ez azt jelenti, hogy a bántalmazó hatalmat akar magának szerezni, kontrollálni akarja a másikat, irányítani az életét. Teheti mindezt azért, mert saját életét nem tudja irányítani, alacsony önértékeléssel, bizonytalan identitással bír, és ez csak akkor elviselhető számára, ha a másik önértékelését megtépázza. Lehetnek tanult családi minták, gyerekkori bántalmazás is a hátterében. Annak ellenére sem lehetnek ezek enyhítő körülmények, hogy mindezen működésmódok nagyon mélyen gyökerezhetnek a személyiségben és mivel a saját maga felett gyakorolt kontroll csekély, így szakember segítsége nélkül nehéz ezen változtatni.

Felelősségvállalás és erőforrások

A változásban segíthet az egyéni felelősségvállalás. Mindenkinek joga van a biztonságra és minden felnőtt személynek vállalnia kell tetteiért a felelősséget. Ha valaki bántalmazott, akkor meg kell erősítenie magában, hogy „nem velem van a baj, hanem azzal, ami velem történt”. A bántalmazó célja, még ha nem is tudatosan, de az, hogy az önértékelést, önrendelkezést leépítse. Így azt kell erősítenie annak, aki ezt elszenvedi, hogy ő maga jó, és segítséget kell kérnie, mert a helyzet viszont nem jó. Ez sem mindig könnyű, hiszen függőség alakulhat ki a két fél között, és a bántalmazott felnagyítja a másik fél jó tulajdonságait, amivel elviselhetővé válik számára, ami történik: „legalább dolgozik, legalább nem iszik, legalább nem csal meg, de egyébként szeret”. Az erőszak akármekkora szeretet mellett sem elfogadható, és nem lehet soha megoldás.
Normális körülmények között, amikor nincs járvány, érzéseinket sokfelé csatornázzuk, és egyértelmű határok vannak az életünk különböző színterei, szerepei és területei között. Most mindezek összemosódhatnak. Segít elkerülni az agressziót, ha újra gondoljuk a szerepeinket és határainkat. A „félig áteresztő és válogató” határok az egészségesek. Amikor meg lehet válogatni, hogy kit és mit engedünk be a négy fal közé, mennyi ideig engedjük be. Közösen döntünk-e vagy felülírjuk egymás döntéseit? Több időnk lehet magunkra, így figyelhetünk még inkább az érzéseinkre. Az érzéseink mit jelentenek számunkra, ki felé irányul valójában, mi a gyökere? Biztos, hogy a páromra, a gyerekre vagy a szüleimre vagyok dühös? Mit kezdek most ezzel az érzéssel? A megoldás és a felelősség a felnőtt ember kezében van.

Ez a te véleményed, ez az enyém, juthatunk közös nevezőre, vagy akár találhatunk egy harmadik megoldást. A negatív megjegyzések, például az „Ezt nem jól csináltad” helyett fokozottabban használjuk az énüzeneteket: „Nekem ez nehéz, nekem fáj, én úgy érzem magam most, mint…”.

A közös beszélgetésekkel is mélyül a saját magam és a másik érzéseinek, szükségleteinek ismerete, megértése. A családfa és családi minták megbeszélésével nagyobb rálátásunk lehet azokra a tanult mintákra, amelyet érdemes kerülnünk, és olyan erőforrásokat, példaképeket találhatunk, amelyek segítenek abban, hogy a körülöttem lévőket és önmagamat egyre jobban tudjam elfogadni és szeretni.

Dobrai Zoltán

lelkigondozó, mediátor

családterapeuta-jelölt

Forrás: vasárnap.hu

Ha érdeklődik a személyes fejlődés, az önfejlődés témái iránt, iratkozzon fel hírlevelemre.

Rendszeresn küldök hasznos tartalmakat, melyek segítségével fejlődhet, inspirálódhat, segítségre lelhet…

A gondoskodó szeretet is okozhat válságot – rejtett családi örökségeink

A gondoskodó szeretet is okozhat válságot – rejtett családi örökségeink

A párokkal és családokkal való munka során kiemelt fontosságú módszer a múltra, családfára való visszatekintés. Sokszor nem is gondolnánk, mennyi kincsre – vagy felesleges, nehéz terhekre – találhatunk, amikor a felmenőink élettörténetét vázoljuk fel a saját szempontunkból. Hogyan járulhat hozzá a gondoskodó szeretet egy családi válsághoz?

Önmagában, ha valaki gondoskodó, azt a környezet és a társadalom pozitívnak ítéli meg és elismeri. Ha pedig egy férfi teszi mindezt, azt különösképpen értékeljük, hisz jellemzően úgy tartják, ez amolyan női tulajdonság. Amikor egy férjnek egyértelmű, hogy sokat dolgozik, anyagi biztonságot teremt a családjának, részt vesz a gyereknevelésben és a házimunkában is aktívan jelen van, azt elismerésre méltónak látjuk, és nem értjük, hogy miért hullott szét a házassága, hiszen „ő egy olyan jó ember”.

