Sharing a pszichodrámában: a megosztás szerepe

Gergő az utolsó mondata után még áll egy darabig a színpad közepén. A segédszereplők már kiléptek a szerepükből, valaki a falnál halkan kifújja a levegőt. Senki nem szól. A vezető int, hogy üljenek vissza a körbe. Gergő leül, a kezét a térdére teszi, és a padlót nézi. Ez a néhány csendes másodperc a játék és a sharing között az este egyik legsűrűbb pillanata. Ami ezután jön, abból sokat megért az ember arról, hogyan működik egy pszichodráma-csoport.

A sharing angol szó, magyarul megosztást jelent. A pszichodrámás ülés egyik fázisa: a bemelegítés és a játék után következik, a zárókör előtt. Ilyenkor a csoporttagok egymás után elmondják, mit érintett meg bennük a látott játék a saját életükből. Ennyi a szabály. Mégis ez a rész az, amelyet a legtöbben elsőre félreértenek.

A következő történet kitalált, több hasonló helyzetből összerakva.

Mi a sharing, és miért épp a játék után jön?

Gergő negyvenkét éves. A játékban az apjával való utolsó beszélgetését hozta, egy kórházi folyosón, ahol mindketten a kávéautomatát nézték, és egyikük sem mondta ki, amit akart. A színpadon most kimondta. Elég volt hozzá húsz perc és két segédszereplő.

Aki ilyen helyzetből tér vissza a körbe, az nyitottabb, mint a nap bármelyik másik percében. Ilyenkor nem bírná el, hogy elemezzék. A megosztás arra való, hogy ebben az állapotban ne maradjon egyedül.

Ezért kerül a sharing közvetlenül a játék után. Ha a csoport kávészünetet tartana, vagy rögtön a következő témára térne, a protagonista egy nagyon kitett pillanatban maradna magára. A megosztással a csoport visszahívja őt maga közé, és ezt nem szavakkal teszi, hanem azzal, hogy mindenki hozzáteszi a saját darabját.

Tanács és elemzés nélkül

Amikor valaki először vesz részt egy ilyen körben, szinte biztosan ott van benne a kísértés, hogy segítsen. Gergő története után könnyű lenne azt mondani: „Én a helyében még egyszer elmennék a temetőbe.” Vagy: „Szerintem az apja is pont ugyanígy érzett.” Ezek jó szándékú mondatok. Csak nem a megosztásba valók.

A vezető ilyenkor finoman visszaterel. Megkéri a csoporttagot, hogy maradjon a saját történeténél. A csoportban gyakran látom, hogy ettől a kéréstől valaki elsőre kicsit megsértődik, aztán a következő mondata már egészen más hangon szól.

Hogy miért ilyen szigorú ez? A protagonista az imént megmutatta magát. Nem kért véleményt, nem kért diagnózist, és tanácsot sem. Ha a kör értelmezni kezd, Gergő hirtelen vizsgált személy lesz, és a többiek kívülről nézik őt. Ha viszont mindenki a saját életéről beszél, Gergő azt hallja, hogy amit hozott, az nem csak az övé.

Van egy másik ok is. Aki tanácsot ad, az sokszor a saját érzéseitől védi magát. Könnyebb azt mondani, mit kellene a másiknak tennie, mint bevallani, hogy az ember a saját apjára gondolt, és összeszorult a torka.

A vezetők is részt vesznek a megosztásban, ha van mit mondaniuk. Ilyenkor ők sem a játékot értékelik, és nem magyarázzák el, mi történt a színpadon. Ugyanúgy a saját élményükből mondanak el valamit, röviden, a csoport tempójában. Ez a protagonistának azt jelzi, hogy a kör minden tagja ugyanazon a szinten ül vele.

Mit kap ebből Gergő?

Az első megosztó egy idősebb nő. Elmondja, hogy az ő anyjával is volt egy hasonló beszélgetés, ami sosem történt meg, és hogy a játék alatt végig az ő kezét látta maga előtt. Utána egy fiatal férfi beszél arról, hogy ő még nem veszítette el a szüleit, de most először jutott eszébe, hogy mit mondana nekik. Valaki más csak annyit mond, hogy a kávéautomata képe nála maradt.

Gergő ezekből tanulságot nem kap. Társaságot kap. A szégyen, amelyet a játék előtt érzett, amiért ilyen régóta hordozza ezt a beszélgetést, ebben a körben oldódni kezd. Nem azért, mert valaki megnyugtatta. Azért, mert öt-hat ember elmondta, hogy nekik is van ilyen.

Ezt tapasztalom a legtöbb protagonistánál. A játék után sokan zavarban vannak, hogy ennyit mutattak meg magukból. A sharing visszaadja nekik az arányokat. Kiderül, hogy rajtuk keresztül a csoport valami közöset látott meg.

A protagonista a megosztás alatt általában nem válaszol. Nem kell reagálnia, megköszönnie vagy kiegészítenie, amit hall. Elég, ha hallgat és befogad. Gergő is csak a kör végén szólal meg, és annyit mond: „Jó volt hallani, hogy nem csak nekem maradt ki valami.”

