Van kiút a szerfüggőségből, a játék-, alkohol- és munkafüggőségből – beszélgetés Orsolics Zénóval

Van kiút a szerfüggőségből, a játék-, alkohol- és munkafüggőségből – beszélgetés Orsolics Zénóval

Orsolics Zénó segítő szakemberrel, addiktológiai tanácsadóval beszélgettünk, aki belülről ismeri a drogfüggőséget, és most olyanoknak segít, akik a lelkükben élő hiányokat különféle függőségekkel igyekeznek pótolni, tönkretéve ezzel önmagukat és környezetüket. A függőségek prevenciója kilenc hónappal a születés előtt kezdődik, és ha mégis beleesik a gyerek ebbe a csapdába, van kiút – ezt sugallja az ő sorsa és segítő hozzáállása.

Kép: freepik.comhirdetés

– Melyik a legfiatalabb korosztály, akik kapcsolatba kerülnek a droggal? Jellemzően kamaszkorban alakul ki a drogfüggőség?

– Amikor fiatalkorúak drogterápiás intézményének voltam a szakmai vezetője, akkor a legfiatalabb kliensünk 12 éves volt. Ez a fiú tulajdonképpen 9 éves korában kezdett el cigarettázni és kávézni. Innentől szinte egyenes út vezetett nála az alkoholhoz és a kábítószerekhez.

Általánosságban elmondható, hogy a fiatalok leginkább a serdülőkorban, 15-16 évesen próbálják ki a „felnőtt viselkedéshez” kapcsolódó tiltott szereket. Ez az időszak a veszélykeresés és az identitás kialakulásának is az időszaka. Azt is fontos tudnunk, hogy nem minden kipróbáló lesz a későbbiekben függő csak egy nagyon csekély részük. Leginkább azon fiatalok „szorulnak” bele a drogok okozta mámorkeresésbe, akiknél komoly mentális hiányok vannak. Ilyen értelemben nagyon is vannak rizikófaktorok. Ilyen veszélyforrás lehet a szétesett család, a negatív, rossz minták, a függőségre való hajlam, feldolgozatlan traumák, stb. A többi serdülő viszont elmondhatja a kortársainak, hogy kipróbált szereket, és néhány hónap vagy év múlva már feledésbe merül ez az időszak.

Azok a fiatalok, akik benne ragadnak a drogok kipróbálásában, már nem puszta kíváncsiságból vagy beilleszkedési vágyból drogoznak, hanem mert úgy érzik, „választ” találtak érzelmi, mentális problémáikra.
Gyakran mondjuk, hogy a szenvedélybetegség az érzelmi élet zavara. Ezáltal nemcsak az alapproblémájuk marad meg, de még a függőséggel járó problémákat is beemelik az életükbe. Sok esetben tapasztalom, hogy például apa és fia eltávolodnak egymástól, és ez további kihívások elé állítja a fiúkat. Nagyon fontos témának látom, hogy az apák közeledjenek határozottan és szeretettel fiaik felé. Minden hétre jut egy édesapa, akivel erről beszélgetek a praxisomban, hogy mennyire fontos az egyértelmű határok kijelölése és a szeretet kifejezése. Ezt tanulni kell, hiszen nem úgy születtünk, és sokszor gyerekkorunkban sem tanultuk meg, miként fejezzük ki szeretetünket, érzéseinket.

– Munkám során egyre több családdal találkozom, ahol vagy a férj vagy a gyerekek nagyon sok időt töltenek számítógépes játékokkal. A játékfüggőség lehet a szerhasználatnak az előszobája, vagy ennek teljesen más a természete?

