„Félek a szerepléstől” – való nekem a pszichodráma?

„Félek a szerepléstől, úgyhogy ez nekem biztosan nem való.” Ezt a mondatot sokszor hallom, amikor valaki először érdeklődik a pszichodráma iránt. Általában telefonon mondják, kicsit bocsánatkérő hangon, mintha előre szabadkoznának. Mögötte egy kép áll: egy színpad, reflektor, mindenki engem néz, nekem pedig rögtönözve kellene valamit eljátszanom, amit nem is értek. Ha Ön is így képzeli, érthető, hogy nem lelkesedik. Csak éppen a pszichodráma nem így működik.

Ami a fejében van, és ami a teremben történik

A pszichodráma neve valóban a színház felől érkezik. Jacob Levy Moreno, aki a módszert kidolgozta, Bécsben 1922-ben rögtönzött színházat alapított, és innen indult a gondolkodása. A mai önismereti csoportnak viszont nincs nézőtere, nincs jelmez, és senki nem figyeli, ki milyen jól „játszik”. Nincs mit jól vagy rosszul csinálni.

A színpad egyszerűen a terem egy kijelölt része. Néhány szék, esetleg egy kendő vagy egy párna, amely valakit vagy valamit jelképez. Aki ott áll, nem előad, hanem megmutat egy helyzetet a saját életéből úgy, ahogyan ő éli meg. A többiek nem közönségként ülnek ott, hanem résztvevőként. Ha részletesebben is kíváncsi a módszerre, a pszichodráma működéséről szóló oldalon végigvezetem a lépéseken.

A különbség talán így érthető legjobban. A színházban az a cél, hogy a nézőnek tetsszen. A pszichodrámában senkinek nem kell tetszenie semmi. Ha valaki elakad, elhallgat vagy azt mondja, hogy itt most nem tud tovább menni, az ugyanúgy a munka része, mint egy hosszú, érzelmes jelenet.

Melinda estéje

A következő történet kitalált, több hasonló helyzetből összerakva.

Melinda negyvenkét éves, könyvelő. Egy barátnője hívta el egy önismereti estére, és ő végül igent mondott, bár az indulás előtt kétszer is majdnem lemondta. A munkahelyén a negyedéves értekezleteken is gyomorgörccsel ül, és ha meg kell szólalnia, előtte napokig fogalmazza a mondatait.

Az este elején egy körben ültünk. Melinda annyit mondott magáról, hogy a barátnője hozta, és nem tudja, mire számítson. Ennyi elég volt. A bemelegítés egyszerű feladatokkal indult, a csoport tagjai a térben mozogtak, párokat kerestek, egy-két mondatot váltottak. Melinda itt még a fal mellett maradt, és senki nem sürgette.

Később egy másik résztvevő, egy fiatal férfi dolgozott a színpadon az édesapjával kapcsolatos dolgain. Szüksége volt valakire, aki a nővére szerepét átveszi. Körülnézett, és Melindára mutatott. Melinda ránézett, aztán rám, és azt mondta: „Inkább nem.” A férfi bólintott, és választott mást. Ennyi történt.

A feldolgozó körben Melinda szólalt meg elsőként. Elmondta, hogy most először mondott nemet valakinek úgy, hogy utána nem kért bocsánatot, és nem magyarázkodott. És hogy közben ugyanaz a gyomorszorítás jött, mint az értekezleteken. Ebből lett az este egyik legfontosabb pillanata, pedig ő egy percet sem állt a színpadon.

Az est végén azt mondta, hogy nem tudja, eljön-e legközelebb. Ez is rendben volt. Nem az volt a cél, hogy bátrabbnak érezze magát, mint aki valójában. Inkább az, hogy egy olyan helyzetben, ahol régen csak összeszorította a fogát, most észrevette, mi történik benne. A gyomorszorítás nem múlt el, de kapott egy nevet és egy történetet. Ez sokszor többet ér, mint egy gyors bátorság.

Ha Ön is úgy érzi, félek a szerepléstől

A pszichodrámában nem kell főszereplőnek lenni. Ezt nem udvariasságból mondom, hanem mert a módszer így épül fel. Egy alkalmon általában egy-két ember története jelenik meg a színpadon, ők a protagonisták, vagyis főszereplők. Mindenki más más módon van jelen, és ez nem kevesebb részvétel.

Aki segédszereplőként beáll valakinek a történetébe, sokszor maga is meglepődik, mennyi minden mozdul meg benne. Egy anya, egy főnök vagy egy régi barát szerepében az ember a saját tapasztalataiból merít, és a végén gyakran azt mondja: „Ez nem is az ő története volt, hanem az enyém is.” Aki pedig a körben ül és figyel, az a feldolgozás során elmondhatja, mi érintette meg. Ezt a részt sharingnek, megosztásnak hívjuk, és itt nem tanácsot adunk, hanem a saját élményünket mondjuk el.

Van, aki egy egész estét végigül úgy, hogy egyszer sem áll fel. Ez rendben van. A megfigyelő nem kívülálló, hanem a csoport része, a jelenléte támasz a többieknek. Az ilyen résztvevő a záró körben gyakran mond olyat, amire a főszereplőnek nagy szüksége volt.

