Szociometria: láthatóvá tett kapcsolatok a csoportban

Péntek este, a csoport első órája. A vezető megkéri a résztvevőket, hogy álljanak fel, és rendeződjenek sorba a terem egyik sarkától a másikig aszerint, milyen messziről érkeztek ma este. Pár perc múlva tizennégy ember áll egy hosszú, kanyargó sorban. Valaki felnevet, mert kiderül, hogy ketten ugyanabból a kisvárosból jöttek. Ez a pillanat már szociometria. Nincs benne semmi titokzatos, mégis történik valami: a csoport egy kicsit jobban látja önmagát.

Mi a szociometria Moreno szerint?

Jacob Levy Moreno (1889–1974) nevét a legtöbben a pszichodrámával kötik össze. Az elméleti rendszerének azonban három nagy területe van: a szociometria, a csoportpszichoterápia és a pszichodráma. A három szorosan összefügg. Moreno 1922-ben Bécsben rögtönzött színházat alapított, a Stegreiftheatert, majd 1925-ben az Egyesült Államokba emigrált. Munkájában végig az foglalkoztatta, mi történik az emberek között, amikor együtt vannak.

A szociometria szó szerint a társas kapcsolatok mérését jelenti. Az alapgondolat egyszerűbb, mint amilyennek hangzik: minden csoportban vannak láthatatlan szálak. Kihez ülünk közelebb, kitől kérünk tanácsot, kire nézünk, amikor valami vicceset hallunk. Ezek a választások folyamatosan zajlanak, csak többnyire nem beszélünk róluk. A szociometria ezeket a szálakat teszi láthatóvá, egy adott kérdés mentén, egy adott pillanatban.

Aki tanulmányai miatt keresi a fogalmat, annak talán ez a legfontosabb: a szociometria mindig kérdéshez kötött. Nem az a kérdés, hogy ki a legnépszerűbb, hanem az, hogy egy konkrét szempont szerint ki kit választ. Más képet ad, ha azt kérdezzük, kivel dolgozna szívesen egy feladaton, és mást, ha azt, kivel beszélgetne egy hosszú vonatúton. Ugyanaz a csoport több kérdésre több térképet rajzol.

Hogyan néz ki ez egy önismereti csoportban?

Az iskolai szociometriát sokan papíron ismerik: kérdőív, nevek, nyilak, ábra. A pszichodráma-csoportban a szociometria testben és térben történik. Ez közvetlenebb, és éppen ezért figyelmet kíván.

A leggyakoribb forma a skála a térben. A terem egyik fala jelenti az egyik végpontot, a szemközti a másikat, és mindenki megkeresi a helyét a kettő között. A kérdés lehet egészen könnyű: mennyire szereti a hideget, mennyire volt fárasztó a hete, mennyire ismerős számára a pszichodráma. A tagok elhelyezkednek, és egymásra néznek. Ilyenkor gyakran elhangzik egy-egy mondat arról, ki miért áll ott, ahol.

Másik egyszerű forma a vállra tett kéz. A vezető feltesz egy kérdést, például: kitől tudott meg ma este valami újat? Mindenki odamegy ahhoz, akire gondol, és a vállára teszi a kezét. Néhány pillanatig így maradnak, aztán leengedik a kezüket, és visszaülnek. Nem kell indokolni, nem kell magyarázkodni.

A harmadik gyakori forma a kör. Mindenki a kör szélén áll, és a vezető kimond egy mondatot, például: aki ma reggel sietve indult el otthonról, lépjen egyet befelé. Aki magára ismer, belép, a többiek a helyükön maradnak. Egy pillanatra mindenki látja, kikkel osztozik ebben a tapasztalatban. Aztán visszalépnek, és jön a következő mondat. A forma azért jó, mert mindig az egyén dönti el, mennyit mutat meg magából.

Ezek a játékok a bemelegítés részei lehetnek, amikor a csoport ráhangolódik az estére. Abban is segítenek, hogy kiderüljön, kinek a témája áll most a legközelebb a többiekhez, vagyis ki lehet aznap a protagonista. Ha a pszichodráma egész menete érdekli, a pszichodráma alapjairól szóló oldalon részletesen leírtam.

Hanna a sor végén

A következő történet kitalált, több hasonló helyzetből összerakva.

Hanna harmincnégy éves, és először jár csoportba. Az első skálánál, amikor arról van szó, ki mennyire érzi magát otthon idegen társaságban, a terem legszélére áll. Egyedül. A többiek a középső részen tolonganak. Hanna mosolyog, de a vállai felhúzódnak.

Ebben a pillanatban két dolog történhet. Lehet úgy kezelni, mintha nem lenne semmi különös, és gyorsan jöhet a következő kérdés. Lehet viszont megállni egy kicsit. A vezető megkérdezi Hannát, milyen ott állni. Hanna azt mondja, ismerős. Hogy mindig ő az, aki a szélén van. Aztán hozzáteszi, hogy ez most nem rossz érzés, csak furcsa, hogy ennyire látszik.

A vezető nem magyarázza meg neki, mit jelent ez. Nem mondja, hogy bátornak kellene lennie, és azt sem, hogy a szél rossz hely. Csak annyit kérdez, megnézné-e, hogyan látszik onnan a többiek csoportja. Hanna körülnéz. Azt mondja, innen mindenkit lát, középről biztosan nem látná ennyire.