– A függőségek skálája többféleképpen felosztható. Lehet legális vagy illegális egy szer, és lehet kémiai vagy viselkedésbeli egy függőség. Jellemzően a kémiai függőségekről több szó esik. Talán a köztudat veszélyesebbnek vagy elítélendőbbnek tekinti ezt a halmazt, és kevesebbet beszélünk a viselkedési függőségekről, mint például a szerencsejáték, az online játék, a munkamánia vagy a vásárlási mánia. Egyéni az, ami igazán veszélyes: mindig az, ami az egyén számára problémát okoz, amire fogékony. Ehhez ismernünk kell az egyén erőforrásait, családi hátterét, genetikai adottságait is. A kontrollvesztő személyiségű emberek fokozottan veszélyeztetettek, számukra okozhat nagy károkat akár a szerencsejáték-függőség is.

Manapság egyre nagyobb teret hódítanak a viselkedési függőségek. Gondoljunk csak a szinte az egész társadalmat érintő telefon- vagy közösségi média-függőségre! Ennek következményeit és az emberi fajra gyakorolt hatását majd húsz-harminc év múlva láthatjuk tisztábban. Az azonban már most látszik, hogy az emberi viselkedésre és szociális kapcsolatainkra negatívan hatnak az okoseszközök, és ez leginkább magányban, depresszióban, negatív énképben jelentkezhet. Viszont a jelen helyzetben, a koronavírus-járvány idején kifejezetten életmentő lehet az online terápia igénybevétele vagy az online segítő lehetőségek megtalálása.

Orsolics Zénó

– Tehet azért a szülő, hogy gyermeke elkerülje az ilyen helyzeteket, és ne legyen függő?

– Csakis a szülő tehet azért, hogy gyermeke jó döntéseket hozzon. A drogprevenció ugyanis a születés előtt kilenc hónappal kezdődik. Érdemes a drogról a fókuszunkat áthelyezni a gyermekre és a gyermekünk személyiségére. Jó esetben mire serdülőkorba ér alapvetően megismerjük őt, és így fel tudjuk készíteni a felnőtt élet kihívásaira.

Nagyon fontos a realitás-kontroll. Ha a gyermekünk ismeri és tiszteli a családi értékrendet, betartja a határokat, terhelve van, tehát részt vesz valamilyen formában a közös háztartási feladatokban, takarítja a szobáját, tanul, mértékkel sportol vagy különórára jár, boldog és kiegyensúlyozott lesz.

Ezt még a kamaszkor előtt el kell érnünk nála, hiszen a serdülőkorban az eddigi rendszer is felborul és lazává válik. Serdülőkorban ugyanis a többszintű változások némileg kibillentik az egyensúlyából, és a szülő „tükröt kap” saját hitelességéről vagy nevelési elveiről. Ezzel nehéz szembesülni és elfogadni, de a serdülő jó tükör tud lenni. Egy újabb életciklusba lép, amelyben más szülői hozzáállást kell tanúsítani, ez a „húzd meg, ereszd meg” időszaka.

– Mit tegyen és mit ne tegyen, ha azt tapasztalja, hogy rendszeresen valamilyen narkotikummal él a gyermek, vagy káros szenvedélyek rabja lett?

– Serdülőkorban olyan változásokon megy keresztül gyermekünk, amelyeket nehéz a szülőknek lekövetni. Újra meg kell ismerni, újra fel kell fedezni őt. Identitást épít, elhelyezi magát a világban. Sok helyzetet meg lehet oldani a családon belül, azonban ha azt tapasztalja a szülő, hogy nem kompetens a témában, akkor érdemes külső szakemberhez fordulni. Amennyiben a gyermek elzárkózik, úgy is van értelme a terápiának. Ilyen esetben érdemes hozzátartozói tanácsadást kérni, de lehet pár- vagy családterápiára is jelentkezni, mert annak is közvetett hatása van a gyerekre. Sokkal többet segít, mint azt elsőre gondolnánk!

A család egy rendszer. Mindenki hat mindenkire. Amikor a szenvedélybeteg családtag nem akar segítséget kérni, akkor érdemes annak eljárnia segítőhöz, akinek problémát jelent a kialakult helyzet.

Amikor elkezdődik a változás az egyénben, az hat a család többi tagjára is, így a függő családtagra is. Érdemes kerülni a szélsőséges megnyilvánulásokat. A túlzottan megengedő vagy kontrolláló szülői attitűd nagyon káros tud lenni, és szélsőséges viselkedéshez vezethet.

