MRI (Mental Research Institute) / Palo Altó-i Iskola
Elméleti háttere és kialakulása A Palo Altó-i iskola az 1950-es, 60-as évek Kaliforniájában alakult ki, a Gregory Bateson-féle kutatócsoport eredményeire és a kommunikáció-elméletre támaszkodva. Kiemelkedő alakjai közé tartozik Don Jackson, Paul Watzlawick, John Weakland és Jay Haley. Ők fedezték fel, hogy a családban jelentkező „tünetek” nem egyszerűen egy adott személy elmeállapotából vagy lelki zavarából fakadnak, hanem a családi (illetve tágabb interperszonális) kommunikációs mintákból. A csoport rendszerelméleti nézőpontot alkalmazott, és kifejlesztette a „rövid terápia” (brief therapy) koncepcióját.
Főbb elvek és módszerek Az MRI szemlélet lényege, hogy a terapeuta nem a diagnózisokat vagy személyiségháttereket helyezi előtérbe, hanem a családtagok közötti visszacsatolási hurkokat vizsgálja. Ez a problémafókuszú megközelítés azt feltételezi, hogy a családtagok nem megfelelő módon igyekeznek megoldani a konfliktusokat, és így akaratlanul is fenntartják a problémát. A terápia a legkisebb hatékony változást célozza, amit általában rövid ülésszám alatt érnek el. A megközelítés egyik fontos fogalma a „double bind” (kettős kötés) – olyan ellentmondásos üzenet, amelyben a személy semmiképpen sem tud helyesen reagálni anélkül, hogy valamilyen formában sérülne. A terapeuta feladata ennek tudatosítása vagy feloldása a családi kommunikációban. A módszertan gyakran alkalmaz direkt, paradox intervenciókat (például „tegyenek úgy, mintha nem akarnának változást”), hogy megtörjék a fennálló köröket.
A terápiás folyamat menete Az MRI-féle terápia általában rövid – jellemzően tíznél kevesebb ülésből áll –, és nagyon célorientált. Az első lépések között a terapeuta pontosan meghatározza a „panaszt”, azaz a család vagy az egyes tagok által megfogalmazott problémát. Ezután a figyelem arra irányul, hogy milyen megoldási kísérletekkel próbálkoztak már a családtagok – ezek ugyanis többnyire hozzájárulnak a probléma fennmaradásához. A terapeuta ezután alternatív, gyakran meghökkentő vagy „szokatlan” megoldási javaslatokat kínál, amelyek célja, hogy megbontsák a diszfunkcionális visszacsatolásokat. A módszer nagy erénye, hogy rövid idő alatt is hatékony lehet, emellett a család időbeli és anyagi terheit is csökkenti. Hátránya lehet, hogy a „rövid terápia” megközelítés nem mindig ad teret a mélyebb családi dinamikák feltárására, bár nem is ez a célja.
Felhasznált irodalom
Watzlawick, P., Weakland, J. H., & Fisch, R. (1974). Change: Principles of Problem Formation and Problem Resolution. New York: W. W. Norton. Jackson, D. D. (1965). Family Process: An Interactional Approach. Springfield, IL: Charles C. Thomas.
Strukturális családterápia (Salvador Minuchin)
Történeti keret A strukturális családterápia a 1960-as években vált széles körben ismertté, amikor Salvador Minuchin – eredetileg Dél-Amerikából származó pszichiáter – az Egyesült Államokban
kezdett dolgozni alacsony jövedelmű, sokszor szegregált közösségekben. Megfigyelte, hogy a családokban kialakuló problémák gyakran abból fakadnak, hogy a család belső struktúrája túl merev, túl diffúz, vagy a hierarchiák és határok torzultak. Minuchin felfedezéseit először a Philadelphiai Gyermekvezetési és Pszichológiai Intézetben rendszeresítette, majd a módszer számos országban elterjedt.
Alapfogalmak Központi szerepet játszik a hierarchia és a családtagok közötti határok (boundaries) fogalma. Minuchin szerint a családi alrendszerek – például a szülői alrendszer és a testvéri alrendszer – helyes működéséhez egyensúlyra van szükség a közelség és az autonómia között. Ha a határok túlságosan átjárhatók (diffúzak), a szerepek is feloldódnak; ha viszont túl merevek, akkor a családtagok közötti kapcsolódás lesz korlátozott. A terapeutának az a feladata, hogy érzékelje, hol vannak ezek a strukturális problémák, és segítse a családot a határok megfelelő újraalakításában.