Két másik csoporttag ekkor jelzi, hogy ők is közel álltak a szélhez, csak nem mertek egészen odamenni. Egy pillanat alatt kiderül, hogy Hanna nincs egyedül a tapasztalatával. Ő maga nem lett más ember ettől az estétől, de megtudott valamit: amit magáról gondolt, azt mások is ismerik, és erről lehet beszélni.

A csoport térképe és az egyén tükre

A csoport szintjén a szociometria arról ad képet, hogyan rendeződnek a kapcsolatok. Vannak-e kisebb körök, akik egymást választják. Van-e valaki, akihez sokan fordulnak. Mennyire különbözik a tagok tapasztalata egy-egy kérdésben. A vezetőknek ez abban segít, hogy jobban értsék, hol tart a csoport, és mire van szüksége.

Az egyén szintjén a szociometria tükröt tart. Sokan meglepődnek, amikor kiderül, hogy őket választották, pedig azt hitték, észre sem vették őket. Mások azt látják, hogy a saját helyük a skálán más, mint amire számítottak. A csoportban gyakran látom, hogy egy ilyen egyszerű kép többet mond egy hosszú beszélgetésnél, mert nem lehet vitatkozni vele. Ott áll az ember, ahol áll.

A választások után gyakran kis csoportokban folytatódik a munka. Akik egymás mellé kerültek egy skálán, néhány percig elmondják egymásnak, mi vitte őket oda. Ezekben a rövid beszélgetésekben derül ki igazán, hogy ugyanazon a helyen állva is egészen különböző történetek lehetnek.

Ez a kép mindig pillanatfelvétel. Egy másik estén, egy másik kérdésre egészen más rajzolódna ki. A szociometria nem ítélet arról, kik vagyunk, inkább egy adott helyzet leírása.

Miért kell óvatosan bánni vele?

A szociometriának van egy éles oldala, és erről őszintén kell beszélni. Ha valakit senki nem választ, az fájhat. A kimaradás élménye sokunkban régi emlékeket mozgat meg: az iskolai csapatválasztást, a családi asztalt, ahol nem jutott figyelem. Egy rosszul feltett kérdés pár másodperc alatt újra előhívhatja ezt.

Ezért a felelősség a vezetőké. A csoportjainkat pszichodráma vezetővel közösen tartjuk, és a választásokat mindig úgy próbáljuk felépíteni, hogy senki ne maradjon egyedül, megszégyenülve. Önismereti csoportban nem kérdezünk olyat, hogy kit kedvel a legkevésbé, vagy kit hagyna ki. Az első alkalmakon olyan kérdéseket választunk, amelyekben nincs vesztes: ki honnan érkezett, kinek mi ad erőt egy nehéz héten. Ha mégis kimarad valaki, arra időt szánunk, és nem lépünk tovább, mintha mi sem történt volna.

Van, amikor a szociometria nem a jó eszköz. Ha valaki friss krízisben van, akut gyászt él meg, vagy súlyos lelki állapotban van, egy csoportos választás túl sok lehet. Ilyenkor egyéni segítség, szükség esetén orvos a jobb első lépés. Az önismereti csoport nem terápia, és nem is akar annak látszani.

Kíváncsiság vagy minősítés?

Ez a különbség talán a legfontosabb az egész témában. Ugyanaz a választás lehet kíváncsi és lehet minősítő, attól függően, hogyan beszélünk róla.

A minősítés így hangzik: „Látszik, hogy Önt nem nagyon kedvelik.” Vagy: „Ön mindig kívül marad.” Ezek a mondatok lezárnak. Ítéletet mondanak, és a másik nem tud velük mit kezdeni, csak védekezni.

A kíváncsiság máshogy szól: „Milyen most itt állni?” „Ismerős Önnek ez a hely?” „Mi járt a fejében, amikor odament hozzá?” Ezek a kérdések nyitva hagyják a helyzetet. Hanna esetében is ez történt: senki nem mondta meg neki, mit jelent, hogy a szélén áll. Ő maga mondta el.

A megosztásban (sharing) a csoport tagjai is ebben a szellemben szólalnak meg. Nem adnak tanácsot, nem értelmeznek, hanem elmondják, mit éltek át ők maguk. A reflektív csoportról szóló cikkemben rokon gondolatokat talál. A térbeli elhelyezkedés családi változatáról a családszoborról írt cikkben olvashat.

Gyakori kérdések

Kötelező részt venni a szociometriai játékokban?

Nem. Bárki jelezheti, hogy most kimarad, és ezt nem kell megindokolnia. Az egyszerű, könnyű kérdéseknél a legtöbben szívesen beállnak.

Mi a különbség a szociometria és a szociogram között?

A szociometria maga a módszer és a szemlélet. A szociogram egy ábra, amely a választásokat rajzolja meg, jellemzően papíron, nyilakkal. A csoportban ritkán rajzolunk, inkább a térben jelenik meg ugyanez.

Mi történik, ha engem senki nem választ?

Ez megtörténhet, és jogos, ha tart tőle. Ilyenkor a vezetők nem lépnek tovább sietve. Megkérdezik, hogyan van, és ha szeretné, beszélni lehet arról, mit mozdított meg ez a helyzet. A választás egy kérdésre adott pillanatnyi válasz, nem az Ön értékéről szól.

Hol lehet ezt kipróbálni?

A Pszichodráma Élményesten egy este alatt megismerheti a módszert. Ott sem kell szerepelni, és a térbeli játékok is egyszerű, nem bántó formában kerülnek elő.