Együtt is működni kell

A családokkal való munkában inkább rendszerben tekintünk a párokra. Azt keressük, hogy együtt mire képesek, közösen mit hoznak létre: a pár együtt, a gyerekekkel és a hozzájuk közel álló személyekkel. A feleség szépen neveli a gyerekeket, és úgy tűnik, hogy nagyon jól megvannak együtt. Az ő számára a kapcsolat elején nagyon megnyugtató és vonzó volt a férfi stabilitása és odaadó szeretete. Majd az évek múlásával egyre kevésbé értékelte, hogy a párja szinte édesapaként óvja és támogatja őt. Ilyen esetekben csodálkoznak rá a rokonok és a baráti kör, hogy mi történt velük, hiszen olyan szép pár voltak.  

Ám a feleség inkább szabadságra vágyna, önállóságra, hiszen olyan családban nőtt fel, ahol nem kapott támogatást, nem volt igazán kihez kötődnie. Nem tanulta meg elfogadni a gondoskodó szeretetet, számára idegen az, hogy ő mindent megkap. A gyermekkori hiányt töltötte be a kapcsolatuk elején a segítő és határozott férfi, akiben meg lehet bízni, aki támogató, s aki mellett nem kell dönteni nagy dolgokban. Az asszonynak nincs forgatókönyve arra, hogyan kell jól lenni ebben a légkörben. Ahhoz szokott hozzá, hogy minden bizonytalan és kiszámíthatatlan: a férfiak jöttek-mentek az életükben, hiszen az édesanyja sem tudott biztonságosan kötődni. A férj pedig egy olyan apa mellett nőtt fel, aki szintén minden anyagi támogatást megadott a családjának, igaz őt alig látták. Azon már tudott változtatni, hogy több időt töltsön a családjával, viszont a túlvédő, gondoskodó attitűdöt nem tudja levetkőzni. Miért is tenné, hiszen ezért őt a társadalom elismeri. 

Átformálható örökség

A változás lehetősége ott van mindenki számára. A kérdés sokszor az, hogy hajlandóak vagyunk-e megfizetni az árát. Az évtizedek vagy generációk örökségét nem tudjuk átformálni egyik napról a másikra. A változás sok fáradtsággal, idővel és fájdalommal is járhat. A régi, berögzült és biztonságos működéseket feladni akár félelmetes, riasztó és kiszolgáltatott is lehet.

Általános jelenség, hogy amíg nem vagyunk gödörben, addig inkább elodázzuk a változást. Viszont nem érdemes megvárni a legmélyét, mert onnan nehezebb kimászni. Bátorságra és kitartásra van szükség a változáshoz. Sok beszélgetéssel, a múlt feldolgozásával, tudatossággal és akár segítségkéréssel új egyensúly jöhet létre a kapcsolatban és az életünkben.

Nem mindegy, hogy rombol vagy épít!

Az említett eset kapcsán a férj, átdolgozva és felismerve családi örökségeit, képes lehet változtatni a túlvédő és mindig gondoskodó hozzáállásán. Ehhez szüksége van arra a biztonságra, hogy tudja, felesége nem fogja elhagyni, és szereti akkor is, ha nem áll mellette óvó, féltő gondoskodással minden pillanatban: akkor is visszatér hozzá, ha ő szabadon engedi. A feleség pedig rádöbbenthet, hogy nem kell a korábbi családi viszonyokat megismételnie az életében. Dönthet másképpen is, hiszen ő nem a saját édesanyja. Felismerheti magát mindenkitől szabad, felnőtt személyként. Felfedezheti, hogy a párja szeretete elfogadható, és együtt meríthetnek a kiszámíthatatlan és változó múltból, ami most spontaneitásként, kreativitásként és játékosság formájában jelenhet meg a kapcsolatukban. Így erőforrássá válhat mindaz, ami eddig romboló volt számukra.

Megtanulható, hogy úgy szeressük a másikat, ahogyan neki erre szüksége van. Azon a nyelven szóljunk hozzá, amit ő ért, és el is tud fogadni. Így formálhatunk a nehézségekből lehetőséget és a kapcsolatot szétfeszítő erőből hidakat egymás felé.

Dobrai Zoltán

lelkigondozó, mediátor

családterapeuta-jelölt

Forrás: vasárnap.hu

Ha érdeklődik a személyes fejlődés, az önfejlődés témái iránt, iratkozzon fel hírlevelemre.

Rendszeresn küldök hasznos tartalmakat, melyek segítségével fejlődhet, inspirálódhat, segítségre lelhet…