Alkoholista kezelése: mit tehet a család, és mit nem?

Az első telefonhívások egy része szinte szó szerint ugyanígy kezdődik. „Nem magam miatt keresem, hanem a férjem miatt. Iszik. Azt szeretném megtudni, hogyan vehetném rá, hogy elmenjen valahová.” Aki így telefonál, általában évek óta próbálkozik, és a hangján hallom, hogy nagyon elfáradt. Az alkoholista kezelése az ő fejében olyan feladat, amelyet neki kellene megoldania, csak még nem találta meg hozzá a módszert.

Ebben az írásban arról szeretnék beszélni, mit tehet ilyenkor a család, és mit nem. Ez nem orvosi útmutató, a kezelés orvosi részét orvosokra és addiktológusokra kell bízni. A hozzátartozónak viszont van egy saját területe, és ez nagyobb, mint amekkorának elsőre látszik.

Amit senki nem tehet meg a másik helyett

Kezdjük a nehezebbik felével. Egy felnőttet nem lehet a saját akarata ellenére kigyógyítani az ivásból, és azt sem lehet helyette eldönteni, hogy abbahagyja. Ezt a legtöbb hozzátartozó tudja. Elfogadni mégis nagyon nehéz, hiszen egy fedél alatt él vele, látja, hogyan romlik, és úgy érzi, ha elég ügyes, elég szigorú vagy elég szerető lenne, akkor sikerülne.

Kiönteni az üvegeket. Elrejteni a bankkártyát. Megkérni a sarki bolt eladóját, hogy ne adjon neki többet. Este titokban számolni a kukában a dobozokat. Ezt szinte mindenki végigcsinálja, aki alkoholistával él, és szinte mindenki ugyanazt tapasztalja. Néhány napig mintha működne, aztán a másik ügyesebben rejtőzik, a hozzátartozó pedig még jobban figyel. A lakásban lassan két szerep marad: az egyik ember nyomoz, a másik bujkál.

Ha még abban sem biztos, hogy a párja ivása valóban problémás, az alkoholizmus külső jeleiről szóló írás segít tájékozódni. Akik hozzám fordulnak, azok többsége már túl van ezen a kérdésen, és inkább azt nem tudja, mi legyen most.

A mentés, ami fogva tart

A másik csapda csendesebb, és sokkal nehezebb észrevenni. Ez a mentés. A hozzátartozó felhívja a munkahelyet, hogy a párja lebetegedett. Kifizeti a tartozást, amiről nem is tudott. Kitalál valamit a szomszédnak, a gyerekeknek, a saját anyjának. Reggel feltakarítja, ami éjjel történt, és úgy tesz, mintha nem lett volna semmi.

Ezt szeretetből és szégyenből teszi, és a pillanatban teljesen érthető. Csakhogy a mentés miatt az ivás következményei nem ahhoz érnek el, aki iszik, hanem a családhoz. A számlát valaki más fizeti. Aki iszik, így sokáig nem szembesül azzal, mibe kerül neki az ivás, és a változásnak kevesebb oka marad.

Amikor a hozzátartozó élete egyre inkább a másik ivása köré szerveződik, azt a szakma társfüggőségnek nevezi. Ezt a szót sokan elsőre vádnak hallják, mintha azt mondanám nekik, hogy ők is betegek. Nem erről van szó. Arról inkább, hogy az évekig tartó alkalmazkodás nyomot hagy az emberen, és ezzel a nyommal dolgozni lehet.

Ilona, aki többé nem várt ébren

Ilona és Ferenc kitalált szereplők, a történetük több hasonló család tapasztalatából állt össze. Huszonkét éve házasok, a fiuk, Marcell tizenhét éves. Ferenc az utóbbi években egyre többet iszik, eleinte csak hétvégén, mostanában már hétköznap is előkerül a sör vacsora után. Ilona mindent tud róla. Hány üveg van a kamrában, mikor jön haza a szokottnál később, milyen a hangja, amikor este telefonál.

Ilona egyedül érkezik hozzám. Az első ülésen szinte csak Ferencről beszél. Amikor megkérdezem, mikor volt utoljára olyan este, amikor nem a férje miatt nézte az órát, hosszan hallgat. Aztán azt mondja, nem emlékszik.

Az első hetekben nem arról beszélünk, hogyan vegye rá Ferencet a kezelésre. Arról beszélünk, mi történik este tíz és éjfél között. Kiderül, hogy Ilona ébren várja a férjét, és amikor Ferenc hazaér, szemrehányást tesz neki. Ferenc visszaszól, összevesznek, Marcell a szobájában felhangosítja a zenét. Másnap reggel Ferenc bocsánatot kér, Ilona megbocsát, mert már a haraghoz is fáradt. Ez így megy évek óta.

Ilona végül egyetlen dolgot változtat meg: nem várja ébren a férjét. Lefekszik, a telefont lenémítja. Ez sokkal nehezebben megy neki, mint gondolta, az első két éjszaka alig alszik. A harmadik héten Ferenc megjegyzi, hogy furcsa, hogy Ilona nem veszekszik vele. Ilona ekkor, egy józan szombat délelőtt, nyugodtan elmondja neki, hogy fél, amikor Ferenc ittasan ül autóba, és hogy Marcell már nem hívja haza a barátait. Nem kiabál, és a régi sérelmeket sem sorolja. Annyit tesz hozzá, hogy ő maga elkezdett segítséget kérni, és ha Ferenc egyszer szeretne beszélni valakivel, tudja, hová fordulhat.