– Mit tehet önmagáért az, aki érzi, hogy bajban van?

– Az lenne egy ideális állapot, amikor nem szégyelljük a lelki problémáinkat, hanem segítséget kérünk. Jó hasonlat erre a testi tünet, betegség: hiszen akkor sem érzünk szégyent, amikor megbetegszünk vagy fáj a fogunk, helyette inkább keresünk egy megfelelő szakembert, akiben bízunk, aki segít megoldást találni a problémánkra. Így van ez a lelki betegségekkel is. Mindenképp olyan szakembert válasszunk, akiben megbízunk, aki szimpatikus és hiteles számunkra, és akivel szót értünk. Most különösen fontosnak látom ezt. A világjárvány előhozott sok olyan mentális betegséget, amely „békeidőben” elfogadható szinten maradt vagy még csak lappangott. A járvány okozta globális szorongás, az egyedüllét, a szeparáció, a kiszámíthatatlanság rég nem tapasztalt helyzet elé állít minket. Krízisben minden erőforrásunkat, energiánkat mozgósítjuk a túléléshez. Amikor majd elmúlik a vész, akkor megengedjük magunknak, hogy lazítsunk, akkor fognak leginkább előjönni a vírus lelki következményei és az általa generált lelki betegségek. A válsághelyzetekben a szenvedélybetegség felerősödik, az alkohol és a különböző bódító szerek használata megnyugvást ad és eltereli a figyelmet olyan valós problémákról, mint a félelem, a kiszámíthatatlan jövő, a magány és a frusztráció.

Több olyan oldal is alakult az interneten, ahol segítő foglalkozású emberek díjmentes online segítségüket ajánlják fel a koronavírus-járvány idején.

Ez nemzetközi tendenciává vált. Jelenleg én is, néhány munkatársammal, egy nemzetközi segítő applikáción dolgozom, amely reményeim szerint tavasszal el is indulhat, és óriási segítséget nyújt majd az embereknek, hogy az otthonukból, diszkréten kérhessenek segítséget.

Orsolics Zénó drogprevenció családterápia mentálhigiénés szakember kamaszproblémák kábítószerfüggőség

kepmas.hu

 

Ha érdeklődik a személyes fejlődés, az önfejlődés témái iránt, iratkozzon fel hírlevelemre.

Rendszeresn küldök hasznos tartalmakat, melyek segítségével fejlődhet, inspirálódhat, segítségre lelhet…

A múlt újraértelmezhető és a jelenünk megváltoztatható! – Generációs minták a párkapcsolatban

A múlt újraértelmezhető és a jelenünk megváltoztatható! – Generációs minták a párkapcsolatban

Kommunikációnkban a jéghegy csúcsaként sokszor csak annyi látszik, hogy a másik túl sokat kérdez, vagy épp még válaszra sem méltat. A kapcsolatainkban legtöbbször a másik ember pillanatnyi reakcióját látjuk. Nem tudjuk, miként ébredt fel aznap, milyen hatások érték, mielőtt velünk találkozott. Azt sem ismerjük, hogy milyen tudattalan, évtizedekre és generációkra visszanyúló családi örökségének megnyilvánulásaival találkozunk a jelenben.

Egy fiatal házaspár kért segítséget, mert úgy érezték, hogy a konfliktusaikból nem tudnak kilépni, és ez eltávolítja őket egymástól. Első pillantásra egy kommunikációs problémának is tűnhetne az ő nehézségük, viszont ennél mélyebben gyökereztek az egymás meg nem értésének okai. A férfi ugyanis rendre kíváncsi volt feleségére, ő viszont alig-alig válaszolt férjét kielégítő módon.

Minél több mindenre volt kíváncsi vele kapcsolatban, a nő mintha egyre távolabb került volna, a férje pedig elutasítottságot és tehetetlenséget, végül magányt élt át.