A terápiás gyakorlat A strukturális családterápia aktív beavatkozást jelent: a terapeuta gyakran „belép” a családi interakciókba, illetve jeleneteket állít be az ülés során, hogy lássa, miként működik élőben a család. Ezt nevezik enactment-nek. A terapeuta felhívhatja például a szülőket, hogy mutassák be, miként szokták megoldani a gyerek esti lefektetését. Miközben a szülők ezt előadják, a szakember figyeli a hierarchiát, a határokat, és beavatkozhat, ha szükséges – például felkérheti az egyik szülőt, hogy lépjen előteljesebben a „vezető” szerepbe. A módszer előnye a gyakorlati szemlélet: a probléma nagyon gyorsan láthatóvá és alakíthatóvá válik. Ugyanakkor, mivel intenzív beavatkozásokat alkalmaz, a családtagoknak szükségük lehet időre, hogy feldolgozzák az új élményeket. Ezért fontos a terapeuta kompetens irányítása, aki figyel arra is, hogy senki se érezze magát túlzottan „megfigyelve” vagy kritizálva.
Felhasznált irodalom
Minuchin, S. (1974). Families and Family Therapy. Cambridge, MA: Harvard University Press. Minuchin, S., Rosman, B. L., & Baker, L. (1978). Psychosomatic Families: Anorexia Nervosa in Context. Cambridge, MA: Harvard University Press.
Stratégiai családterápia (Jay Haley és Cloe Madanes)
Elméleti beágyazottság A stratégiai családterápia az MRI és a Milton H. Erickson-féle hipnoterápiás iskola határán született. Jay Haley – aki az MRI munkatársaként is tevékenykedett – és Cloe Madanes közösen fejlesztették tovább a rövid, megoldásközpontú, de erőteljes beavatkozásokat előnyben részesítő irányzatot. A stratégiai megközelítés elsősorban a hatalmi viszonyokat és a kontroll kérdéseit állítja a középpontba.
Főbb elképzelések A stratégiai terápia úgy tekint a család problémáira, mint olyan helyzetekre, amelyekben a „tünet” valamilyen működő megoldás a család egyes tagjainak szempontjából. Például egy gyerek viselkedési zavarai olykor azt a célt szolgálhatják, hogy eltereljék a figyelmet a szülők házassági konfliktusáról. A terapeuta feladata, hogy „stratégiát” dolgozzon ki a család számára, amellyel a tünetre már nincs szükség.
Jay Haley híres arról, hogy paradox feladatokat adott a családoknak (például „Folytassák ezt a vitát, de pontosan este 6:00 és 6:30 között!”), hogy a családtagok kilépjenek a korábbi reaktív mintákból. Cloe Madanes ehhez további humanisztikus elemeket tett hozzá, például azt vizsgálta, hogy a tünet „erkölcsi üzenetet” hordoz-e, és hogyan lehet azt a családi kapcsolatok javára fordítani.
Terápiás megközelítés A stratégiai terapeuta általában rövid idő alatt célirányosan igyekszik elérni a változást. Felállít egy koncepciót arról, hogy a tünet milyen funkciót tölt be, majd ennek megfelelő „stratégiát” ajánl a családnak. Gyakran átkeretezéssel dolgozik, azaz új jelentést ad a tünetnek, vagy éppen azt kérdezi, mi lenne, ha a családnak érdeke fűződne a tünet megszűnéséhez. A megközelítés erőssége a gyors, kreatív beavatkozás, és hatékony lehet akut krízishelyzetekben. Viszont kritikaként sokan megjegyzik, hogy a stratégiai iskola kevésbé figyel a mélyebb érzelmi folyamatokra és a hosszabb távú személyes fejlődésre.
Felhasznált irodalom
Haley, J. (1973). Uncommon Therapy: The Psychiatric Techniques of Milton H. Erickson, M.D. New York: W. W. Norton. Madanes, C. (1981). Strategic Family Therapy. San Francisco: Jossey-Bass.

Bowen-féle transzgenerációs családterápia (Murray Bowen)
Történeti háttér Murray Bowen (1913–1990) amerikai pszichiáter, aki a családterápiás mozgalom egyik legkorábbi alakjaként transzgenerációs szemlélettel közelítette meg a problémákat. A 1950-es években a National Institute of Mental Health (NIMH) kutatási projektjeiben kezdte vizsgálni a skizofréniás betegek családjait, és arra jutott, hogy a családi kapcsolódások több generációra kiterjedő mintázatai rendkívüli módon befolyásolják a tagok mentális egészségét.