A biztonság nem az első percben születik meg

Egy csoportban a bizalom nem magától van ott. Lépésről lépésre épül fel, és ezt a felépítést mi, vezetők tudatosan kísérjük. Az önismereti csoportjainkat pszichodráma vezetővel közösen tartjuk, szupervíziós háttérrel, így mindig van, aki a folyamatra figyel, és van, aki az egyes emberekre.

Minden alkalom ráhangolódással kezdődik. Ez nem formaság: itt derül ki, ki milyen állapotban érkezett, és mennyit tud aznap vállalni. A bemelegítő feladatok szándékosan kicsik. Előbb csak mozgunk, aztán párban beszélgetünk, és csak akkor jön a színpad, amikor a csoport már készen áll rá.

A nemet mondás joga végig megmarad. Senki nem kerül a színpadra akarata ellenére, és aki beállt egy szerepbe, az is kiléphet belőle, ha túl soknak érzi. Ha valaki a játék közben azt jelzi, hogy most elég, ott megállunk. Ezt nem kell megindokolni.

A csoportban ráadásul gyakran látom, hogy azok, akik a legjobban tartottak a szerepléstől, figyelnek a legpontosabban másokra. Érzékenyek a hangulatokra, észreveszik, ha valaki elcsendesedik. Ez a figyelem a csoportnak érték. Nem kell tehát másvalakivé válnia ahhoz, hogy jelen legyen. Csendes emberként is lehet valaki a csoport fontos tagja, és sokszor éppen a csendes résztvevők hozzák a legpontosabb visszajelzéseket.

Amikor a félelem maga lesz a téma

A szereplés körüli szorongás nem akadály, amelyet le kellene győzni ahhoz, hogy belépjen a csoportba. Lehet maga a téma. Honnan jön ez a félelem? Kinek a tekintete ül benne? Mikor volt először olyan érzése, hogy ha megszólal, azzal valami rosszat okoz?

A pszichodrámában ezek a kérdések nem elméletben merülnek fel. Valaki elmond egy iskolai emléket, egy felelést, ahol kinevették, és a csoport segítségével azt a pillanatot újra meg lehet nézni. Nem azért, hogy felkavarjuk, hanem hogy a felnőtt szemével is lássa. A szerepcsere technikájáról szóló írásomban leírtam, milyen az, amikor valaki egy pillanatra a másik helyére áll, és onnan néz vissza önmagára.

Ezt senki nem csinálja az első estén, ha nem akarja. Sokan évekig hordoznak egy ilyen félelmet, és nem kell egyetlen alkalom alatt mindent megoldani. Néha már az is elmozdulás, ha valaki kimondja a körben: „Nekem most nagyon nehéz itt ülni.” Amikor ezt a mondatot a többiek csendben meghallgatják, sokaknak először fordul elő, hogy a szorongásukat nem kell rejtegetniük.

Mikor nem a csoport az első lépés

Van egy határ, amelyet fontosnak tartok kimondani. A szereplés előtti izgalom, a gyomorgörcs, a pirulás egészen más, mint az a szorongás, amely a hétköznapokat is megnehezíti. Ha a félelem már nem csak egy-egy helyzethez kötődik, hanem az élet egészére rátelepszik, akkor a csoport nem az első lépés.

Előbb egyéni segítséget javaslok, ha például ezek közül valamelyik ismerős:

• rendszeresen pánikrohamai vannak, vagy attól tart, hogy bármikor jöhet egy,
• napok óta nem mer kimozdulni otthonról, vagy kerüli a boltot, a tömegközlekedést,
• a szorongás miatt nem tud dolgozni, aludni, enni,
• friss veszteség, krízis vagy erőszak után van.

Ilyenkor több figyelem kell, mint amennyit egy csoportos este nyújtani tud. Ha kell, orvosi segítség is. Erről az egyéni konzultációról szóló oldalon olvashat bővebben. Később, amikor már stabilabban áll a lábán, a csoport jó folytatás lehet.

Hogyan lehet óvatosan kipróbálni

Aki bizonytalan, annak egy egyalkalmas estét szoktam ajánlani. A Pszichodráma Élményest négyórás önismereti alkalom, tizenkét-tizennyolc fővel. Nem terápiás alkalom, és nem kötelez semmire. Azért találtuk ki, hogy ki lehessen próbálni a módszert úgy, hogy közben senkinek nem kell szerepelnie.

Előtte érdemes egy csendes gondolatkísérletet tenni. Írja le egy papírra, mitől tart a legjobban egy ilyen estén. Aztán írja le mellé, mi lenne az a legkisebb dolog, amit vállalni tudna. Lehet, hogy annyi, hogy elmegy és végigül. Ez is elég.

Gyakori kérdések

Mi van, ha sírni kezdek a többiek előtt?

Megtörténik, és rendben van. A csoport ilyenkor nem bámulja Önt, hanem jelen van. Senki nem kér magyarázatot, és ha szeretné, egy kicsit félre is vonulhat.

Kell előtte valamit tudnom a pszichodrámáról?

Nem. A szabályokat az alkalom elején elmondjuk, és mindent menet közben is el lehet kérdezni.

Mi történik, ha kiválasztanak egy szerepre, és nem akarom?

Annyit mond: „Inkább nem.” A főszereplő ilyenkor mást választ. Ezért senki nem fog Önre neheztelni.