Mit tehetne azért, hogy a feleségéhez közelebb kerüljön? Csak a jéghegy csúcsa látszott számára: hogy nem beszél, mintha nem is érdeklődne iránta. Egyre csak próbálkozott, de folyton a szótlanságába ütközött. A terápiás folyamatban kiderült, hogy a feleséget származási családjában soha nem kérdezték arról, hogy mi van vele, hogy van, mi foglalkoztatja, hogy érzi magát. Így nem is tanulta meg, hogy miként reagáljon az effajta érdeklődésre, sőt, alig-alig tudta még maga számára is megfogalmazni a saját érzéseit, hiszen korábban ezzel nem foglalkozott.

Külső szemlélő azt hihetné, a válaszadás könnyű, sőt, örülhetne a nő, hiszen párja érdeklődő és kíváncsi. Mégis leginkább megnémult a férje kérdésére, olykor még dühös is lett, mivel számára a másikból csak a jéghegy csúcsa látszott: férje kérdésekkel bombázza, számonkéri, nem hagyja békén. Értetlensége és tehetetlensége teljesen őszinte volt. „Mit akar ő tőlem? Miért kérdez ilyeneket? Mondtam már, hogy jól vagyok” – ilyen és hasonló gondolatok fogalmazódtak meg a feleség fejében.

Amikor a családfa-feldolgozáshoz érkeztünk, kiderült, hogy ő soha nem tapasztalta meg, milyen az, amikor valaki kíváncsi rá.

Azt sem tudta, miként reagáljon az őszinte érdeklődésre. Gyermekkora és fiatalkora legfontosabb kérdései azok voltak, hogy ma épp mit kell nélkülöznie, és az apja aznap mennyit ivott. Nem érdeklődtek, hogy érzi magát, milyen volt a napja, és milyen vágyakkal, célokkal és nehézségekkel küzd. Legfőbb vágya a biztonság és a nyugalom volt. Így érdekes módon hozzáment egy megbízható és húsz évvel idősebb férfihoz, aki már elég nyugodt, kiszámítható és nem mellesleg erős is. Úgy tűnik, megkapta a biztonságot és a nyugalmat, amire vágyott, „épp csak a nyomulós kérdéseivel ne jönne folyton.”

Mit lehet ilyenkor tenni? – merül fel a kérdés bennünk. Mint ahogyan minden ember és minden kapcsolat más és más, így nem léteznek minden helyzetre alkalmazható receptek. Ami viszont biztosan állítható, hogy a kapcsolat mindegyik szakaszában érdemes sokat beszélgetni és mesélni a származási családunkról, amelyben felnőttünk. A családfa feldolgozása is ebben segíti a párt az ülések alkalmával. A családok otthon a két találkozás között megrajzolják a családfájukat két-három nemzedékre visszamenőleg, és rendhagyó módon azt gyűjtik össze, hogy kinek milyenek voltak a kapcsolatai, hogyan házasodtak, milyen emlékezetes történetek kötődnek az egyes személyekhez. Az említett házaspár esetében fontos lehet megismerniük, hogy miként kommunikáltak a szüleik és a nagyszülők. Hogyan zajlottak a beszélgetések? Ki hogyan fejezte ki az igényeit, vágyait? Fontosak voltak-e ezek a beszélgetések vagy témák a felmenők életében, vagy ez leginkább csak sokadlagos kérdés volt az élet kihívásai közepette?

Akárhogyan is alakult a családfa története, biztosan segít saját magunk és a jelen helyzetek megértésében, a nehézségek elfogadásában vagy épp újabb erőforrások és megoldási stratégiák felfedezésében.

