Ugrás a tartalomra
Írásaink

Családterápia

Párkapcsolati problémák és a kivételek keresése: amikor a „mindig” mégsem mindig

· Dobrai Zoltán · 8 perc olvasás

Sok szürke pont között egy kiemelt

Van egy pillanat a párkapcsolati problémákkal érkező párok üléseiben, amelyet jól ismerek. Megkérdezem, mikor volt utoljára, hogy egy nézeteltérés nem fajult veszekedéssé, és utána hosszú csend következik. Az egyik fél a plafont nézi, a másik a kezét. Aztán valamelyikük azt mondja: „Ilyen nincs. Nálunk mindig ez van.” És ilyenkor tudom, hogy a munka most kezdődik igazán.

Mit keresünk pontosan?

A kivételek keresése a megoldásfókuszú rövid terápia egyik alapeszköze. Steve de Shazer, Insoo Kim Berg és munkatársaik figyeltek fel arra, hogy egyetlen probléma sem jelentkezik folyamatosan, ugyanolyan erővel. Még a legnehezebb helyzetben is vannak órák, napok vagy alkalmak, amikor a gond enyhébb, vagy egy időre el is tűnik. Ezeket nevezték kivételeknek.

A kivételekben az az érdekes, hogy bennük már benne van a megoldás egy darabja. Nem kívülről hozott, nem egy könyvből tanult, hanem olyan, amit a család maga hozott létre, gyakran anélkül, hogy tudna róla. Az én feladatom az, hogy segítsek ezeket a pillanatokat megtalálni, és kideríteni, mi történt akkor másképp.

Ez elsőre egyszerűnek hangzik, de a gyakorlatban nem az. A probléma ugyanis hajlamos mindent maga alá gyűrni. Aki évek óta ugyanazon veszekszik a párjával, annak az emlékezete is ehhez igazodik. A rossz estéket élénken felidézi, a jókat elfelejti, vagy azt mondja rájuk, hogy „az nem számít, akkor csak fáradtak voltunk”. Pedig lehet, hogy éppen az a fáradt, csendes este mutat meg valamit, amire szükségük van.

Amikor senkinek nem jut eszébe semmi

A kezdeti csendet nem szoktam megtörni. Hagyom, hogy tartson egy kicsit, mert sokszor ebben a csendben kezd el valaki visszagondolni. Ha mégsem jön semmi, kisebb léptékben kérdezek. Nem egy jó hétre, hanem egy jobb napra. Nem egy jobb napra, hanem egy jobb órára. Volt olyan, hogy leültek vacsorázni, és a vacsora végéig nem hangzott el bántó mondat? Volt olyan, hogy az egyikük elkezdett feszülni, de valahogy mégsem lett belőle vita?

Van, aki erre is nemet mond. Ilyenkor nem erőltetem. Megkérdezem inkább, mi az, ami miatt a helyzet nem rosszabb. Hogyan bírják? Mi tartja őket együtt, ha ennyire nehéz? Erre a kérdésre az emberek gyakran olyasmit mondanak, amire maguk is meglepődnek. Hogy a gyerekek miatt. Hogy még mindig szeretik egymás humorát. Hogy a párjuk minden este feltölti a telefonjukat, ha elfelejtik.

Az is előfordul, hogy valaki dühösen reagál a kérdésre. Úgy érzi, bagatellizálom a problémát, mintha azt mondanám, hogy nincs is akkora baj. Ez a düh érthető, és nem is söpröm le. Ha valaki úgy érzi, hogy nem hallottam meg eléggé a fájdalmát, akkor oda kell visszamennem. A kivételek keresése csak akkor működik, ha előtte a nehézség is megkapta a figyelmet, amire szüksége van.

Nóra és Ádám keddje

A következő történet kitalált, de hasonló helyzetekkel gyakran találkozom.

Nóra és Ádám tíz éve házasok, két kisgyerekük van. Az ülésen elmondják, hogy a hétköznap esték szinte kivétel nélkül vitával végződnek. Ádám hat-hét körül ér haza, Nóra addigra már elhozta a gyerekeket, főzött, megcsinálta velük a leckét, és kimerült. Ádám belép az ajtón, Nóra elkezdi sorolni, mi mindent kellene még aznap elintézni, Ádám védekezik, és a vita tíz perc múlva már arról szól, ki dolgozik többet.