Központi fogalmak A Bowen-féle elmélet két fő koncepciója a differenciálódás és a trianguláció. A differenciálódás azt jelenti, hogy az egyén mennyire képes megőrizni saját autonóm identitását, miközben érzelmileg kapcsolódik a családhoz. A trianguláció pedig arra utal, amikor két családtag feszültségét egy harmadik bevonásával próbálják oldani (például a szülők közötti konfliktusokban a gyerek „közvetítő” szerepbe kerül). Bowen szerint a tünetek kialakulása gyakran arra vezethető vissza, hogy a családtagok nem képesek megfelelően differenciálódni, és érzelmi reagálás helyett reaktívan viselkednek. A transzgenerációs nézőpont miatt a terápia során fontos szerep jut a családi történetek, családfák (genogrammok) elemzésének is.
Terápiás folyamat A Bowen-féle terápia nem feltétlenül rövid; sokszor hosszabb folyamatként értelmezik, amelyben a kliens (vagy kliensek) megtanulják felismerni és kezelni a transzgenerációs mintáikat. A terapeuta támogató és edukatív szerepet tölt be: segít genogramokat készíteni, rámutatni a családtagok közötti érzelmi áramlásokra. A fő cél, hogy a személy jobban elkülönüljön („szelfesebb” legyen), miközben képes marad kötődni a többiekhez. A módszer előnye, hogy mélyreható változásra nyit teret, és a hosszú távú kapcsolatmintákra is reflektál. Hátránya lehet, hogy több időt igényel, és nem mindig nyújt azonnali gyakorlati megoldást.
Felhasznált irodalom
Bowen, M. (1978). Family Therapy in Clinical Practice. New York: Jason Aronson. Kerr, M. E., & Bowen, M. (1988). Family Evaluation. New York: W. W. Norton.
Narratív családterápia (Michael White és David Epston)
Előzmények és létrejött A narratív családterápia az 1980-as évek végén és az 1990-es évek elején fejlődött ki Michael White (Ausztrália) és David Epston (Új-Zéland) munkássága nyomán. Ez a megközelítés erősen épít a posztmodern szemléletre, amely tagadja az egyetemes, abszolút igazságok létezését, és úgy gondolja, hogy a valóságot nyelvi és társadalmi konstrukciók formálják.
Alapvető koncepciók A narratív irányzat szerint mindannyian történetek formájában értelmezzük az életünket. Ezek a történetek gyakran behatárolnak minket: ha valakit például egész gyermekkorában „nehezen kezelhetőnek” címkéznek, akkor felnőttként is aszerint meséli el saját sztoriját. A „problémafókuszú történet” azonban nem a teljes valóság, csak egy narratíva. A narratív családterapeuta arra törekszik, hogy leválassza a problémát az identitásról, és segít a családnak új, konstruktív történeteket írni. Gyakori technika a „külsővé tétel” (externalization), amikor a problémát nem a személy belső tulajdonságaként kezelik, hanem külső jelenségként („Hogyan hat rád a félelem, amikor meghallod a szüleid vitáját?”). Így felszabadul az út a szabadabb, rugalmasabb énkép és családi narratíva kialakítása előtt.
A narratív terapeuta feladata A terapeuta kérdésekkel és reflektív eszközökkel dolgozik, például: „Melyik volt az a pillanat, amikor nem a ‘dacos gyerek’ történetében érezted magad, hanem valami más történt?” Ez lehetővé teszi, hogy a kliens rátaláljon a saját kivételeire, erősségeire és olyan alternatív narratívákra, amelyek segítenek a változásban. A családtagok együtt is írhattak „levelet a problémának”, vagy szimbolikusan elképzelhetik, hogy milyen életük lenne a régi történet nélkül. A módszer előnye, hogy megerősíti a családot abban, hogy ők maguk a saját életük „szerzői”. Hátránya lehet, hogy a nagyon struktúrára vagy direktív vezetésre vágyó családok esetében elsőre nehezebben működik, hiszen itt nem egy előírt protokoll, hanem inkább egy folyamatosan alakítható párbeszéd dominál.
Felhasznált irodalom
White, M., & Epston, D. (1990). Narrative Means to Therapeutic Ends. New York: W. W. Norton. White, M. (2007). Maps of Narrative Practice. New York: W. W. Norton.