Ferenc aznap nem mond semmit. Két hónappal később elmegy egy addiktológiai konzultációra. Ez nem a történet vége, és semmire sem garancia. A kör, amely évek óta ugyanúgy forgott, mégis megakadt egy ponton, és ez Ilona lépésével kezdődött.

Mi hat a családból, mielőtt az alkoholista kezelése elkezdődne?

A hozzátartozókkal végzett munkának vannak jól leírt, kutatott módszerei. Az egyik legismertebb a CRAFT (Community Reinforcement and Family Training, magyarul nagyjából közösségi megerősítés és családi tréning), amelyet Robert J. Meyers dolgozott ki munkatársaival. Az alapgondolata az, hogy a család ne kényszerítsen, hanem tudatosan alakítsa a közös hétköznapokat. A józan időszakokat tegye vonzóbbá, az ivás következményeit ne vegye át, és a megfelelő pillanatban ajánlja fel a segítséget. Közben a hozzátartozó saját életére is figyel.

Ehhez közel áll a motivációs interjú szemlélete, amelyet William R. Miller és Stephen Rollnick írt le. Ők azt figyelték meg, hogy a változással kapcsolatos kettősség teljesen természetes, a nyomás, a vita és a kioktatás pedig rendszerint az ellenállást erősíti. Aki iszik, gyakran maga is tudja, hogy baj van. Csak amikor ezt a másik szájából hallja, védekezni kezd.

A gyakorlatban néhány egyszerűnek hangzó elvből áll össze, ami a családnak a kezében van:

• józan állapotban beszéljenek a párjukkal az ivásról, soha nem ittasan;
• a saját megfigyeléseikről és érzéseikről beszéljenek, ne minősítsék a másikat („Én ilyenkor félek”, „Nekem ez nagyon nehéz”);
• ne vállalják át az ivás következményeit, se a hazugságokat, se a tartozásokat;
• a józan, közös időt tegyék kellemessé, amennyire csak lehet;
• legyen előre kinézve egy konkrét hely, ahová a másik fordulhat, ha egyszer igent mond.

Sokan filmekből ismerik a meglepetésszerű szembesítést, amikor a család és a barátok egyszerre állnak elő a vádakkal és egy kész kezelési tervvel. Ez szakmailag vitatott módszer. Könnyen megszégyenít, és utána a kapcsolat is nehezebben áll helyre, ezért én nem javaslom.

Az elvonás nem otthoni feladat

Van egy pont, ahol a családnak kifejezetten hátrébb kell lépnie. Az alkoholista kezelése, és azon belül különösen az elvonás, orvosi terület. Ha valaki hosszú ideje és nagy mennyiségben iszik, a hirtelen abbahagyás veszélyes lehet, és orvosi felügyeletet igényelhet. Ezt nem a hozzátartozónak kell megítélnie, és az sem jó ötlet, ha otthon, saját szervezésben próbálják „kiszárítani” a családtagot. Ilyenkor orvoshoz vagy addiktológiai ellátáshoz kell fordulni.

A függőségkezelés ennél jóval tágabb dolog, mint az elvonás. Az ivás abbahagyása sokszor csak az első lépés, utána jön a nehezebbik rész: megtanulni ital nélkül élni, és újraépíteni a kapcsolatokat. Ebben a családnak is van helye, de már nem felügyelőként, hanem résztvevőként. Hogy a család mit tehet a gyógyulás alatt és után, arról az alkoholizmus a családban című írásban is olvashatnak.

Ha a változás nem jön

Sokan megkérdezik tőlem, mi lesz, ha mindent jól csinálnak, és a párjuk mégsem hagyja abba. Erre nincs szépítő válasz. Előfordul. A hozzátartozó viselkedése hat a másikra, de nem irányítja. Van, aki a legtürelmesebb, legjobb szándékú család mellett is tovább iszik.

Ezért nem szeretném, ha a hozzátartozó csak eszköz lenne a másik gyógyulásához. Az ő alvása, a munkája, a barátai akkor is számítanak, ha a párja nem változik. Ha pedig a helyzetben erőszak vagy fenyegetés is van, a saját és a gyerekek biztonsága minden más szempontot megelőz.

Ha gyerek is él a családban, rá külön figyelni kell. A gyerekek többnyire jóval többet tudnak, mint amennyit a felnőttek gondolnak, és ha senki nem beszél velük, gyártanak maguknak egy magyarázatot, amelyben gyakran ők a hibásak. Nem kell mindent elmondani nekik. Annyit viszont igen, a koruknak megfelelő szavakkal, hogy a szülőjük ivása nem miattuk van, és nem az ő dolguk megoldani. Marcellel ez egy rövid beszélgetés volt az autóban, edzésről hazafelé. Utána hetekig nem hozta szóba, aztán egy este megkérdezte az anyját, igaz-e, hogy ez betegség.

Hol kezdheti el a saját részét?

A hozzátartozó sokszor utoljára gondol magára. Pedig neki is jár segítség, és nem kell megvárnia hozzá, hogy a párja készen álljon. Lehet ez egyéni beszélgetés, lehet egy alkoholista hozzátartozói csoport, ahol olyan emberek ülnek, akik ugyanezt élik. Ha pedig mindketten nyitottak rá, a párterápia abban is kísérheti Önöket, hogyan tanuljanak meg újra együtt élni a józanság után.

Ilona is magáért jött először. Az is lehetett volna, hogy Ferenc soha nem megy el sehová. Ilona ettől függetlenül újra elkezdett úszni járni csütörtök esténként, és ezt azóta sem hagyta abba.