Alkoholista hozzátartozói csoport: mi történik ott, és kinek való?

Aki először hall arról, hogy létezik alkoholista hozzátartozói csoport, gyakran értetlenül néz. „De hát nem én iszom.” Ez a mondat szinte mindig elhangzik, és teljesen érthető. Aki évek óta egy iszó ember mellett él, annak minden gondolata a másik körül forog, és fel sem merül benne, hogy neki magának is járhatna egy hely, ahol róla van szó.

Kinek szól az alkoholista hozzátartozói csoport?

Mindenkinek, akinek az életére hatással van egy másik ember ivása. Feleségnek, férjnek, élettársnak. Szülőnek, akinek felnőtt gyereke iszik, és aki évek óta nem tudja, mikor csörög a telefon rossz hírrel. Felnőtt gyereknek, aki alkoholista szülő mellett nőtt fel, és negyvenévesen veszi észre, hogy a saját kapcsolataiban is ugyanúgy figyeli a másik hangulatát, mint gyerekként. Testvérnek, barátnak, néha munkatársnak.

Nem kell hozzá, hogy a másik elismerje, hogy baja van. Az sem feltétel, hogy a hozzátartozó még együtt éljen vele. Sokan akkor érkeznek, amikor már elváltak, vagy amikor a szülő már nem él, és rájönnek, hogy a régi feszültség velük maradt.

Mi történik egy csoportalkalmon?

Egy átlagos alkalom nem látványos. Egy terem, székek körben, esetleg egy kancsó víz és néhány pohár az asztalon. Nyolc-tíz ember, akik közül néhányan már régóta ismerik egymást, mások most jöttek először. Van, aki beszél, van, aki végig hallgat. Mindkettő rendben van.

A beszélgetések sokfélék. Valaki elmondja, hogy a férje megint nem ért haza, és ő ezúttal nem hívta fel tízszer. Valaki arról mesél, hogy bűntudata van, mert már nem tud sajnálni. Egy idősebb asszony azt mondja, hogy most először ment el egyedül színházba, és egész este az járt a fejében, vajon mi van otthon. Ezek nem nagy drámák. Mégis sokan éppen ezeknél a mondatoknál szólalnak meg magukban: „Ez én vagyok.”

Az első alkalom után sokan azt mondják, hogy nem is a tanácsok segítettek. Hanem az, hogy évek óta először nem kellett magyarázkodniuk. Ott senki nem kérdezte, miért nem hagyják ott, és senki nem mondta, hogy „ennyire azért nem lehet rossz”.

Amit az ember hazavisz

Aki hosszabb ideje jár egy alkoholista hozzátartozói csoportba, gyakran nem is egy nagy felismerésről számol be, inkább sok apró változásról. Arról, hogy már nem számolja az üvegeket. Hogy nem hazudik a szomszédnak. Hogy vasárnap délután elmegy sétálni, és közben nem nézi negyedóránként a telefonját.

A csoport egyik ereje az, hogy a résztvevők különböző helyeken tartanak. Az újonnan érkező látja, hogy valaki, aki két éve ugyanolyan kétségbeesetten ült ott, most nyugodtan beszél. Ez többet ér minden biztatásnál, mert kézzelfogható. A régiek pedig az újakban meglátják, honnan indultak, és ettől nekik is könnyebb megtartani, amit elértek.

A szégyen is oldódik. A hozzátartozók sokszor évekig titkolják, ami otthon történik, és ez a titok nagyon magányossá teszi őket. Egy teremben, ahol mindenki ugyanazt ismeri, ez a teher kisebb lesz. Nem tűnik el, de már nem egyedül cipelik.

Önsegítő csoport, szakember vezette csoport vagy családterápia?

Ezt a hármat sokan összekeverik, pedig elég különböző dolgokat adnak.

Az önsegítő csoportok közül a legismertebb az Al-Anon, amely az alkoholisták hozzátartozóinak és barátainak szól, és az Anonim Alkoholisták tizenkét lépéses programjára épül. Kamaszoknak külön csoport is működik, ennek Alateen a neve. Ezeket a csoportokat nem szakember vezeti, hanem maguk a tagok, felváltva, és a tagság ingyenes. A névtelenség fontos alapelv, a teremben elhangzottak ott maradnak. Sok ilyen csoportban szokás, hogy a résztvevők nem adnak egymásnak tanácsot, és nem reagálnak közvetlenül a másik hozzászólására. Mindenki a saját tapasztalatáról beszél. A tizenkét lépés nyelve egyeseknek sokat jelent, másoknak idegen, mert szerepel benne egy felsőbb erő gondolata. Ezt érdemes egy-két alkalom alatt kipróbálni, mielőtt valaki eldönti, neki való-e.

A szakember vezette hozzátartozói csoport más. Itt pszichológus, terapeuta vagy addiktológiai szakember tartja a kereteket, figyel arra, hogy senki ne sérüljön meg, és közbeszól, ha a beszélgetés olyan irányba megy, ami már nem segít. Ezek a csoportok gyakran zártak, vagyis egy adott létszámmal, egy megállapodott időtartamra indulnak, és nem lehet bármikor beszállni. Van, ahol pszichodrámával vagy más csoportos módszerrel dolgoznak, hasonlóan az önismereti csoportokhoz, csak kifejezetten a hozzátartozói helyzetre szabva.