Megkérdezem, volt-e mostanában olyan este, amikor ez nem így történt. Nóra először rázza a fejét, aztán elhallgat. Majd azt mondja, hogy talán a múlt kedden. Ádám nem emlékszik rá. Nóra elmeséli, hogy aznap Ádám hazaért, köszönt, és azt mondta, hogy átöltözik, és utána jön. Negyedóra múlva jött ki, addigra a gyerekek már a nappaliban játszottak, és leültek beszélgetni. Nem vitatkoztak.

Ádám erre lassan visszaemlékszik. Azt mondja, aznap rossz napja volt, és nem akart így bemenni a konyhába. Nóra hozzáteszi, hogy ő sem az ajtóban kezdte el mondani, amit akart, mert Ádám nem volt ott. Ez az apró eltolódás mindkettőjüknek levegőt adott. Ádám át tudott állni a munkából az otthonra, Nóra pedig nem egy fáradt, ingerült emberrel találkozott.

Innen már sokat lehet dolgozni. Megkérdezem, hogyan csinálta Ádám, hogy akkor szólt, és kiment átöltözni. Ádám vállat von, és azt mondja, nem tudja. Aztán mégis elmondja, hogy érezte, hogy ha most leül, abból baj lesz. Ez nagyon fontos felismerés. Ádám tehát érzékeli azt a pillanatot, amikor a feszültség elkezd nőni, és ha akar, tud rá reagálni. Nórát is megkérdezem, mi segített neki, hogy ne az ajtóban kezdje el. Ő azt mondja, hogy egyszerűen nem volt kinek. Ezen mindketten elnevetik magukat.

A következő hétre azt tűzik ki, hogy néhány este kipróbálják a „negyedórás szabályt”. Ádám hazaér, köszön, átöltözik, és csak utána beszélnek a napról. Nem minden este sikerül. Csütörtökön Nóra annyira ideges volt, hogy nem bírta kivárni. A következő ülésen azonban már nem az a kérdés, miért nem működik semmi, hanem az, mi segített azokon az estéken, amikor igen.

Miért kérdezek ennyire részletesen?

Aki először vesz részt ilyen beszélgetésben, gyakran furcsállja, milyen apróságokra vagyok kíváncsi. Hány órakor ért haza? Hol álltak a konyhában? Ki szólalt meg először? Mit főzött aznap Nóra? Ezek a kérdések elsőre lényegtelennek tűnnek, és néha kicsit bosszantóak is.

A részletekre azért van szükség, mert a kivétel ritkán egyetlen dolgon múlik. Nóráéknál sem csak az átöltözés számított. Számított az is, hogy a gyerekek már a nappaliban játszottak, hogy Ádám köszönt, mielőtt bármi mást mondott volna, és hogy Nóra aznap délután nem kapott rossz hírt a munkahelyéről. Ha csak annyit rögzítünk, hogy „jó volt a kedd”, akkor a következő héten nem lesz mit megismételni. Ha viszont tudjuk, miből állt össze az a jó este, akkor ki lehet választani belőle azt az elemet, amelyik a legkönnyebben megismételhető.

Van egy harmadik oka is. Amikor valaki részletesen elmeséli egy jó pillanatát, az a pillanat újra átélhetővé válik. A rendelőben ilyenkor gyakran megváltozik a hangulat. A két ember, aki az ülés elején egymásra sem nézett, most közösen próbál visszaemlékezni valamire, ami jó volt. Otthon is hasonló hatása lehet, ha a párok kíváncsian kérdeznek egymástól. Néhány ötletet a párkapcsolati kérdésekről szóló írásban gyűjtöttem össze.

Hogyan mozdulnak el a párkapcsolati problémák?

Sokan kérdezik, mi értelme van egy-két jó estéről beszélni, ha a párkapcsolati problémák a többi estét uralják. Én úgy látom, hogy a kivételek feltárásának több haszna is van. Az egyik, hogy a pár vagy a család felfedezi, hogy nem teljesen tehetetlen. Van valami, amit már most tudnak, csak eddig nem tudták, hogy tudják. Ez a felismerés sokszor önmagában csökkenti a reménytelenség érzését.