Megoldásközpontú családterápia (Steve de Shazer és Insoo Kim Berg)
Rövid történeti áttekintés A megoldásfókuszú rövid terápia (Solution-Focused Brief Therapy, SFBT) az 1980-as években, az Egyesült Államokban született meg Steve de Shazer és Insoo Kim Berg munkájának eredményeképpen. Gyökerei szintén részben az MRI iskola rövid terápiás megközelítéséből, részben a posztmodern szemléletből erednek.
Filozófiai alap A megoldásközpontú szemlélet szerint a családtagok már rendelkeznek mindazon erőforrásokkal, amik a változáshoz szükségesek, csak sokszor nem ismerik fel ezeket. Nem a problémákat kell alaposan kielemezni, hanem arra érdemes fókuszálni, hogy mi az, ami már most is működik. A terápia jellemző kérdései a „Kivételek” és a „Miracle Question” (Csodakérdés):
· Kivételek: „Mikor nem jelentkezik a probléma, még ha csak rövid időre is? Mi történik ilyenkor másként?”
· Csodakérdés: „Ha éjjel csoda történne és a problémák eltűnnének, honnan vennéd észre reggel, hogy megoldódtak?”
Terápiás módszertan A terapeuta empatikus, a kliens erősségeit hangsúlyozó attitűdje bizalmat épít, miközben folyamatosan kiemeli a sikeres kivételeket és a részleges megoldásokat. A cél a remény és a kompetenciaérzés növelése, amit rövid, néhány (5–10) üléses formában is hatékonyan alkalmaznak. A család közösen gondolkodik arról, hogyan tudnák megsokszorozni a már működő pillanatokat. Előny, hogy gyors és pozitív légkört teremt, amely sok család számára vonzó. Hátrányként felmerülhet, hogy a mélyebb kapcsolati traumák vagy súlyosabb pszichés problémák esetén más, elmélyültebb terápiás megközelítés is szükséges lehet.
Felhasznált irodalom
de Shazer, S. (1985). Keys to Solution in Brief Therapy. New York: W. W. Norton. Berg, I. K., & De Jong, P. (1996). Solution-building conversations: Co-constructing a sense of competence with clients. Families in Society: The Journal of Contemporary Social Services, 77(6), 376–391.
Viselkedéses és kognitív-viselkedésterápiás családterápia
Alapvető elméleti megközelítés A családterápia ezen irányzata a kognitív-viselkedésterápia (KVT) és a tanuláselmélet (behaviorizmus) alapjait ülteti át a családi kontextusba. A fókusz a családtagok megerősítési mintázatain, diszfunkcionális gondolatain és problémás viselkedésein van. A KVT családterapeuták szerint az egyének kölcsönösen befolyásolják egymás gondolkodását és cselekvéseit, ezért érdemes rendszerszinten megközelíteni a problémát.
Legfontosabb fogalmak
· Tanult viselkedés: A családon belüli reakciók, visszajelzések útján erősödnek vagy gyengülnek a viselkedésminták.
· Kognitív torzítások: Ha a családtagok irreális vagy önsorsrontó hiedelmeket (pl. „Ő mindig elhagy engem”) tartanak fenn, ez gyakran konfliktusokhoz és szorongáshoz vezet. A terapeuta segít megkérdőjelezni és újrafogalmazni ezeket a torzításokat.
· Pszichoedukáció: Sok esetben tanácsos a családtagokat tanítani bizonyos készségekre (például kommunikációs, problémamegoldó, konfliktuskezelő technikákra).
Terápiás folyamat A viselkedéses és kognitív-viselkedésterápiás családterápia struktúrált. A terapeuta felméri a családi interakciók mintázatait, célokat tűz ki, majd konkrét feladatokat ad – például kommunikációs gyakorlatokat vagy viselkedési kísérleteket –, amelyeket otthon vagy a következő ülésig kell gyakorolni. Szisztematikus visszajelzés alapján finomítják a stratégiákat. A megközelítés előnye a nagyon praktikus, cselekvésorientált fókusz. Olyan családoknál, ahol a működési zavar elsődlegesen kommunikációs vagy szocializációs mintákból fakad, igen hasznos lehet. Ugyanakkor, ha mélyebb érzelmi traumák vagy transzgenerációs konfliktusok vannak, esetleg további módszerek és hosszabb idő kellhet.