A kör másik fele: amit a csoport visz haza

A megosztás nemcsak a protagonistának szól. Akik a körben ültek, a játék közben sokszor észrevétlenül a saját történetükbe csúsztak. Egy mondat, egy testtartás, egy kórházi folyosó, és hirtelen nem Gergőt nézik, hanem a saját apjukat, nagyszülőjüket, egy régi barátot.

Ha ezt nem mondhatnák ki, magukkal vinnék haza, rendezetlenül. A sharing alatt viszont szavakba kerül. Néha csak egy félmondat, de az már kimondott félmondat. Ettől a csoport tagjai is kicsit könnyebben állnak fel a székből.

Érdemes megfigyelni, milyen sokféle módon érint meg ugyanaz a játék különböző embereket. Valaki a fiú szerepéből figyelt, valaki az apáéból, valaki a nővér helyéről, akiről a játékban szó sem esett. Ez a sokféleség a csoport egyik legnagyobb értéke.

A megosztás azt is megmutatja, hogyan kapcsolódik egymáshoz egy csoport. Egy olyan körben, ahol a tagok a saját történetükkel felelnek egymásnak, idővel máshogy beszélnek. Kevesebb a kioktatás, több a figyelem. Erre épül egy hosszabb folyamat is, például a januárban induló zárt önismereti pszichodráma csoportunk, ahol ugyanazok az emberek havonta újra találkoznak.

Megosztás és visszajelzés: mi a különbség?

A két szót sokan felcserélik. Pedig mást jelentenek.

A visszajelzés arról szól, hogyan látom Önt. Mit csinált jól, mi tűnt fel nekem a viselkedésében, mit gondolok a döntéséről. Vannak helyzetek, ahol erre van szükség, például egy tréningen vagy egy munkahelyi megbeszélésen. A reflektív csoportról szóló cikkben leírtam egy olyan formát, ahol a kívülről érkező gondolatoknak megvan a maguk helye és rendje.

A megosztás arról szól, mi történt bennem, miközben Önt néztem. Itt a mondatok alanya mindig a beszélő. Ha egy mondat a protagonista viselkedéséről szól, az már visszajelzés vagy tanács. Néhány tipikus mondat, amely a megosztásban könnyen elcsúszik:

• „Nagyon bátor volt, hogy ezt felvállalta.”
• „Szerintem az apja szerette Önt, csak nem tudta kimutatni.”
• „Én a helyében már rég megbocsátottam volna magamnak.”

Mindhárom kedves vagy jó szándékú. Mégis Gergőről szól, nem a beszélőről. A megosztásban ugyanezek így hangoznának: „Engem megérintett, mert én sosem mertem ilyet kimondani.” Vagy: „Az én apám sem tudta kimutatni, amit érzett.”

A pszichodrámában is van helye egy sajátos visszajelzésnek: a segédszereplők elmondhatják, milyen volt nekik a szerepben lenni. De ez is a saját élményükről szól, és a vezető kéri, hogy külön váljon a megosztástól.

Ha valakinek nincs mit mondania

Előfordul, hogy valaki a körre kerül, és nem tud mit mondani. Nem érintette meg a játék, vagy annyira megérintette, hogy nem talál szavakat. Ez is rendben van.

Ilyenkor elég annyi: „Most nem tudok mit mondani, de itt vagyok.” Ez is megosztás. A csend vagy a tanácstalanság is jelzi, hogy valaki figyelt. A vezető nem erőlteti, és a csoport sem várja el, hogy mindenki egyforma mélységben szóljon.

Az is előfordul, hogy valaki azért hallgat, mert úgy érzi, az ő élménye túl kicsi ahhoz képest, amit a protagonista megmutatott. Egy apró emlék, egy illat, egy régi kép a nagymama konyhájából. Ezek ugyanúgy beleférnek a megosztásba. A sharing nem a súlyos történetek versenye. Gergőnek pontosan ugyanannyit adhat egy rövid, egyszerű mondat, mint egy hosszú, könnyes beszámoló.

Néha később jön meg a mondat. A zárókörben, egy héttel később, vagy egy következő alkalommal. Aki a csoport elején csak hallgatott, az sokszor éppen így tanulja meg, hogy a saját tempójában is beszélhet.

Ha többre van szükség, mint egy körre

A megosztás sokat ad, de nem helyettesít mindent. Ha valakit a játék nagyon felkavart, ha friss gyászban, krízisben vagy súlyos lelki állapotban van, akkor egy önismereti csoport kevés. Ilyenkor egyéni segítségre, és ha kell, orvosra van szüksége. A csoport nem terápia, és nem is akar annak látszani.

Ha a téma egy párkapcsolatot érint, és mindkét fél kész dolgozni rajta, a párterápia sokszor alkalmasabb keret, mert ott a másik fél is jelen van.

Ha csak elgondolkodna a megosztáson, kipróbálhat otthon egy csendes, írásos gyakorlatot. Gondoljon egy filmre vagy egy beszélgetésre, ami az utóbbi időben megérintette. Írjon le róla két mondatot úgy, hogy mindkettőnek Ön legyen az alanya. Ne azt írja le, mit kellett volna a szereplőnek tennie, hanem azt, mi mozdult meg Önben. Többet erről a pszichodráma módszeréről szóló oldalon olvashat.