A másik haszon, hogy a kivételekből nagyon konkrét, kipróbálható lépések születnek. Nem azt kérem Ádámtól, hogy legyen türelmesebb, mert ezzel semmit sem tud kezdeni. Azt kérem tőle, hogy csinálja meg újra, amit kedden csinált. Ez sokkal egyszerűbb, és nem kell hozzá megváltoznia.

A harmadik, hogy a kivételek keresése megváltoztatja a figyelmet. Aki egyszer elkezd rájuk figyelni, a következő héten már magától is észreveszi őket. A pár nem csak a rossz estéket számolja, hanem a jókat is. Ez nem jelenti azt, hogy a rosszakat elfelejtik, de a kép árnyaltabb lesz.

Ahol a módszernek határai vannak

A kivételek keresése nem alkalmas minden helyzetre, és nem is szabad mindent erre építeni. Egy friss párkapcsolati válságban, például egy kiderült hűtlenség után, a pároknak először arra van szükségük, hogy a sokkot és a sérelmet meghallgassák. Ha a családban erőszak van, ha valaki fél hazamenni, ha egy gyerek veszélyben van, akkor nem arról kell beszélni, mikor volt kevesebb bántalmazás. Ilyenkor a biztonság megteremtése az első, és minden más csak azután következhet.

Függőséggel érintett családokban is óvatos vagyok. Ha azt kérdezem, mikor volt jobb a helyzet, a hozzátartozók gyakran a függő családtag józan időszakait idézik fel. Ez hasznos lehet, de könnyen oda vezet, hogy megint csak róla szól minden. Ezért inkább azt kérdezem, mikor voltak ők maguk egy kicsit nyugodtabbak, mikor sikerült nemet mondaniuk, vagy mikor tudtak valamit csinálni magukért. Ezek a kivételek az ő saját erejükről szólnak, és nem függenek attól, mit csinál a másik. Sokan egy alkoholista hozzátartozói csoportban találnak először olyan helyet, ahol erről is szó eshet.

Ha otthon is figyelnének

A kivételek keresésének egy egyszerű változata otthon is kipróbálható, kockázat nélkül. Közeli rokona a megfigyelési feladat, amelyet az első ülés után szoktam adni. Egy héten át mindenki jegyezze fel, mikor ment valami egy kicsit jobban, ami máskor nehéz szokott lenni. Nem kell nagy dolognak lennie. Elég annyi, hogy „kedden a reggeli készülődés vita nélkül ment le” vagy „szerdán a gyerek magától szólt, hogy késni fog”. Mellé írják oda azt is, mi volt akkor másképp, ha eszükbe jut.

A hét végén olvassák fel egymásnak a jegyzeteiket. Ne értékeljék, ne magyarázzák túl, csak hallgassák meg. Érdemes arra is figyelni, kinek a listája hosszabb, és kinek rövidebb, de ebből se legyen verseny. Ha valakinek üres a lapja, az sem baj. Ha viszont mindenkinek üres, és a héten tényleg nem történt semmi jó, akkor azt javaslom, hogy ne egyedül keressék tovább a kivételeket, hanem egy párterápiában. Egy kívülálló sokszor olyasmit is észrevesz, ami bent ülve már nem látszik.

Ne várjon addig, amíg a helyzet tovább romlik

Kérjen segítséget saját maga számára, amíg nem késő. Ha Ön hozzátartozó, akkor sem kell megvárnia, hogy a függő családtag felismerje a problémát vagy készen álljon a segítségkérésre.

A közös munkát Önnel is elkezdhetjük. Az Ön határainak, reakcióinak és kommunikációjának változása a család egészének működésére hat — és új helyzetet teremthet a függő hozzátartozó számára is.

Több mint tíz éve dolgozom párokkal, családokkal és függőséggel érintett emberekkel. Abban segítek, hogy átlássuk a kialakult helyzetet, megtaláljuk az Ön számára vállalható következő lépést, és ne kelljen egyedül cipelnie ennek a terhét.

Dobrai Zoltán egy konzultáció résztvevőivel beszélget