Felhasznált irodalom
Dattilio, F. M. (1998). Cognitive-Behavioral Therapy with Couples and Families: A Comprehensive Guide for Clinicians. New York: Guilford Press. Jacobson, N. S., & Margolin, G. (1979). Marital Therapy: Strategies Based on Social Learning and Behavior Exchange Principles. New York: Brunner/Mazel.
Funkcionális családterápia (Functional Family Therapy – FFT)
Történeti gyökerek és célcsoport A Funkcionális Családterápia az 1970-es években alakult ki James F. Alexander és Bruce V. Parsons munkássága nyomán. Eredetileg a magatartásproblémás, szerhasználati problémákkal vagy bűnözői viselkedéssel küzdő serdülők és családjaik kezelésére fejlesztették ki. A módszer azóta szélesebb körben is alkalmazottá vált, például a családi erőszak megelőzésében vagy a gyermekvédelmi rendszerben.
Főbb jellemzők Az FFT rendszerelméleti alapokon nyugszik, és ötvözi a viselkedéses, kognitív és szociális tanuláselméleti elemeket. A terápia középpontjában az a felvetés áll, hogy a problémás viselkedésnek a családon belül meghatározott „funkciója” van – vagyis a destruktív viselkedés egyfajta adaptív válaszként jöhet létre a család diszfunkcionális mintáira. A terápia célja, hogy felkutassa és pozitívabb funkcióra cserélje a romboló interakciókat.
Terápiás folyamat A Funkcionális Családterápia több fázisból épül fel. Az első lépés a motiváció növelése, ahol a terapeuta kiemeli az egyes családtagok értékeit, erősségeit, ezzel elősegítve a kezelésbe vetett bizalmat. A következő fázis a viselkedéses változás, amikor a terapeuta megtanítja a családtagokat konkrét készségekre (kommunikációs, konfliktuskezelési, problémamegoldó készségek). Az utolsó szakasz a generalizáció, melynek során a terápia eredményeit beépítik a hétköznapi életbe, és a család megtanulja fenntartani az elért pozitív működést. Az FFT egyik előnye, hogy kifejezetten a magas kockázatú, nehezen elérhető családokra van optimalizálva, bizonyítottan hatékony a fiatalkori bűnözés megelőzésében, a családi konfliktusok csökkentésében. Ugyanakkor a fókusz kifejezetten a viselkedésen és a funkcionális megoldásokon van, így kevésbé merül el a transzgenerációs vagy mélyebb érzelmi traumák feltárásában.
Felhasznált irodalom
Alexander, J. F., & Parsons, B. V. (1982). Functional Family Therapy. Monterey, CA: Brooks/Cole. Sexton, T., & Alexander, J. F. (2003). Functional family therapy. In T. Sexton, G. Weeks & M. Robbins (Eds.), Handbook of Family Therapy (pp. 213–232). New York: Brunner-Routledge.
A családterápiás mező rendkívül sokszínű. Minden iskola más szemszögből ragadja meg a családi problémák természetét, és más módon épít beavatkozásokat a változás érdekében. Az MRI/Palo Altó-i iskola a kommunikációs mintákat, a Strukturális irányzat a családi hierarchiákat, a Stratégiai megközelítés a hatalmi játszmákat, a Bowen-féle modell a transzgenerációs mintákat, a Narratív elmélet a történetek átírásának lehetőségét, a Megoldásközpontú terápia a kivételek és erőforrások feltárását, a Kognitív-Viselkedésterápiás szemlélet a konkrét viselkedésmódosítást, míg a Funkcionális terápia az erősen problémás viselkedések adaptív funkciójának átalakítását helyezi a középpontba. Ugyanakkor mindegyik iskola külön értéket képvisel, és mindegyik hozzátehet valamit a családterápia tudásbázisához, legyen szó a rövid, célorientált beavatkozásokról vagy a mélyebb, hosszabb távú folyamatokra való fókuszálásról. Az egyes irányzatok eltérő erősségei segíthetnek abban, hogy minden családhoz megtaláljuk a leginkább illeszkedő terápiás megközelítését.
Dobrai Zoltán
Ha érdeklődsz a személyes fejlődés, az önfejlődés témái iránt, iratkozz fel hírlevelemre.
Rendszeresn küldök hasznos tartalmakat, melyek segítségével fejlődhetsz, inspirálódhatsz, segítségre lelhetsz…