Az ökotérkép egy egyszerű rajz arról, milyen világban él most egy család. Hogy miért érdemes elkészíteni, azt egy hétköznapi estével lehet a legjobban megmutatni.
Kedd este fél nyolc. Márta a konyhában áll, a laptopja nyitva a pulton, mert még válaszolnia kell két munkahelyi levélre. A nagyobbik fiú matekházija az asztalon, félkészen. A kisebbik a fürdőszobában sír, mert elfogyott a kedvenc fogkréme. Levente, a férje, most ért haza, és az ajtóból megkérdezi, van-e vacsora. Nincs. Öt perc múlva már kiabálnak.
Ez a jelenet kitalált, de sokan ráismernek. Amikor egy ilyen család bejön hozzám, általában egymásról beszélnek. Márta szerint Levente semmit nem vesz észre. Levente szerint Márta mindig ideges. Mindkettőjüknek van igaza, és mégis rossz helyen keresik a bajt. Az ökotérkép segít kinézni a konyhából.
Az ökotérkép, egy szociális munkás rajza
Az ökotérképet Ann Hartman amerikai szociális munkás dolgozta ki 1978-ban. Hartman olyan családokkal dolgozott, amelyek gyakran több hivatallal, iskolával, egészségügyi intézménnyel is kapcsolatban álltak egyszerre, és látta, hogy ezeket a szálakat nehéz fejben tartani. Kellett egy egyszerű rajz, amelyre a család és a segítő együtt ránézhet.
A genogram, amelyről egy másik írásomban részletesen beszélek, a család belső szerkezetét és a múltját mutatja meg. Az ökotérkép a jelenre és kifelé néz. Arra kérdez rá, milyen világban él most a család. Ki dolgozik hol, és mennyit. Milyen az iskola, az óvoda. Hol laknak a nagyszülők, és segítenek-e. Vannak-e barátok, akiket fel lehet hívni vasárnap délután. Van-e orvos, akiben megbíznak. Tart-e éppen valamilyen hivatali ügy, egy per, egy hitelügyintézés, ami hónapok óta lebeg a fejük fölött.
A rendszerszemléletű terápiában abból indulunk ki, hogy a család tagjai folyamatosan hatnak egymásra. Az ökotérkép ezt kitágítja: a család maga is része egy nagyobb rendszernek, és ami a munkahelyen vagy az iskolában történik, az estére hazaér.
Körök, vonalak, nyilak
Az ülésen egy nagy papírlap van előttünk. Középre rajzolok egy nagy kört, és beleírjuk a háztartásban élőket. Ha a nagymama ott lakik, ő is bekerül. Ha a nagyobbik gyerek már kollégiumban van, de minden hétvégén hazajön, akkor megbeszéljük, hova kerüljön. Már ez a kérdés is elindít beszélgetéseket.
Ezután jönnek a külső körök. A munkahely, az iskola, a rokonság, a barátok, a sport, a templom, a szomszédok, az orvos, a gyámhivatal, ha van ilyen ügy. Nincs kötelező lista. Olyan is előfordul, hogy a kutya kap saját kört, mert „ő az egyetlen, aki mindig örül nekünk”.
Aztán megrajzoljuk a vonalakat a középső kör és a külsők között. A vastag vonal erős, jó kapcsolatot jelent, a vékony vagy szaggatott gyengét, a cikcakkos feszültet. A vonalak végére nyilat rajzolunk, amely azt mutatja, merre folyik az energia. Ez a legérdekesebb rész. A nagymama felé mutató nyíl azt jelenti, hogy a család segít neki. A nagymamától befelé mutató azt, hogy ő segít a családnak. Lehet kétirányú is.
Közben kérdezek. „Ha holnap reggel belázasodik a kicsi, ki tud vele otthon maradni?” „Mikor voltak utoljára barátoknál vacsorázni?” „Melyik vonal a legnehezebb, ha csak ránéz?” Az emberek ilyenkor gyakran meglepődnek a saját válaszukon. Van, aki csak ekkor veszi észre, hogy a barátai köre évek óta szaggatott.