Mint kiderült, a feleség családjában a legfontosabb a túlélés volt: legyen mindennap megfelelő mennyiségű étel az asztalon, és hazaérve az apa az alkoholtól inkább álmos legyen, mintsem agresszív. Bár a feleség családi hátterének jó részét ismerte férje is, mégis mintha most más füllel hallgatta volna. Mi változott? A terápiás szoba vagy a segítők jelenléte miatt figyelt másképp? Azt hiszem, leginkább ő változott és lett egyre érzékenyebb a mélyebb mozgatórugók megértésére. Most értette meg először, hogy nem azért nem kap választ és merül mély hallgatásba párja, mert nem akar beszélgetni, hanem mert nem tudja, miként reagáljon, szinte szavai sincsenek a válaszadásra. Lassan elkezdtek kommunikálni a kommunikációról. Minél több mindent osztottak meg saját magukról, érzéseikről, egyre közelebb kerültek ahhoz a közös nyelvhez, amelyet mindketten értenek és szívesen beszélnek.

A férfi megértette, hogy felesége számára a biztonságot kell megteremtenie azzal, hogy nyugalomban beszélgetnek. S érdekes módon később valamiképpen az étkezések köré csoportosultak a komolyabb és mély beszélgetéseik. Úgy tűnt, hogy régi családi mintákhoz tudtak alkalmazkodni és ezekkel jól bánni. Ez nem azt jelenti, hogy egyik pillanatról a másikra már jól is voltak, hanem hogy hétről-hétre többet értettek meg saját magukból és a másikból is. „Ez olyan mesterkélt módszer, nem is igazi” – gondolhatnánk, és ugyanez elhangzik a párok szájából is. Igazuk is van, mivel leginkább az a természetes és magától értetődő számunkra, amit gyerekként megtapasztaltunk a családunkban. Egy hosszabb önismereti folyamat végén viszont már választhatunk. Eldönthetjük, hogy a korábbi jól megismert mintát követjük, amely kétségkívül biztonságos, mert ismerős; vagy a még szokatlan, kicsit kényelmetlen megoldást választjuk, amely bár még ismeretlen, de egyre kényelmesebb és jobb, mint az előző.

Tehát nem kell csodálkoznunk azon, ha nem megy olyan gyorsan a változás, mint elvártuk magunktól.

A korábbi szokásaink, kommunikációs stílusunk sem egyik hétről a másikra alakult ki, hanem évek és sok-sok „gyakorlás” kellett hozzá. Így lehet a jelenünk is reménykeltő: türelemmel és gyakorlással a múlt újraértelmezhető és a jelenünk megváltoztatható.

kepmas.hu

Dobrai Zoltán

mentálhigiénés tanácsadás, mediáció, pár – és családterápia

Ha érdeklődik a személyes fejlődés, az önfejlődés témái iránt, iratkozzon fel hírlevelemre.

Rendszeresn küldök hasznos tartalmakat, melyek segítségével fejlődhet, inspirálódhat, segítségre lelhet…

Családi rítusok vészhelyzetben – amikor minden változik

Családi rítusok vészhelyzetben – amikor minden változik

A kiszámíthatóság a jelen járványügyi helyzetben vagy legalábbis egy időre mindenképpen veszni látszik. Új rítusokat és szokásokat kell kialakítanunk. Ebben segít a gyermekekben leginkább jelenlévő spontaneitás, ami szerencsére a felnőttekből sem veszett el teljesen. Rugalmasságra van szükség, mivel új helyzetekre kell gyors és eddig ismeretlen válaszokat adnunk.

A családi rítusok hasonlóak a szokásokhoz, viszont annál többek, mert érzelmekkel telítettek, önmagán túlmutató jelképes jelentései vannak. Mindannyian kialakítunk rítusokat, amelyek napról napra, hétről hétre „előírják”, hogy mi és hogyan történik. Megadják a közösséghez-tartozás élményét, strukturálják az évet, a hétköznapokat, az ünnepeinket, és átalakítanak bennünket kívül, belül. Rítusaink másképp jelennek meg a hétköznapokon, és másképp húsvétkor – ahogy megvannak a hétköznapok berendezési tárgyai, de másra van szükség a munkahelyen, ünnepkor vagy pihenéshez. Ezek a tájékozódási pontok kiszámíthatóságot és biztonságot is adnak, így amikor arra kényszerülünk, hogy ezeken változtassunk, az sok feszültséggel, szorongással, kiszolgáltatottsággal is járhat.

