Nevelési viták: hogyan lesznek a szülők újra egy csapat?

Nevelési viták: nem kell mindenben egyetérteni

Az egyik leggyakoribb félreértés, amellyel szülők érkeznek hozzám, hogy a jó szülőpár mindenben egyetért. Ha nevelési viták vannak köztük, mert másképp gondolkodnak a képernyőidőről, a zsebpénzről vagy a lefekvés idejéről, akkor valami baj van velük. Ez nem így van. Két felnőtt, akik különböző családokból jöttek, más tapasztalatokkal, szinte biztosan sok mindenben eltérően gondolkodik a nevelésről. Ez önmagában nem árt a gyereknek.

Az árt, ha a nézeteltérés a gyerek feje fölött, vagy éppen rajta keresztül zajlik. Ha az apa nemet mond, az anya pedig később csendben megengedi. Ha a szülők a gyerek előtt vitatkoznak arról, melyikük a jobb szülő. Ha a gyerek megtanulja, hogy mindig van egy kiskapu, csak tudni kell, melyik szülőhöz forduljon.

Amikor a gyerek kijátssza a szülőket

A szülői csapat gyakorlata a strukturális családterápiából, Salvador Minuchin irányzatából nő ki. Ebben a szemléletben a szülők egy alrendszert alkotnak a családon belül, akár együtt élnek, akár nem. Ennek az alrendszernek az a dolga, hogy a nevelés ügyeiben együtt döntsön, a vitáit pedig egymás között rendezze.

Ha ez a csapat meggyengül, a gyerek óhatatlanul a két szülő közé kerül. Van, aki ezt kihasználja, és kijátssza őket egymás ellen, ahogy azt a gyerekek szinte ösztönösen megtanulják. Van azonban egy csendesebb változat is, amelyet sokkal nehezebb észrevenni. Előfordul, hogy egy gyerek nehézségei, a dac, az iskolai kudarcok, a szorongás vagy a testi panaszok azt eredményezik, hogy a szülőknek muszáj együtt foglalkozniuk vele. Ez szinte sosem tudatos. A gyerek nem tervezi el, hogy rosszul lesz, csak hogy a szülei szóba álljanak egymással. Mégis gyakran látom, hogy a tünet körül a szülők közelebb kerülnek egymáshoz, mint bármikor máskor. Ha a gyerek hosszú időn át a szülők közötti egyensúly őrzőjévé válik, az már a parentifikáció irányába mutat.

Ezért nem azzal kezdem, hogy a gyereket kell rendbe hozni. Inkább azt nézem, hogyan tudnak a szülők a tüneten kívül is találkozni.

Mi történik, amikor a gyerekek kimennek

A munka egy részét csak a szülőkkel végzem. Ez lehet egy ülés második fele, amikor a gyerekek kimennek a váróba, vagy egy külön alkalom. Sok szülő ettől először megijed. Azt hiszik, a gyerekek előtt ki nem mondható dolgokról fogunk beszélni, vagy hogy most majd megmondom, melyikük neveli rosszul a gyereket. Egyik sem történik.

Ehelyett kiválasztunk egy konkrét kérdést. Nem azt, hogy „hogyan neveljük a gyereket”, hanem valami kézzelfoghatót. Mikor kell lefeküdni hétköznap. Mennyi ideig lehet a telefonon lenni vacsora után. Mehet-e a tizenhárom éves egyedül moziba. A szülők egymással beszélik meg, nem velem, és én csak akkor szólok bele, ha elakadnak.

Az elakadás pedig szinte mindig eljön. Előkerülnek a régi sérelmek, az olyan mondatok, hogy a másik mindig mindent megenged, vagy soha nem áll ki mellette. Ilyenkor visszaterelem őket a konkrét kérdéshez. Azt szoktam kérdezni: „Miben értenek egyet ebben a kérdésben, még ha a részletekben el is térnek?” Meglepően sokszor kiderül, hogy a kiindulópontjuk közelebb van egymáshoz, mint hitték.

Ha megszületik a döntés, visszahívjuk a gyerekeket, és a szülők együtt mondják el nekik. Erre mindig külön felhívom a figyelmet. Mindkettőjüktől hangozzon el, ne csak attól, aki könnyebben beszél. A gyerekek ilyenkor gyakran próbálkoznak. Megkérdezik, hogy és ha mégis. Hogy és a hétvégén. A szülők feladata, hogy ilyenkor egymásra nézzenek, és ne külön-külön válaszoljanak.

Otthoni feladatként rendszeres szülői megbeszélést javasolok. Hetente egyszer, tizenöt-húsz perc, amikor a gyerekek nem hallják, és csak a következő hét ügyei kerülnek szóba. Ez sokaknak először mesterkéltnek tűnik. Aztán sokan rájönnek, hogy évek óta nem volt olyan idő, amikor ketten nyugodtan beszélhettek volna a gyerekekről.

Emese és Norbert estéi

Emese és Norbert kitalált szereplők, de a történetük sok családban ismerős lehet. Két gyerekük van, a tízéves Kristóf és a hétéves Luca. Esténként rendszeresen harc van a lefekvés körül. Emese szerint fél kilenckor ágyban kell lenni, Norbert szerint ez túl korán van, és ha a gyerekek még játszani szeretnének, miért ne. A gyerekek ezt pontosan tudják. Ha Emese szól, Norberthez mennek. Ha Norbert fáradt, Emeséhez, mert tőle legalább egyértelmű választ kapnak.

Az első közös ülésen Kristóf végig izeg-mozog, Luca Norbert ölébe bújik. Amikor megkérem a gyerekeket, hogy menjenek ki egy kicsit a váróba, ahol rajzolhatnak, Luca sírni kezd. Norbert kikíséri, és csak pár perc múlva jön vissza.