Néha megkérdezik tőlem, miért nem a problémájukkal foglalkozunk. Jogos kérdés. Aki azért jön párterápiára, mert a házassága recseg, annak furcsa lehet az iskolai szülői értekezletekről vagy a munkahelyi túlórákról beszélni. Ilyenkor azt szoktam mondani, hogy a probléma nem tűnik el a rajzról, csak most a környezetével együtt nézzük. Egy veszekedés másképp fest, ha kiderül, hogy mindketten napi tizenkét órát vannak talpon, és hónapok óta senki nem vitte el a gyerekeket egy délutánra. Az ökotérkép elkészítése egyébként nem hosszú. Egy ülés egy részében megvan, a róla szóló beszélgetés viszont hetekig visszatérhet.
Ha a gyerekek is ott vannak
Iskolás kortól a gyerekeket szívesen bevonom. Egy tízéves nagyon pontosan tudja, melyik tanító néni kedves, és melyik szünetben szokták csúfolni. Néha külön lapot kapnak, és elkészítik a saját ökotérképüket. Ezen gyakran olyan körök jelennek meg, amelyekről a szülők nem is tudtak: egy edzés, ahol jól érzi magát, egy online csapat, amellyel esténként játszik, vagy egy osztálytárs, akitől fél.
A kamaszok először legyintenek. „Ez gyerekes.” Aztán, ha nem erőltetem, sokszor a végén ők rajzolnak a legtöbbet. Azt is megfigyeltem, hogy a gyerek rajza mellé tett szülői rajz ritkán egyezik. Ez nem baj. Éppen ebből derül ki, hol nem látják egymás világát.
Ahogy Mártáéknál kinézne
Maradjunk a kitalált családnál. Mártáék két éve költöztek vidékről Budapest mellé, mert Levente jobb állást kapott. Az ő munkahelyétől vastag, kifelé mutató nyíl indul: sokat dolgozik, sokszor este is telefonál, és ott van a próbaidő utáni bizonytalanság. Márta munkahelye egy szaggatott vonal, mert részmunkaidőben, otthonról dolgozik, és alig ismeri a kollégáit.
A nagyszülők köre ott van a lapon, de messze, és a vonal vékony. Havonta egyszer látják őket. Márta régi barátnői is ott vannak, egy vékony vonallal. Új barátok nincsenek. Az iskolával feszült a viszony, mert a nagyobbik fiút kétszer is behívták beszélgetésre. A kisebbik óvodája viszont jó, vastag vonalat kap, Márta szívesen beszélget az óvónőkkel.
Amikor elkészül, Márta hosszan nézi. Aztán azt mondja: „Nincs itt senki.” Levente először tiltakozik, hogy ez nem igaz, hiszen ott vannak egymásnak. Aztán ő is a lapra néz, és elhallgat. Majdnem minden nyíl kifelé mutat.
A nagyobbik fiú, aki eddig a telefonját nyomkodta, ekkor szól közbe először. Szerinte az iskola vonala nem is annyira rossz, csak a matektanárral van baja, a többiekkel kijön. Ő a régi focicsapatát hiányolja a legjobban. Erről a szülők nem tudtak. Azt hitték, a fiuk a költözés óta egyszerűen lusta és morcos.
Ettől a pillanattól kezdve a beszélgetés más irányt vett. Nem arról szólt, hogy Levente figyelmetlen vagy Márta ideges, hanem arról, hogy két felnőtt két gyereket nevel egy idegen helyen, szinte támogató háló nélkül. A megoldás sem a terápiás szobában született meg. Márta a következő hetekben beiratkozott egy futócsoportba, Levente pedig megbeszélte a főnökével, hogy csütörtökönként korábban jöhessen haza. Apró dolgok. A kedd esti kiabálás nem szűnt meg egyik napról a másikra, de ritkább lett.