A családterápia pedig nem csoport, hanem a család saját terápiája. Itt nem idegenek ülnek körben, hanem a család tagjai, vagy akár csak egyikük, és a család működése kerül a középpontba. Ki kinek mit mond, ki kit véd, hogyan rendeződött át az egész rendszer az ivás körül. Ha a függő családtag is részt vesz benne, az sokszor nagy lépés, de akkor is lehet vele dolgozni, ha egyelőre csak a hozzátartozó jön.

A három nem zárja ki egymást. Van, aki önsegítő csoportba jár, és közben egyéni vagy családterápiában is részt vesz, van, aki a csoport után kezd bele a párterápiába, amikor a párja már józan, de a kapcsolatuk még nem gyógyult meg.

Gyöngyi első estéje

Gyöngyi kitalált szereplő, a története több hozzátartozó tapasztalatából állt össze. Hatvanéves, nyugdíjas könyvelő. A fia, Tamás harmincöt éves, évek óta iszik, két munkahelyet elveszített, most újra Gyöngyinél lakik. Gyöngyi főz rá, mos rá, és a nyugdíja egy részéből a fia tartozásait fizeti.

Egy ismerőse mondja neki, hogy járhatna egy hozzátartozói csoportba. Gyöngyi két hónapig halogatja. Fél, hogy ismerőssel találkozik. Fél, hogy beszélnie kell. És a legjobban attól fél, hogy ha elmegy, azzal beismeri, hogy a fia alkoholista, és hogy ő rossz anya volt.

Végül egy kedd este elmegy. A terem ajtaja előtt tíz percig áll, aztán bemegy, és leül az ajtóhoz legközelebbi székre. Nem szól egy szót sem. Hallgatja, ahogy egy vele egykorú férfi arról beszél, hogy ő is évekig fizette a lánya adósságait, és egy nap rájött, hogy ezzel nem a lányát menti, hanem a saját szorongását csillapítja. Gyöngyi hazafelé a buszon sír, először évek óta nem a fia miatt, hanem saját maga miatt.

A harmadik alkalommal szólal meg. Csak annyit mond, hogy ő Gyöngyi, és a fia iszik. Többet nem tud. Ez is elég.

Fél évvel később Gyöngyi még mindig főz Tamásra, de a tartozásait már nem fizeti. Tamás ettől nem hagyta abba az ivást. Gyöngyi viszont újra jár a nővéréhez vasárnap ebédelni, amit évekig nem mert, mert nem akarta egyedül hagyni a fiát.

Amitől az első alkalom előtt félnek

Az egyik leggyakoribb félelem az, hogy beszélni kell. Nem kell. A legtöbb csoportban teljesen elfogadott, hogy valaki csak hallgat, akár hetekig. A másik, hogy ismerőssel találkozik. Ez előfordulhat, de aki ott ül, az ugyanazért van ott, és a csoportok többségében szigorú szabály, hogy a résztvevőkről kint nem esik szó.

Sokan azt is érzik, hogy árulás, ha idegenek előtt beszélnek a párjukról vagy a gyereküket érintő dologról. Ez a lojalitás érthető, és nem kell leküzdeni. Az ember a saját életéről beszél, és ebben benne van a másik is, de a csoport nem ítélkezik felette.

És van, aki attól tart, hogy az ő helyzete még nem elég súlyos. Hogy a többieknél biztos rosszabb a helyzet, és ő csak elvenné előlük a helyet. Erre azt szoktam mondani, hogy nincs belépési küszöb. Ha valakinek a gondolatai rendszeresen a másik ivása körül forognak, már elég oka van ott lenni.

Mások attól tartanak, hogy elsírják magukat idegenek előtt. Ez gyakran megtörténik. Valaki odaad egy zsebkendőt, a csoport pedig csendben megvárja, amíg folytatni tudja, vagy megy tovább. Sokaknak éppen ez a megkönnyebbülés.

Amikor a csoport nem elég, vagy nem most

Nem mindenkinek a csoport a jó első lépés. Ha valaki éppen akut válságban van, nagyon friss sérelmet hordoz, vagy olyan erős szorongással küzd, hogy egy teremnyi ember között nem tud megmaradni, akkor gyakran jobb először egyéni beszélgetéssel kezdeni. Ha a családban erőszak van jelen, a biztonság megteremtése előbbre való bármilyen csoportnál. A csoportok színvonala is eltérő, és ha valaki egy helyen nem érzi jól magát, attól még egy másik csoport lehet neki való.

A hozzátartozói munka gyakran a társfüggőség felismerésével kezdődik, azzal, hogy valaki meglátja, mennyire a másik ivása köré szervezte az életét. Az alkoholista partner mellett élők helyzetéről az alkoholista mellett élni című írás részletesen szól. Arról pedig, hogy a család mit tehet az iszó családtag felé, és mit nem, az alkoholista kezeléséről szóló cikkben olvashatnak. Ha a függő családtag kész segítséget kérni, a függőségkezelés lehetőségei neki is nyitva állnak, a hozzátartozó pedig közben a saját útját járhatja.