A szülőkkel kettesben először ugyanaz a vita indul el, amely otthon. Emese elmondja, hogy mindig neki kell szigorúnak lennie, és elege van abból, hogy Norbert a jó apa. Norbert azt mondja, napközben alig látja a gyerekeket, és este szeretne velük lenni. Egy darabig hagyom őket, aztán megkérdezem, miben értenek egyet. Hosszú csend. Aztán Norbert azt mondja, abban egyetért, hogy a gyerekek reggel nyűgösek, és ez senkinek sem jó. Emese hozzáteszi, hogy ő sem ragaszkodik a fél kilenchez, csak ahhoz, hogy legyen egy időpont, amelyet nem kell minden este újra megharcolni.

Hamar kiderül, hogy a feszültség nem az időpontról szól. Emese egyedül érzi magát a szabályokkal. Norbert úgy érzi, az ő szempontjai nem számítanak. Megállapodnak kilenc órában, és abban, hogy ha valamelyik gyerek eltérést kér, arról csak együtt döntenek, soha nem egyedül. Norbert vállalja, hogy fél kilenctől ő fekteti le a gyerekeket, addig pedig játszhat velük.

Amikor a gyerekek visszajönnek, a szülők együtt mondják el. Kristóf azonnal megkérdezi, mi lesz pénteken. Norbert Emesére néz, és azt mondja, erről még beszélni fognak. Ez apróság, de Emese később elmondja, hogy hosszú idő óta ez volt az első alkalom, amikor Norbert nem döntött helyette.

Az első héten persze volt próbálkozás a kiskapukra. Luca egyik este sírva ment Emeséhez, hogy apa nem enged még egy mesét. Emese azt mondta, erről majd apával beszélnek. Luca meglepődött. Aztán elaludt.

Amikor csak az egyik szülő jön

Előfordul, hogy csak az egyik szülő jelentkezik, a másik nem akar eljönni, vagy azt mondja, neki nincs szüksége terápiára, a gyerekkel van baj. Ez gyakori, és nem jelenti azt, hogy nem lehet mit tenni. Aki eljön, az is sokat változtathat azon, ahogyan a másik szülővel egyeztet. Megtanulhatja, hogyan kérjen a másiktól véleményt egy döntés előtt, és hogyan mondja meg a gyereknek, hogy erről még beszélnie kell az apjával vagy az anyjával. Ez utóbbi mondat egyszerűnek tűnik. A gyerek számára mégis nagyon sokat jelent, mert azt hallja belőle, hogy a szülei, ha nehezen is, de számolnak egymással.

Sokszor az is megtörténik, hogy a távolmaradó szülő néhány hét után mégis eljön egy alkalomra. Legtöbbször azért, mert otthon észrevett valamit, ami megváltozott. Én ilyenkor nem teszek szemrehányást a korábbi hiányzás miatt. Örülök, hogy itt van, és onnan kezdjük, ahol tartanak.

Azt is el kell mondanom, hogy a szülői csapat építése lassú munka. Egy-egy jó megbeszélés után könnyen visszacsúsznak a régi mintába, főleg fáradtan, betegség idején vagy egy nagyobb családi esemény környékén. Ez nem jelenti azt, hogy minden elveszett.

Két háztartás, egy csapat?

Elvált szülőknél a szülői csapat még nehezebb, és sokszor még nagyobb a tét. A két háztartásban óhatatlanul mások lesznek a szabályok, és ez rendben van. A gyerekek meglepően jól alkalmazkodnak ahhoz, hogy anyánál másképp mennek a dolgok, mint apánál. Azt viszont nagyon nehezen viselik, ha a két szülő egymás szabályait kritizálja előttük, vagy ha rajtuk keresztül üzen egymásnak. Ha a gyakorlati egyeztetés rendszeresen elakad, a mediáció jó keret lehet a rendezéséhez.

Ilyenkor nem az a célom, hogy a két háztartás egyforma legyen. Inkább az, hogy a legfontosabb kérdésekben (iskola, egészség, nagyobb döntések) a szülők közvetlenül egyeztessenek, és a gyerekek felé legalább annyit mutassanak, hogy tisztelik egymás döntéseit. Mozaikcsaládban ehhez jön még az új partner szerepének tisztázása, aki általában nem szülő, de nem is kívülálló. Ha pedig az egyik szülő függősége miatt a másik egyedül viseli a nevelés terhét, akkor a szülői csapat helyett sokszor először arról kell beszélnünk, kitől kaphat támogatást az, aki mindent egyedül tart.

Ha a megbeszélés mindig vitába fordul

A heti szülői megbeszélés egyszerű változata otthon is kipróbálható, ha a szülők között nincs nyílt ellenségeskedés. Válasszanak egy nyugodt negyedórát, amikor a gyerekek alszanak vagy nincsenek otthon, és csak egyetlen kérdést vegyenek elő. Ne a legnehezebbet. Ha megállapodnak, tartsák magukat hozzá egy hétig, és utána beszéljék meg újra, hogyan ment.

Ha viszont a nevelési viták ezeken a megbeszéléseken is rendre veszekedésbe fordulnak, abból nem az következik, hogy alkalmatlanok a közös nevelésre. Inkább az, hogy a szülői kérdések mögött olyan párkapcsolati vagy válási sérelmek is ott vannak, amelyeket külön kell kezelni, akár párterápiában. Ilyenkor érdemes egy harmadik, semleges ember segítségét kérni. Ha a szülők között erőszak vagy megfélemlítés van jelen, a közös megbeszélés nem biztonságos keret, ott más lépések jönnek először.