Önmagán túlmutató jelentése van rítusainknak, így a reggeli készülődésnek, a pihenésnek, az ünnep előtti nagytakarításnak is. Nem csak öltözetünkben változunk át ilyenkor, hanem gondolatainkban, belsőnkben is. Mintha a takarítás, utazás egyfajta rendszerezést is jelentene, önmagunk áthangolását. Elindulni a munkába, a kedvenc bögréből inni a kávét, és elvinni a gyereket az iskolába – mind-mind mélyebb üzenetet hordoz, mint dolgozni, inni, utazni.

A munkahelyre menni azt is jelenti, hogy kiszakadok az otthoni légkörből, más szerepet veszek fel, megváltozik a testtartásom, ráhangolódok a napi feladatokra. A bögre színe, a kávézás helye is különösen fontos lehet számunkra. Többletüzenete, hogy ez az én időm, az én helyem, ez segít, hogy találkozzak önmagammal, és számot vessek az előttem álló idővel. Az iskolába vezető út is többet jelent, mint gondolnánk. Hozzátartoznak a beszélgetések, az igyekezet izgalma is, sőt még az összezörrenések is. Elhagyva a szülői gondoskodást egy kihívásokkal, feladatokkal teli környezetbe való megérkezést is jelent az utazás, amely alatt van idő felkészülni és elkészülni. Így strukturálják a rítusok az időt és a teret. Másképp élünk a hétköznapokban és mást teszünk az ünnepeink első és második napján, majd a két ünnep között. Mindezek határkövek is az életünkben, vonatkozásik pontok. Nagyjából tudjuk, hogy mire számíthatunk egy szokásos szerdán és egy vasárnapon, s ezeket rítusainkban is elválasztjuk egymástól.

Ha össze van zárva a család, és mindenki otthon dolgozik, tanul, akkor új rítusokra van szükségünk. Ez a rítustalan helyzet még ismeretlen, ezért sok feszültséggel és bizonytalansággal járhat együtt. Nagyfokú együttműködésre, megértésre és kreativitásra van szükség a család minden tagja részéről. Új formája van a közös étkezésnek, a munkaközi szüneteknek, a találkozásoknak és a pihenésnek is. A szokásaink és a többlettartalommal járó rítusaink is hiányozni kezdenek, majd idővel újak lépnek helyükbe, mert szükségünk van rájuk. Láthatatlan határokat és új szabályokat állítunk, mert ez ad biztonságot.

Ha a rítusok merevek, akkor még nagyobb kihívás előtt áll a család. Ők azt gondolják, hogy mindenki így csinálja, és nem lehet máshogy. Viszont most felfedezhetjük saját erőforrásainkat, rácsodálkozhatunk, hogy képesek vagyunk másképp működni. Fontosak mindannyiunk számára a rítusok, mert ez közösségformáló erő. „Ha te úgy gondolkodsz, mint mi, és úgy ünnepelsz, ahogyan mi szoktunk, akkor hozzánk tartozol.”

Nem megkötni akarjuk egymást, hanem a másikhoz, közösséghez tartozásunkat fejezzük ki, ami megvéd és támogat. Az új rítusok közös kialakításához szükség van a család minden tagjára. Mindez kevésbé lesz fájdalmas, ha a változáshoz az értő és meghallgató, odafigyelő kommunikációs stílust választjuk. Ha kíváncsiak vagyunk a másikra, és érdeklődünk arról, hogy a mellettünk lévő mitől fél, mi segítene neki, mire van szüksége…

vasarnap.hu

Dobrai Zoltán

mentálhigiénés tanácsadás, pár – és családterápia, mediáció

Ha érdeklődik a személyes fejlődés, az önfejlődés témái iránt, iratkozzon fel hírlevelemre.

Rendszeresn küldök hasznos tartalmakat, melyek segítségével fejlődhet, inspirálódhat, segítségre lelhet…