Ha a rajz kiábrándító
Nem mindig ilyen gördülékeny. Előfordul, hogy egy ökotérkép nagyon fájdalmas képet mutat, és az első reakció nem megkönnyebbülés, hanem szégyen. „Ennyire egyedül vagyunk?” Ilyenkor nem sietek a megoldásokkal. Van, amikor először azt kell tudomásul venni, hogy tényleg nehéz, és hogy ez nem az Önök hibája.
Olyan is van, hogy a két fél egészen mást rajzolna. A feleség az anyósát szaggatott, cikcakkos vonallal kötné be, a férj vastaggal. Ezeket nem döntöm el. Ilyenkor két vonal kerül a lapra, két színnel, és megbeszéljük, mit jelent az, hogy ugyanazt a kapcsolatot ennyire másképp élik meg.
Ha alkoholista a családban valaki, vagy más szenvedélybetegség van jelen, gyakran látom, hogy az évek során a kapcsolatok egyenként elsorvadtak. A hozzátartozók szégyellték a helyzetet, nem hívtak vendéget, lemondták a baráti programokat. Az ökotérképen ez nagyon szembetűnő. Nem vádként rajzoljuk meg, hanem azért, hogy lássuk, honnan lehetne újra elindulni. Ilyenkor a hozzátartozók saját terheiről, a társfüggőségről is szó esik, és sokaknak egy alkoholista hozzátartozói csoport lesz az első új, vastag vonal a rajzon.
Amit a rajz nem mond meg
Az ökotérkép pillanatfelvétel. Azt mutatja, hogyan látják Önök most a helyzetet, és ez két hónap múlva egészen más lehet. Nem mér semmit, és nem objektív. Egy rossz héten minden vonal sötétebbnek tűnik.
Arról sem árul el sokat, miért alakult így. Hogy miért nincsenek barátok, abban lehet szerepe a költözésnek, a munkának, egy régi sértődésnek vagy annak, hogy valakinek eleve nehezen megy az ismerkedés. Ezekhez további beszélgetés kell, néha más módszer is.
És van egy határ, amelyre figyelek. Ha egy családban erőszak, súlyos krízis vagy közvetlen veszély van, akkor az ökotérkép helyett először a biztonságról beszélünk. A rajz ilyenkor is hasznos lehet, például annak felmérésére, kitől lehet segítséget kérni, de a sorrend fontos.
Egy kisebb változat a konyhaasztalra
Az ökotérkép az egyik legkevésbé megterhelő feltérképező gyakorlat, ezért egy egyszerűsített formáját otthon is ki lehet próbálni. Írja fel egy lap közepére a saját nevét. Köré írja azt az öt-hat embert vagy közösséget, akivel a leggyakrabban van kapcsolatban. Mindegyik mellé tegyen egy pluszt, ha inkább erőt ad, és egy mínuszt, ha inkább elvesz. Ha mindkettő igaz, tegye mindkettőt.
Nem kell semmit elhatároznia utána. Elég, ha néhány napig a hűtőn vagy a fiókban marad, és időnként ránéz. Sokan azt mondják, hogy a lap már önmagában megváltoztatja, mire mondanak igent és mire nemet. Ha pedig a rajz sok szomorúságot hoz fel, hozza el az ülésre, és nézzük meg együtt.
Ne várjon addig, amíg a helyzet tovább romlik
Kérjen segítséget saját maga számára, amíg nem késő. Ha Ön hozzátartozó, akkor sem kell megvárnia, hogy a függő családtag felismerje a problémát vagy készen álljon a segítségkérésre.
A közös munkát Önnel is elkezdhetjük. Az Ön határainak, reakcióinak és kommunikációjának változása a család egészének működésére hat — és új helyzetet teremthet a függő hozzátartozó számára is.
Több mint tíz éve dolgozom párokkal, családokkal és függőséggel érintett emberekkel. Abban segítek, hogy átlássuk a kialakult helyzetet, megtaláljuk az Ön számára vállalható következő lépést, és ne kelljen egyedül cipelnie ennek a terhét.
